Zenés színház

Zenés ősbemutató készül A helység kalapácsából

2023.01.12. 09:20
Ajánlom
A Forte Társulat Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóján állítja színpadra a közismert és sokak által kedvelt eposzparódiát. Az előadás első alkalommal január 22-én látható a veszprémi Hangvilla színpadán.

A zeneművet Horváth Balázs komponálta, és a veszprémi, Kováts Péter vezette Mendelssohn Kamarazenekar szólaltatja meg. Az előadást Horváth Csaba rendezi, szereplői a Forte Társulat tagjai, akik ezúttal a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves fizikai színházi szakos hallgatóival egészülnek ki.

Petőfi Sándor hőskölteményével kigúnyolta kora uralkodó stílusirányzatát: a romantikát, hogy demonstrálja vele az új költői ízlést, amit ő akart behozni a magyar irodalomba.

Parodisztikus eszközökkel, szellemes nyelvi humorával a patetikus fennköltséget, a szentimentális negédeskedést ítélte el benne.

Az előadás alkotói a következő kérdéssel szembesültek: Mit kezdhetnek azzal, hogy a színpadra állítandó mű szereplői mind olyan emberek, akik igen egyszerű jellemmel, de komoly érzelmekkel rendelkeznek? Ráadásul a szöveg – eposzparódia lévén – döntően narrációból áll.

A megoldást az alkotók elmondása szerint az előadás zeneszerzőjének a rendezővel folytatott beszélgetései adták meg. A zeneszerzői ötletet, hogy a narrátorokat valamilyen hozzáadott karakterben mutassák meg, az a rendezői elképzelés billentette tovább, hogy egy narrátor akár többféle figura is lehet. Így alakult ki az a struktúra, hogy a darab narrációi, mellékszálai és a szereplők érzelmeinek bemutatása számtalan, egymást néha gyorsan váltó karakterű figurában jelenik meg. Mindez magával vonta azt a lehetőséget is, hogy a kortárs zenei környezeten belül akár könnyűzenei stílusjegyek is megjelenhetnek.

EDV_6250_ok-155334.jpg

A helység kalapácsa előadásának jelenete (Fotó/Forrás: Éder Vera / Forte Társulat)

Szereplők: Bari István, Csáki Benedek, Fehér László, Ferenczy-Nagy Boglárka, Földeáki Nóra, Gálhidy Gizella, Horkay Barnabás, Krisztik Csaba, Kondákor Ajsa Panka, Pallag Márton, Tarjányi Liza és Widder Kristóf

Közreműködik a Mendelssohn Kamarazenekar

Vezényel: Horváth Balázs

Jelmeztervező: Benedek Mari

Díszlettervező: Kalászi Zoltán és Kiss-Benedek Kristóf

Fénytervező: Payer Ferenc

Az előadás a magyar kultúra napján, január 22-én este 8 órától látható a veszprémi Hangvilla színpadán.

Fejléckép: A helység kalapácsa előadásának jelenete (fotó: Éder Vera / Forte Társulat)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Bayreuthban is koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Az együttes ausztriai és bajorországi turnéra indul Mahler 4. szimfóniájával a tél végén, míg júliusban a német zenei központban játsszák a Mendelsshon testvérek műveit.
Vizuál

A kortárs művészetekkel kapcsolatos kérdéseinkre keresi a választ a Ludwig Múzeum új kiállítása

Február 14-én nyílik meg a Ludwig Múzeum új, Gyakran Ismételt Kérdések című módszertani kiállítása, amellyel a céljuk, hogy a látogatók közelebb kerülhessenek a kortárs művészetben tapasztalható tendenciák megértéséhez, befogadásához.
Színház

A fura, az általában jó

Február 13-án került sor a Rózsavölgyi Szalon legújabb előadásának bemutatójára: Hárs Anna Mákfagyi című darabját Dicső Dániel állította színpadra. Játssza Jeney Luca és Kálid Artúr, fontos szerep jut még egy fagyitérképnek.
Zenés színház

Lelkiismereti kérdések – Matthew Wild rendező a Macbethről

Dél-Afrikából érkezik Budapestre az európai zenés színpadokat sorra hódító rendező, Matthew Wild, hogy Verdi Macbethjét új elképzelés szerint állítsa színre.
Színház

Megszűnik a Vádli Alkalmi Színházi Társulás

Tizennégy évi működés után beszünteti tevékenységét a Vádli Alkalmi Színházi Társulás – jelentette be a Facebook-oldalán Szikszai Rémusz, az alapító-rendező. Előadásaik között olyan nagy sikerű és emlékezetes produkciók voltak, mint az I. Erzsébet, a Caligula helytartója vagy a Kutyaharapás.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Lelkiismereti kérdések – Matthew Wild rendező a Macbethről

Dél-Afrikából érkezik Budapestre az európai zenés színpadokat sorra hódító rendező, Matthew Wild, hogy Verdi Macbethjét új elképzelés szerint állítsa színre.
Zenés színház ajánló

Peller Anna és Peller Károly lesznek az Operabeavató következő vendégei

Különkiadásokkal búcsúzik a közönségtől az Operabeavató, Dinyés Dániel és Göttinger Pál előadássorozata. Február 15-én az operett kerül terítékre a népszerű programon, ennek megfelelően a műfaj két meghatározó művésze, Peller Anna és Peller Károly lesznek a vendégek.
Zenés színház interjú

Operát írtak porszívóra – beszélgetés Iván Sárával és Perczel Enikővel

Kortárs operabemutatóval indította az évet a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, az Előjáték Lear királyhoz a vidéki teátrum számára készült. A zenei tagozat fiatal tehetsége, az Olaszországban zeneszerzést tanult Iván Sára írta a partitúrát, a librettóért Perczel Enikő dramaturg felelt. A közös munkáról, a mű születéséről és egy különleges porszívóról beszélgettünk velük.
Zenés színház magazin

1100. előadásához érkezik A padlás a Vígszínházban vasárnap

Újabb színháztörténeti pillanathoz, az 1100. előadásához érkezik A padlás február 9-én a Vígszínházban. Minden idők legsikeresebb magyar zenés színpadi művét Marton László rendezésében mutatták be 1988. január 29-én. A premier hosszú vastapssal zárult, és azóta is folyamatosan telt házzal futnak az előadások.
Zenés színház interjú

Sümegi Eszter: „A felnőtt embernek is kell a mese”

Bár az olasz és német repertoár számtalan nagy szerepében hódította meg a közönség szívét, Sümegi Eszter pályája nemrég izgalmas fordulatot vett: Turandotként debütált a Magyar Állami Operaházban.