Mennyi ideig voltál távol a színpadtól?
Egy évvel a lányok születése után már elvállaltam egy-két felkérést, de színházi előadásban először tavaly októberben láthattak újra a nézők. A RaM-ArT Színházban Peller Károly rendezésében mutattuk be a Misi mókus musicalváltozatát, amiben Szajkó nénit alakítom. Stílusos visszatérés egy igazi klasszikus mesedarabbal! (nevet) Az Operettszínházban pedig a Carmenben léptem ismét színpadra egy olyan kisebb szerepben, amit szerencsére nem kellett éjjel-nappal próbálni. Csak szépen lassan, fokozatosan. A havi négy-öt fellépés arra tökéletes, hogy kielégítse bennem a színpad iránti vágyat, és a lelkemet simogassák a nézők, akiktől rengeteg szeretetet és figyelmet kapok nap mint nap. Ősztől a lányok oviba mennek, ami azt is jelenti, hogy több lesz a szabadidőm, tehát akár nagyobb kihívások is jöhetnek. Abban hiszek, hogy ha boldog az édesanya, akkor boldog a gyermek is.
A színház egy szerelem, a színészet hivatás, és szerencsések vagyunk, hogy azt csinálhatjuk, amit szeretünk.
Másként működsz, másként létezel színészként attól, hogy édesanya vagy?
Abszolút. Júniusban két Rómeó és Júlia előadásunk volt az Arénában, ahol most először nem Júliát, hanem a Dadát játszottam. A nagy nóta után akkora ovációt kaptam, hogy el sem hittem. Nagyon megható volt. Azt gondolom, ez talán annak is szólt, hogy megértem erre a szerepre, sok-sok tapasztalat birtokában, az anyai érzéseket tökéletesen átélve tudtam megformálni a karaktert.
Az, hogy már nem Júliát, hanem a Dadát játszod, egy korszak végét is jelenti. Hogy éled meg a karakterváltást?
Igazán el voltam kényeztetve, mert szinte minden csodálatos nagy musicalszerepet eljátszhattam az évek során. Talán valóban eljött a váltás ideje, mégis azt érzem, hogy még ott lebegek a kettő között, és
ha Júliát vagy Ginát már nem is játszhatok, számos kortalan és jó musicalszerep van még, ami rám vár.
Bízom benne, hogy nagyon szép munkáim lesznek a jövőben is, sok-sok csodálatos, nem annyira korhoz kötött és jól énekelhető szerep van még a musicalirodalomban. Tehát egyáltalán nem zavar ez a változás. Az biztos, hogy rosszabbul érezném magam, ha olyan feladatot bíznának rám, amiről azt gondolom, az már nem én vagyok. Kérdezték többen, nem bánt-e, hogy nem én játszom Júliát. Amire csak annyit válaszoltam, hogy szerintem a nézők szemében már nem lennék hiteles. Persze, el tudnám énekelni, hiszen benne van a torkomban, de én már nem az az ember, nem az a nő vagyok, anyaként teljesen más gondolatok és érzések kavarognak bennem. A fellépések alkalmával természetesen rendre előkerülnek a legnagyobb sikerek, azok a dalok, amikkel azonosítanak az Abigélből, a Rebeccából vagy a Miss Saigonból. Nagy kedvenc a Mozartból a Forog a tánc, azt mindig elő kell adnom, bárhol járok. De ez teljesen rendben van. Janza Kata rendszeresen énekli az Elisabeth nagy slágerét, mert ő Elisabeth, ő játszotta először Magyarországon, vele azonosítják, mint ahogy Vitai Georginát Vágó Bernadett és én keltettük először életre zenés színpadon.
Vágó Zsuzsi a Carmen című előadásban (Fotó/Forrás: Janus Erika / Budapesti Operettszínház)
Szegeden idén nyáron mutatták be a Rebeccát Gubik Petrával a főszerepben. Ott voltál, láttad az előadást. Milyen érzés volt?
A zsigereimben van ez a darab, minden egyes sorát kívülről tudom. Nagyon furcsa volt ott ülni, és nézni egy teljesen más előadást. Természetes, hogy egy újabb színrevitelkor másként nyúlnak hozzá az alkotók, mások a művészek is, akik az egyes karakterek bőrébe bújnak. Teljesen más színész Dolhai Attila, mint Szabó P. Szilveszter, éppúgy, ahogy Petra is más, mint én. Izgalmas volt látni az ő újrafogalmazásában a szerepet. De igazán megmelengette a szívemet, hogy az általam nagyon szeretett kollégák mellett sok barát és régi pályatárs lépett színpadra azok közül, akikkel annak idején bemutattuk az előadást.
Milyen érzés volt hosszú idő után újra belépni az Operettszínházba?
A kollégák egytől egyig nagy szeretettel öleltek, vártak, mondták, mennyire hiányzom – ez nagyon jól esett. Jó érzés, hogy nem tűntem el az emberek fejéből, lelkéből.
A Carmen Jósnője központi alakja az előadásnak. Végigkíséri a szereplőket, ő az, aki a sors elkerülhetetlenségét húzza alá a történetben.
Hiszek abban, hogy a szerepek valamiért mindig megtalálják az adott színészt.
A Jósnő kicsit kívülállóként szemléli az eseményeket. Azáltal, hogy a lányok megszülettek, én magam is kicsit kívülálló lettem. A darab azt sejteti, hogy a sors kiszámíthatatlan. A Jósnő, aki bár előre tud mindent, mégis csak választási lehetőséget kínál az őt kérdezőnek, és az adott embernek kell döntenie arról, hogy melyik irányba indul. Valahogy ezt is szimbolikusnak látom: ki is vagyok én, Vágó Zsuzsi, miért kaptam ezt a feladatot, mi az üzenete számomra, hogyan reflektálok azokra a lehetőségekre, amelyek a visszatérésem után megtalálnak. Érdekes utazás és jó találkozás volt.
Vágó Zsuzsi és Luis Eduardo Castagno a Carmen című előadásban (Fotó/Forrás: Janus Erika / Budapesti Operettszínház)
Nádasi Veronikával beszélgettem a premier előtt, és a kérdésemre, melyik szám a leginkább slágergyanús, azt felelte, a Jósnőé.
Így igaz, egyet tudok érteni vele! Nem csak azért, mert A sors szele egy különlegesen szép, fülbemászó melódia, de azért is, mert az egész előadás alatt vissza-visszatér ez a dallam. Ezúttal is fantasztikus zenéket írt Frank Wildhorn, akinek nagy rajongója vagyok. Annak idején a Rudolfban Vetsera Máriát énekelhettem. Nagy élmény volt.
A Carmenben óriási felelősséget jelent, hogy énekes megszólalóként én indítom a darabot. Ehhez olyan erő kell, amit nem lehet elmismásolni.
Muszáj azt éreznem, hogy az egész nézőteret be kell kebeleznem. Borzasztóan figyelek minden este arra, hogy azonnal robbanjon az egész. Tudod, amitől a nézők megborzonganak. Aztán a végén hasonló energiájú legyen a lezárás is, amit még tovább fokoz az a csodás szóló, amit Carmen énekel.
Homonnay Zsolt több előadásban is partnered volt, most első ízben dolgoztál vele rendezőként. Milyen volt a közös munka?
Szerettem azt a nyugalmat, ami belőle áradt. Nagyon felkészült volt, pontosan tudta, mit akar, látszott, hogy milyen sokat foglalkozott a darabbal már a próbák kezdete előtt. Abszolút találkozott a gondolatmenetünk, maximálisan egyetértettem azzal, amiket mond és kér, és ő is mindig nyitott volt ránk, a szerepről alkotott elképzelésünkre. Úgy érzem, jól tudtunk együtt dolgozni, és megtaláltuk a közös hangot.
Vágó Zsuzsi a Carmen című előadásban (Fotó/Forrás: Janus Erika / Budapesti Operettszínház)
Milyen feladatok várnak rád a hamarosan induló, új évadban?
A Carmen című új musicalben alakítom továbbra is a Jósnő szerepét az Operettszínházban, a Misi Mókust is továbbjátsszuk, és van egy új formációnk Janza Katával és Peller Annával, a Woman Power. Élőzenekaros koncertekkel járjuk be az országot, nyáron felléptünk Gödöllőn, ősztől pedig Sopron, Baja, Győr, Miskolc következik. Igazi lélekemelő esték ezek, mert a számunkra legkedvesebb dalokat énekeljük, olyan előadásokból, amelyek a nevünkhöz kötődnek. Decemberben pedig új premierem lesz. Egy fantasztikus musical, ami régen ment Magyarországon, szuper szereposztással. Többet egyelőre nem árulhatok el róla.
Sok-sok csodálatos szereppel a hátad mögött vannak még szerepálmaid?
Abszolút. A Broadway-n vagy a West Enden futó előadásokból még jó párat eljátszanék. Nagyon érdekel például a Waitress című darab, ami egy pincérnő életét és drámáját meséli el. Szerintem nagyon passzolna hozzám. Bejön a Jégvarázs, de a Wicked is izgalmas lenne, ami a jól ismert Óz, a nagy varázsló történetet a keleti és a nyugati boszorkány szemszögéből meséli el. Jó lenne, ha születnének új magyar musicalek, azokban is örömmel dolgoznék. Én csak jó feladatokra vágyom, és hogy ezek megtaláljanak. Olyanokra, amikben meg tudok újulni. Nyitott vagyok minden új kihívásra.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Vágó Zsuzsi (fotó/forrás: Pitrolffy Zoltán / Budapesti Operettszínház)
hírlevél
