Zenés színház

Rehabilitációs intézetben gyógyul az Operettszínház házomlásban megsérült művésze

2022.09.02. 11:50
Ajánlom
Tóth Nikolettet, a Budapesti Operettszínház 26 éves balettművésze június 27-én szenvedett súlyos, életveszélyes sérüléseket, amikor az Aradi utca és a Jókai utca sarkán álló ház homlokzata leomlott. A Bors információi szerint a fiatal lányt hosszas kórházi kezelés után már átszállították az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe.

A lap úgy tudja, hogy Nikolett szellemileg teljesen ép, kommunikál a szeretteivel, a kezét is tudja mozgatni, azonban kerekesszékbe kényszerült. A Bors információ szerint

a balettművésszel már azt is közölték az orvosai, hogy kevés remény van rá, hogy visszatérhet a színpadra, Nikolett azonban hisz a teljes felépülésben, rehabilitációja jelenleg is tart.

Az új fejleményekkel kapcsolatban a Budapesti Operettszínház is kiadott egy közleményt, amelyben az írják, augusztus 28-án a színház vezetősége és művészei hálaadó szentmisén vettek részt az Avilai Nagy Szent Teréz Plébániatemplomban. Ezenfelül az Operettszínház folyamatos, napi kapcsolatban áll a közvetlen hozzátartozókkal, valamint amint arra lehetőség nyílt, személyesen látogatta meg a művészt a kórházban.

„Táncművészünk kedélyállapota kifejezetten jó, a rá jellemző szorgalommal végzi a gyógytorna-gyakorlatokat, és bízik a teljes felépülésben” – írja közleményében a teátrum.

Fejléckép: törmelékek az Aradi utca és a Jókai utca sarkán (fotó: Mihádák Zoltán / MTI)

Kedvezőek a Jókai utcai házomlásban megsérült balettművész életfunkciói

Kapcsolódó

Kedvezőek a Jókai utcai házomlásban megsérült balettművész életfunkciói

A többórás koponyaműtét után július 2-án sor került a Budapesti Operettszínház művészének gerincműtétjére is, amelyre jól reagált Nikolett szervezete.

Súlyosan megsérült a Budapesti Operettszínház egyik táncosa a terézvárosi házomlásnál

Súlyosan megsérült a Budapesti Operettszínház egyik táncosa a terézvárosi házomlásnál

Június 27-én, a reggeli órákban leomlott egy ház tetőszerkezete a 6. kerületi az Aradi utca és Jókai utca sarkán. A leeső szerkezeti elemek a Jókai utcára zuhantak, maguk alá temetve a Budapesti Operettszínház egyik táncművészét, aki éppen próbára tartott.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Tánc

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Plusz

Reflektorfényben a tehetség mentorai – átadták a Mester-M Díjakat

Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.
Klasszikus

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Könyv

Dragomán György: „Azt szeretnénk, hogy ez az alkotóház mindenki otthona lehessen”

Mint arról beszámoltunk, alkotóházként születhet újjá Esterházy Péter egykori, rómaifürdői családi háza. Bár az épülettel még rengeteg munka van, a tervek szerint az első vendégek már ősszel megérkezhetnek. Az alkotóház egyik megálmodójával, Dragomán György József Attila-díjas íróval beszélgettünk. Villáminterjú.
Színház

Jordán Tamás, Veiszer Alinda és Göttinger Pál is ott lesz a DANTE fesztiválján

Nyílt próba és stand-up, előadás élő zenével, beszélgetés a színházcsinálásról egy színházi legendával – nemsokára érkezik a DANTE Közösségi Alkotótér szülinapi fesztiválja. Nem érdemes kihagyni a Margit-negyed egyik legfiatalabb kulturális terének ünnepét!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Látványos koncerttel mutatkozik be az Erkel Színház

Az újonnan alakult intézmény hagyományos sajtótájékoztató helyett látványos eseménnyel ismerteti meg közönségével a 2025/26-os évad részleteit. A színház hivatalosan is bejelentette az első öt művészt, akik már május 2-án is színpadra lépnek.
Zenés színház ajánló

Folytatódik Rozsda lovag története a Budapesti Operettszínházban

Javában zajlanak Jörg Hilbert–Felix Janosa Rozsda lovag és a kísértet című családi musicaljének próbái a Budapesti Operettszínházban. A május 18-án vasárnap 11 órától látható előadás Bozsik Yvette Kossuth-díjas színházi alkotó rendezésében kerül színre.
Zenés színház kritika

15 sor klasszikus: Armida

„Bár nem minden drágakő ragyog azonnal teljes pompájában még csiszolatlanul és földdel borítva, izgalmas feladat idejekorán felfedezni a legértékesebbeket.” A következő rövid írás a Zeneakadémia és a Hanns Eisler Zeneművészeti Főiskola növendékeinek közös előadásáról szól. 15 sor klasszikus.
Zenés színház ajánló

Ősbemutatóval búcsúzik az Operabeavató

A tizenhét éve tartó sorozat utolsó részében láthatják az érdeklődők 7 és fél halál címmel azt az új vígoperát, amelynek létrejöttében a közönség is részt vett. A premier előtt a szervezők két különleges eseményt is szerveznek támogatóik számára.
Zenés színház hír

Ralph Fiennes első operarendezésére készül

A világhírű színművész Csajkovszkij Anyeginjét állítja színre a Párizsi Nemzeti Operában, az előadás 2026 januárjában és februárban lesz látható a Palais Garnier-ben.