Zenés színház

Lehoczky Zsuzsa vehette át a Musica Hungarica Kiadó Nagydíját a magyar operett napján

2022.10.25. 10:45
Ajánlom
Nagyszabású gála keretében adta át évados elismeréseit a Budapesti Operettszínház a magyar operett napján. Az Évad Musicalszínésze, az Évad Operettszínésze, valamint az Évad Legígéretesebb Ifjú Művésze díj mellett a Musica Hungarica Kiadó Életműdíjat adományozott Vásári Mónikának, a Nagydíjat pedig Lehoczky Zsuzsa vehette át.

2002 óta október 24-én, Kálmán Imre születésének és Lehár Ferenc halálának évfordulóján ünnepeljük a magyar operett napját, melyről a Budapesti Operettszínház minden évben jubileumi előadás vagy gála keretében emlékezik meg.

„Egyvalamiben biztos, hogy világelsők vagyunk: a magyar operett”

– mondta köszöntőbeszédében Kiss-B. Atilla, a színház főigazgatója, hangsúlyozva, hogy az elismert művészek munkája nagyon fontos a műfaj fennmaradása szempontjából.

A díjakat a főigazgató mellett Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, valamint Éliás Tibor, a Musica Hungarica Kiadó alapítója adta át.

Az Évad Legígéretesebb Ifjú Művészének járó Marsallbot-díjat Kardffy Aisha vehette át, akit az elmúlt szezonban operettekben és musicalekben egyaránt láthatott a közönség. A fiatal színésznő olyan előadásokban mutatkozhatott be, mint a Veszedelmes viszonyok vagy az Abigél.

312964269_493231482844143_1469003188768598568_n-103003.jpg

Díjátadó a magyar operett napján (Fotó/Forrás: Mahunka Balázs / Budapesti Operettszínház)

Az Évad Musicalszínésze díjat Polyák Lilla kapta, akit legutóbb Lucy Harrisként láthatott a közönség a Jekyll és Hyde-ban, de ő játszotta a Nine Claudia Nardiját, valamint a Veszedelmes viszonyok Merteuil márkinéját is.

Az Évad Operettszínésze, Homonnay Zsolt nemcsak a színpadon mutathatta meg tehetségét, az utóbbi időszakban ugyanis rendezőként is dolgozott a Budapesti Operettszínházban. A magyar operett napján rendezett gálát is ő jegyzi, jövő tavasszal pedig új feladatok várnak rá, a Mária főhadnagyot állítja színpadra.

Az Éliás Tibor alapította Musica Hungarica Kiadó immár 20 éve díjazza a zenés színház legkiemelkedőbb alkotóit, egy-egy művésznek Életműdíjat, valamint Nagydíjat adományozva.

Idén az Életműdíjat Vásári Mónikának ítélték oda, aki a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1987 és 2008 között volt a Budapesti Operettszínház társulatának tagja, majd néhány év szabadúszás után 2011 óta ismét láthatja őt a teátrum közönsége.

A Musica Hungarica Nagydíját Lehoczky Zsuzsa, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész vehette át, aki rövid beszédében megköszönte a közönség szeretetét, illetve örömét fejezte ki azért, hogy anyaszínháza és a nézők a visszavonulása után sem feledkeztek meg róla.

Fejléckép: Lehoczky Zsuzsa a magyar operett napján a Budapesti Operettszínházban (fotó: Mahunka Balázs / Budapesti Operettszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Tánc

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Klasszikus

Újabb zenei ritkaságokat fedezhetünk fel a Haydneum következő évadában

Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.
Klasszikus

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Plusz

Tavaszi megújulás Kodály Zoltánnal és Berecz Andrással a Pesti Vigadóban

Berecz András Mindenek újulnak – Tisztelet Kodály Zoltánnak című előadás során Kodály-kórusművek, népdalok és cimbalommuzsika köszönti a tavaszt a Pesti Vigadóban, május 10-én.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Látványos koncerttel mutatkozik be az Erkel Színház

Az újonnan alakult intézmény hagyományos sajtótájékoztató helyett látványos eseménnyel ismerteti meg közönségével a 2025/26-os évad részleteit. A színház hivatalosan is bejelentette az első öt művészt, akik már május 2-án is színpadra lépnek.
Zenés színház ajánló

Folytatódik Rozsda lovag története a Budapesti Operettszínházban

Javában zajlanak Jörg Hilbert–Felix Janosa Rozsda lovag és a kísértet című családi musicaljének próbái a Budapesti Operettszínházban. A május 18-án vasárnap 11 órától látható előadás Bozsik Yvette Kossuth-díjas színházi alkotó rendezésében kerül színre.
Zenés színház kritika

15 sor klasszikus: Armida

„Bár nem minden drágakő ragyog azonnal teljes pompájában még csiszolatlanul és földdel borítva, izgalmas feladat idejekorán felfedezni a legértékesebbeket.” A következő rövid írás a Zeneakadémia és a Hanns Eisler Zeneművészeti Főiskola növendékeinek közös előadásáról szól. 15 sor klasszikus.
Zenés színház ajánló

Ősbemutatóval búcsúzik az Operabeavató

A tizenhét éve tartó sorozat utolsó részében láthatják az érdeklődők 7 és fél halál címmel azt az új vígoperát, amelynek létrejöttében a közönség is részt vett. A premier előtt a szervezők két különleges eseményt is szerveznek támogatóik számára.
Zenés színház hír

Ralph Fiennes első operarendezésére készül

A világhírű színművész Csajkovszkij Anyeginjét állítja színre a Párizsi Nemzeti Operában, az előadás 2026 januárjában és februárban lesz látható a Palais Garnier-ben.