Az Operettszínház hat alkalommal tűzi műsorára a művet, ami egy egészen egyedülálló kezdeményezés révén érkezik a fővárosi teátrumba. A Co-opera, a Győri és a Szegedi Nemzeti Színház, a Szentendrei Teátrum, valamint az Operettszínház összefogásában létrejövő előadás premierjét július végén tartották Szentendrén, néhány héttel ezelőtt pedig megvolt a szegedi bemutató.
- Az Operettszínház nagyszínpadán operát énekelsz. Nagy kihívás?
- A sevillai borbély Rosinája nagy lehetőség és komoly kihívás, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a pályámat operaénekesként kezdtem. Amikor 1997-ben végeztem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, Szegedre kerültem. Pál Tamás karmester irányítása mellett, aki egyébként januárban majd vezényli az Operettszínházban a Sevillait, Norinát játszhattam Donizetti Don Pasqualéjában. A partnerem pedig a csodálatos Gregor József volt. Ezt a szerepet később az Operaházban is énekelhettem, és itt léphettem színpadra a Varázsfuvola Éj királynőjeként, ami az egyik legnagyobb vágyálmom volt, bár mindig nagyon féltem tőle. Kétségtelen, hogy mindössze két ária az egész, de azok olyanok, hogy minden tudásodat bele kell adni, miközben egy bizonyos hangi adottság is kell hozzá, mert akármilyen jó és képzett énekes valaki, a koloratúr f-eket nem mindenki képes kiénekelni. Németországban is csináltam néhány előadást belőle, de azt a fajta készenlétet, amit az Éj királynője megkövetel, az Operettszínház mellett nem tudtam teljesíteni.
Volt olyan, hogy egyik nap Marica grófnő voltam, majd másnap Éj királynő.
Ez lehetetlen. Pedig ugyanazt az éneklési technikát kívánja meg mind a kettő, csak hát az operett... Nekem operettet énekelni sokkal nehezebb, ugyanis tele van prózával. Nem könnyű feladat és komoly koncentráció, hogy egy-egy szám után ezen a normál beszédhangon szólalj meg. Ezért mondom, hogy sokkal nehezebb hangilag bírni az operettet. Ráadásul a Zeneművészetin nem tanultunk „beszélni”, sok időbe telt, míg sikerült a szavakat természetesen kimondanom. Sokat szenvedtem ezzel a pályám kezdetén.
- Mégis az operettet választottad és primadonna lettél. Miért?
- Mert beleszerettem a műfajba és itt ragadtam. Ez talán a leglényegesebb. De sok más oka is van. Az egyik, hogy igazi otthonülő típus vagyok. Hívtak külföldre énekelni, de nekem nagyon fontos, hogy előadás után haza tudjak menni. Amióta a lányom megszületett, ez még inkább így van. Nem tudtam és nem is akartam vállalni a többlaki életet. Sokat jelent számomra a pálya, imádok énekelni, de sokkal többet jelent a család. A másik ennél jóval racionálisabb ok, hogy az operában rengeteg kiváló szoprán van, jó operett primadonna viszont lényegesen kevesebb, mert az jóval összetettebb tudást követel: jól kell énekelni, tudni kell táncolni és színészként is meg kell állnod a helyed.
Tehát az is az operett mellett szól, hogy sokkal több oldaladat tudod megmutatni.
- Mi volt az első operett szereped?
- Nem sokkal azután, hogy Szegedre kerültem, eljöttem az Operettszínházba egy meghallgatásra. Megkaptam a Montmartre-i ibolya címszerepét. Az igazi halálugrás volt. Nagyon rossz kritikákat kaptam rá, épp a próza miatt. Tulajdonképpen érthető volt, úgy mondtam el komoly prózai szövegeket, hogy korábban soha nem kellett beszélnem. Párhuzamosan énekeltem Szegeden operát, és Pesten operettet. Elég hamar be kellett látnom, hogy a kettő nem megy együtt.
- Nem bántad meg a választást?
- Egyáltalán nem. Megmondom őszintén, még A sevillai borbélyt is nehezen vállaltam el. Ki nem állhatom a recitativókat. A régebbi operák Mozart, Rossini tele vannak vele. Most is ezzel szenvedek, és ettől félek a legjobban. Az áriák, a nagy futamok, a duettek sokkal jobban mennek. Az operában ugye a recitativo helyettesíti a prózát. Piszok nehéz. Van alattad egy csembaló és arra szinte egy hangon mondod el a szöveget. Persze az operában is vannak szerelmeim, például Verdi vagy Puccini. Mondjuk ők nem is írtak recitativókat... (Nevet) Nagy vágyam a Traviata, amit már volt szerencsém énekelni Olaszországban, a genovai Teatro Verdiben, ráadásul a férjemmel, Vadász Danival. Fantasztikus élmény volt. Az egy csoda zene. De válaszolva a kérdésedre, nem bántam meg egy percre sem. Egyrészt mindazok miatt, amiket már elmondtam, másrészt fantasztikus a társulat, imádjuk egymást. Persze vannak összezördülések, melyik színházban nincsenek? De ez egy nagyon összetartó csapat. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család. És nem utolsó sorban, sőt!, a férjemmel való találkozás és az együtt végzett munkák, a közös turnék élményeinek együttes megélése is nagyon belejátszott abba, hogy a műfaj szerelmese lettem.
- Bár az előadást a nyáron bemutatták, mégis te most debütálsz Rosinaként.
- Így igaz. Eredetileg engem is felkértek már Szentendrére is, de olyan zsúfolt volt az évem, hogy nem tudtam vállalni a nyári előadásokat. Márciusban volt A víg özvegy bemutatója, aztán mentünk Tel-Avivba a Marica grófnővel, majd olaszul kellett megtanulnom A víg özvegyet, következett a német nyelvű Chicagói hercegnő, amit szeptemberben játszottunk Münchenben. November elején tartottuk a Luxemburg grófja premierjét, azután tudtam csak nekiállni a Sevillainak.

Kapcsolódó
„Merjük szabadon vállalni a műfajok keveredését”
November 4-én mutatták be a Budapesti Operettszínházban Lehár Ferenc meglepetésekkel, cselszövésekkel teli művét, a Luxemburg grófját. A hagyományos formákon túllépő előadásról a darab rendezőjével, Somogyi Szilárddal beszélgettünk.
- Függetlenül attól, hogy ugyanaz a hangképzés, de fejben azért más operát énekelni, nem?
- Tudod miben más? A hangszerelésben. Az operettben általában ott szól a zenekar, ahol énekelsz, közép lágéban. Ezért van az, hogy miután nálunk amúgy sem tökéletes az akusztika, hangosítani kell a színészeket az operettben. Sokszor a próza alatt is szól a zene, azt át kell tudni beszélni. Azért, hogy emberi módon szólalj meg és ne fölé beszélj, mint tették azt régen – emlékszünk még talán mindannyian, hogyan szólaltak meg egykor a primadonnák –, találták ki a mikroportot. Most is féltünk attól, hogy fog megélni az énekhang önmagában, de azért lehet még itt is megcsinálni az operát hangosítás nélkül, mert finomabban van hangszerelve, mint az operett.
- Milyen a te Rosinád?
- Egy nagyon cserfes, talpraesett nő. Egyáltalán nem díva, hanem egy fifikás, humorral teli csaj. Hozzá hasonló karakter A chicagói hercegnő Maryje, aki a nagy kedvencem most, mert imádom, hogy ki lehet kacsingatni a merev primadonnaságból.
Jó kilépni a zárt keretekből.
De Rosina is ilyen. Régen az volt a vágyam, hogy klasszikus musicalben szerepelhessek. Amikor lazábban, természetesebben énekelhetsz. Nagyon szeretem például, ahogy Vágó Detti énekel. Fantasztikus. Hívtak annak idején Az operaház fantomja Christine szerepére, de nem tudtam elvállalni. Sajnálom, hogy nem jött össze. De jó lett volna elénekelni A nyomorultak Cosette-jét is.
- Kerényi Miklós Gábor rendező mennyire lépett ki az opera klasszikus kereteiből? Mennyire közelít az előadás ahhoz a stílushoz, amire a színház az operett játszásban törekszik, hogy a mai nézőknek szóljon, hogy 21. századi legyen?
- Amitől a legjobban féltem, a recitativók nagyon jól vannak meghúzva és piszok jó lett a szöveg. Galambos Attila abszolút mai, jól emészthető, teljesen természetes szövegeket írt, ettől a recitativo éneklés is teljesen emberi tud lenni. És rettentően humoros az egész. Ugyanolyan mozgalmas, mint a Denevér. Ott is minden taktusra valami lépés van. Ezért is nehéz beállni, mert amikor van egy két hónapos próbafolyamat, jut idő arra, hogy minden ki legyen dolgozva. Itt ez életveszély. De jó lesz. Jók a kollégák, akikkel együtt állok a színpadon: Kendi Ludovik, Rab Gyula, Kovács István, Bátki Fazekas Zoltán, Frankó Tünde, Erdős Attila, sokat segítenek, jó lesz. (Nevet)
- Az Operettszínház műsorpolitikájának fontos része, hogy repertoárján opera is szerepeljen. A kisebb játszóhelyeken kortárs operákat rendszeresen játszanak. Hogy látod, a nagyszínpadon sikere lehet egy Rossininek?
- Abszolút. Pont azért, mert nagyon jók a szövegek, és mert Dinyés Dániel karmester zenei vezetőként nagyszerűen nyúlt a muzsikához. Neki személy szerint is sokat köszönhetek, rengeteget segített a felkészülésben, együtt találtuk ki, mik azok a koloratúrák, amik jól állnak nekem Gyurkovics Mária – aki nagyon sokszor énekelte Rosinát – saját kézzel írt zongorakivonatából dolgoztunk, amit az egyik régi énektanárnőmtől kaptam meg. Megnéztem Szentendrén és nagyon jól fogadta a közönség. Szerintem itt is venni fogják a lapot.
- A pályád csúcsán vagy. Az ország egyik legnagyobb zenés színházának első számú primadonnája vagy, nincs olyan operett, amiben ne szerepelnél. Milyen érzés?
- Ezt én nem merném kimondani, de kétségtelen, hogy nagyon jó most nekem. Úgy érzem, a pályán is a helyemen vagyok, és a magánéletemben is teljes harmónia van. Szeretném megállítani az időt. Tegnap Mikulásoztunk, és miután elmentek a vendégek, ültem a lányommal összeölelkezve és épp ez járt a fejemben. Egyszer csak Lara rám nézett és kimondta ugyanezt. Elkezdtek potyogni a könnyeim. Mostanában állandón ezt a boldogságot és teljességet érzem. Csak sokáig tartson még.
- A topon vagy, nehéz elképzelni, hogy van még olyan dolog, ami nem teljesült a pályádon. Mi az, ami motivál, amire vágysz?
- Szeretnék még olyan rendezőkkel dolgozni, mint amilyen Béres Attila vagy Szabó Máté is, akik képesek megújítani az operettet, akik tovább tudják vinni a 21. század közepe felé, hogy élhessen ez a csodálatos műfaj. Szeretnék még egy igazán mai, ütős Csárdáskirálynőt csinálni. Jó lenne operát is énekelni, például a Traviatát, a Rigolettót vagy a Lammermoori Luciát.