Zenés színház

Fidelio Matiné: Parázsfuvolácska

2020.05.10. 10:15
Ajánlom
A legkisebbeket célzó vasárnapi sorozatunk mai részében a Szegedi Nemzeti Színház előadását, Mozart Varázsfuvolájának Lackfi János átiratában készült gyermekváltozatát ajánljuk, amely most online elérhető.

A Szegedi Nemzeti Színház 2017-ben mutatta be Wolfgang Amadeus Mozart Varázsfuvolájának gyermekváltozatát Lackfi János átiratában. A varázsfuvola az operairodalom egyik legnagyobb remeke, amelynek jelentésrétegei alkalmat adnak arra, hogy a hangsúlyok megválasztásával nagyon különböző színpadi megvalósítások szülessenek.

Ha úgy tetszik, a mesék archetípusa.

A fiatalok próbatételek során keresztül egymáséi lehetnek, a jók elnyerik jutalmukat, a gonoszok méltó büntetésüket. Fel lehet építeni az előadást a mű szabadkőműves rétegére, filozofikus mélységeket kibányászva. A csodás elemek hangsúlyozásával látványos és szórakoztató produkció születhet – ősbemutatójakor a cél a kasszasiker volt.

A szerepek értelmezhetők a mesealakoknál sokkal összetettebb, ellentmondásos karakterekként – ebből indult ki az előző évadban nagy sikert aratott produkciónk. A Parázsfuvolácska címével is jelzi: a történet gyerekeknek szóló olvasatát adja. Természetesen a zene Mozart zseniális kompozíciója, mely univerzális, mindenkit hatása alá von.

A Szegedi Nemzeti Színház felvétele itt érhető el:

ELSŐ FELVONÁS

MÁSODIK FELVONÁS

Szereposztás:

  • Porondmester: Börcsök Bálint
  • Sarastro: Cseh Antal
  • Tamino: Bocskai István
  • Az Éj Királynője: Varga Viktória
  • Pamina: Horák Renáta
  • Papageno: Szélpál Szilveszter
  • Papagena: Gyüdi Eszter
  • Monostatos: Rákai István
  • I. Dáma: Vajda Júlia
  • II. Dáma: Dobrotka Szilvia
  • III. Dáma: Laczák Boglárka
  • Akrobaták: Hőbe Barbara, László Lívia, Stefanik Kata, Szabados Tímea, Szalai Alexa Rita
  • Hangszerek: Hevesi Zoltán, Kovács Milán, Mészáros Márton János, Paragi Ádám, Stefanik Sándor, Szeles Alen

Alkotók:

  • Díszlet,- jelmeztervező: Juhász Katalin
  • Koreográfus: Varga József, Vincze Tünde
  • Karigazgató: Kovács Kornélia
  • Súgó: Vojta Margit
  • Ügyelő: Kürtös Petra, Stefanik Sándor
  • Zenei asszisztensek: Flórián Gergely, Zalánki Rita
  • Rendezőasszisztens: Czene Zoltán
  • Vezényel: Koczka Ferenc
  • Rendező: Toronykőy Attila

Közreműködik a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Szegedi Nemzeti Színház énekkara, valamint a Parázsfuvolácska gyermekkara.

Az előadás felvétele 2020. május 23-ig érhető el.

Fidelio Matiné: Csiby Gergely mesél az állati focibajnokságról, a Bundásligáról

Kapcsolódó

Fidelio Matiné: Csiby Gergely mesél az állati focibajnokságról, a Bundásligáról

Folytatódik a Fidelio Matiné vasárnapi sorozata gyerekeknek. Ma – a Rózsavölgyi Szalon együttműködésével – Csiby Gergely színművész mond mesét Nagy László Krisztián Az erdei focibajnokság című könyvéből.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Tág keretek között mozog a Zeneakadémia rektori pályázati kiírása

Az intézmény vezetésére március 17-ig lehet jelentkezni, a pályázatokat május 15-ig bírálják el. Sajtóértesülések két főbb jelöltet prognosztizálnak.
Klasszikus

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.
Vizuál

„Jót tesz nekünk, ha rácsodálkozunk a világra” – elstartolt a jubileumi Berlinale

Több mint egy héten keresztül Berlinre figyel a nemzetközi filmélet: a világ egyik legrangosabb A-kategóriás szemléje a hétvégén startolt el, a fesztivált Tom Tykwer új rendezése nyitotta meg, de bemutatták Burhan Qurbani új alkotását is, amelyben a III. Richárd történetét ültette át a jelenbe.
Vizuál

Presser Gábor és Parti Nagy Lajos nyitja meg a Godot Intézet új kiállítását

A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.
Színház

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

A gyerekek is elbúcsúzhatnak az Erkel Színháztól – márciusban látható a János vitéz

Igazi családi kikapcsolódást ígér Boncsér Gergely, Brindás Boglárka és Cseh Antal főszereplésével a János vitéz című mesés daljáték március 2-án, 7-én és 9-én az Erkel Színház színpadán.
Zenés színház interjú

Lelkiismereti kérdések – Matthew Wild rendező a Macbethről

Dél-Afrikából érkezik Budapestre az európai zenés színpadokat sorra hódító rendező, Matthew Wild, hogy Verdi Macbethjét új elképzelés szerint állítsa színre.
Zenés színház ajánló

Peller Anna és Peller Károly lesznek az Operabeavató következő vendégei

Különkiadásokkal búcsúzik a közönségtől az Operabeavató, Dinyés Dániel és Göttinger Pál előadássorozata. Február 15-én az operett kerül terítékre a népszerű programon, ennek megfelelően a műfaj két meghatározó művésze, Peller Anna és Peller Károly lesznek a vendégek.
Zenés színház interjú

Operát írtak porszívóra – beszélgetés Iván Sárával és Perczel Enikővel

Kortárs operabemutatóval indította az évet a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, az Előjáték Lear királyhoz a vidéki teátrum számára készült. A zenei tagozat fiatal tehetsége, az Olaszországban zeneszerzést tanult Iván Sára írta a partitúrát, a librettóért Perczel Enikő dramaturg felelt. A közös munkáról, a mű születéséről és egy különleges porszívóról beszélgettünk velük.
Zenés színház magazin

1100. előadásához érkezik A padlás a Vígszínházban vasárnap

Újabb színháztörténeti pillanathoz, az 1100. előadásához érkezik A padlás február 9-én a Vígszínházban. Minden idők legsikeresebb magyar zenés színpadi művét Marton László rendezésében mutatták be 1988. január 29-én. A premier hosszú vastapssal zárult, és azóta is folyamatosan telt házzal futnak az előadások.