Otto Schenk 1930. június 12-én született Bécsben, zsidó származású apa és olasz anya gyermekeként. Karrierje színészként indult, ám már a húszas éveiben rendezni kezdett kisebb bécsi színházakban. Első operaprodukciójára 1957-ben került sor, A varázsfuvolát vitte színre a salzburgi Landestheaterben, de az igazi nagy sikert az 1962-es Lulu-előadása hozta meg, Alban Berg művét a Theater an der Wienben rendezte meg. A produkciót később a Bécsi Állami Opera is átvette, ahol Otto Schenk két évvel ezután a Jenůfával debütált, majd az intézmény állandó munkatársaként szerződtette.
A következő évtizedekben azután szárnyára vette a világhírnév: rendezett a Scalában, a Covent Gardenben, a Berlini, a Bajor és a Hamburgi Állami Operában.
Bár számos klasszikus szerző művét színre vitte, később is foglalkozott modern szerzők alkotásaival is.
A New York-i Metropolitan Operában 1968-ban mutatkozott be Puccini Toscájával, ettől kezdve rendezései évtizedeken át meghatározták az intézmény előadásainak vizuális világát. Pazar kivitelezésű, hagyományos, realisztikus megközelítésű produkciókat vitt színre, amelyek azután hosszú időn keresztül a közönség kedvencei maradtak, számtalan előadásából készült felvétel, amelyek ma is etalonnak számítanak. A Metben utolsó munkája Donizetti Don Pasqualéja volt, 2006-ban.
Otto Schenk halálának hírére egész Ausztria megrendült, színházigazgatók és kultúrpolitikusok egyaránt megemlékeztek róla.
Otto Schenk színházunk történetének megkerülhetetlen, feledhetetlen alakja. Ugyanakkor olyan művész volt, aki fél évszázadon át kevesekhez fogható hatást gyakorolt a színházi világra.
Számára a színház szentség volt, óriási tudásából merítve, természetesen és félelem nélkül közelített a művekhez” – nyilatkozta Bogdan Roščić, a Bécsi Állami Opera igazgatója, ahol jelenleg Otto Schenk rendezései közül A rózsalovag, A denevér és a Fidelio szerepel műsoron.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg reklámokat.
Fejléckép: Otto Schenk 2013-ban (fotó/forrás: Franz Johann Morgenbesser / Wikipedia)