Bordás Barbara a Budavári Palotakoncertek egyik állandó művész vendége, csupán egy alkalommal nem vett részt a gálán, amikor épp babát várt. Minden évben nagyon várja a fellépést az Oroszlános Udvarban, mert miközben egy rendkívül exkluzív környezetben lépnek színpadra, az előkészületek és próbák hangulata végtelenül családias, ahogy fogalmaz:
„Kicsit olyan ez, mint egy osztálykirándulás, aminek a végén van egy nagyon különleges koncert.
Jó érzés, amikor az ember egy pihentebb, nyári időszak után ismét találkozik a társaival. Az évadban nagy a hajtás, mindenki ezer felé dolgozik, ilyenkor azonban van időnk örülni egymásnak, ráérünk beszélgetni. A nyár kissé nyugalmasabb, s a köztünk lévő fesztelenség intim és baráti légkört ad a Palotakoncertnek, aminek köszönhetően mindenki a tudása legjavát tudja adni, hiszen az energiáit csak erre az előadásra mozgósítja.”
Barbi az idei gálaesten három számban szerepel, amelyek közül csupán a Csárdáskirálynő Emlékszel még című duettjét énekelte korábban. A másik két dalt kifejezetten erre az alkalomra szánta neki Lőcsei Jenő, aki nem csak az est koreográfusaként vesz részt a produkcióban, hanem ebben az évben az ő koncepciója mentén, az ő rendezésében valósul meg a gálaest. Az egyik a Párizsi életből Frick és Gabrielle duettje, amelyet férjével, Boncsér Gergely operaénekessel ad elő, a másik Dubarry belépője, melyben Frankó Tünde a partnere.
A művésznő azt mondja, teljesen másként kell készülni rá, és máshogy kell jelen lenni egy ilyen típusú koncerten, mint egy színházi előadáson. „Az előadás alatt ritkán tud »leülni a hang«, nincs sok pihenő idő két dal között, itt viszont előfordul, hogy 15-20 percig csöndben vagy, aztán megint egyszer csak topon kell lenni.”
„Kezdő énekesként az embernek meg kellett tanulnia, hogy hiába énekelt be a koncert kezdése előtt, ha csak a második felvonásban lép színpadra, előtte újra skálázni kell kicsit, mert az éneklésre használt izmok épp úgy műkődnek, ahogy a testünk minden más izma, bemelegítés után fél órával már nem tud azonnal tettre kész lenni. A másik lényeges különbség, hogy egy darabban egy karakter bőrébe bújsz bele, őt kell hitelesen megjelenítened a rendező instrukciói mentén.
Egy gálaesten viszont a karakter megformálása mellett a te egyéniséged is jobban előtérbe kerül, így egy-egy dalban a saját elképzeléseid is jobban megvalósulhatnak, ez pedig szárnyakat tud adni.”
„Az idei Palotakoncert egy nagyon színes kavalkád lesz, sokan vagyunk benne és sok új, izgalmas rendezői-koreográfiai ötlet segíti, hogy a nézők a régi és az új dalokban egyaránt új oldalunkról ismerhessenek meg bennünket” – mondta az énekesnő. „Nagyon nagy várakozással tekintek erre a két estére. Ez most tényleg valami más lesz. Kíváncsi vagyok, hogyan fogadják majd a nézők.”
Ez az interjú a gálakoncert szólistáit bemutató sorozat része. A többi részt itt találja.
A Budavári Palotakoncertek augusztus 3-án és 4-én operettgálával, 5-én csárdással várja közönségét. További információk és jegyek a rendezvény oldalán.