Zenés színház

Átadták a Honthy-díjakat a Budapesti Operettszínházban

2022.09.06. 13:10
Ajánlom
„A művészet nyitva kell, hogy legyen mindannyiunk számára” – vallja Eleni Korani, az Ernst Galéria tulajdonosa, a Honthy-díj megalapítója, aki a szeptember 2-i díjátadón a kitüntetés keletkezéséről is mesélt.

A díjazottak személyéről a korábbi évekhez hasonlóan ismét egy független szakmai bizottság döntött, akik Eleni Korani zsűrielnök, Molnár Zoltán főtitkár és Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház igazgatójának irányításával az elmúlt évad alkotói közül választották ki a kitüntetett alkotókat.

A döntés során a zsűri kiemelt szempontnak tekintette, hogy olyan művészek kapják az elismerést, akik munkájukkal kapcsolódnak a díj célkitűzéséhez: ösztönzik a magyar nemzeti operettjátszás hagyományainak folytatását, valamint valamilyen formában továbbviszik Honthy Hanna szellemi örökségét.

Az átadott kisplasztikák Ernst Wastl, az Ernst Galéria társtulajdonosának munkái. A műalkotás egyik fele egy nőt ábrázol – hiszen az operettek központi figurája a primadonna –, másik fele pedig az általa alakított szerepet.

Az art déco stílusú szobor egyszerre műtárgy is, amely az 1920-30-as éveket idézi. „Modern, merész, elegáns és időtlen, pont ahogyan a művészetre én is gondolok” – mondta a díjról Eleni Korani, aki azt szerette volna, ha egyszerű, de karizmatikus műalkotás készül, amely olyan nagyságot képvisel, mint a művészek, akik kapják.

A 2021/22-es évad díjazottjai:

Backstage díj: Király Anna – főügyelő

Az évad férfi karakterszínésze: Laki Péter

Az évad női karakterszínésze: Siménfalvy Ágota

Az évad férfi főszereplője: Sándor Péter

Az évad női főszereplője: Janza Kata

Az évad alkotója: Balázs Zoltán (a Nine – Kilenc musical rendezője)

Fejléckép: A Honthy-díj díjazottjai és a kitüntetést odaítélő bizottság tagjai (fotó: Art&Lens hotography / Budapesti Operettszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Tánc

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Klasszikus

Újabb zenei ritkaságokat fedezhetünk fel a Haydneum következő évadában

Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.
Klasszikus

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Plusz

Tavaszi megújulás Kodály Zoltánnal és Berecz Andrással a Pesti Vigadóban

Berecz András Mindenek újulnak – Tisztelet Kodály Zoltánnak című előadás során Kodály-kórusművek, népdalok és cimbalommuzsika köszönti a tavaszt a Pesti Vigadóban, május 10-én.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Látványos koncerttel mutatkozik be az Erkel Színház

Az újonnan alakult intézmény hagyományos sajtótájékoztató helyett látványos eseménnyel ismerteti meg közönségével a 2025/26-os évad részleteit. A színház hivatalosan is bejelentette az első öt művészt, akik már május 2-án is színpadra lépnek.
Zenés színház ajánló

Folytatódik Rozsda lovag története a Budapesti Operettszínházban

Javában zajlanak Jörg Hilbert–Felix Janosa Rozsda lovag és a kísértet című családi musicaljének próbái a Budapesti Operettszínházban. A május 18-án vasárnap 11 órától látható előadás Bozsik Yvette Kossuth-díjas színházi alkotó rendezésében kerül színre.
Zenés színház kritika

15 sor klasszikus: Armida

„Bár nem minden drágakő ragyog azonnal teljes pompájában még csiszolatlanul és földdel borítva, izgalmas feladat idejekorán felfedezni a legértékesebbeket.” A következő rövid írás a Zeneakadémia és a Hanns Eisler Zeneművészeti Főiskola növendékeinek közös előadásáról szól. 15 sor klasszikus.
Zenés színház ajánló

Ősbemutatóval búcsúzik az Operabeavató

A tizenhét éve tartó sorozat utolsó részében láthatják az érdeklődők 7 és fél halál címmel azt az új vígoperát, amelynek létrejöttében a közönség is részt vett. A premier előtt a szervezők két különleges eseményt is szerveznek támogatóik számára.
Zenés színház hír

Ralph Fiennes első operarendezésére készül

A világhírű színművész Csajkovszkij Anyeginjét állítja színre a Párizsi Nemzeti Operában, az előadás 2026 januárjában és februárban lesz látható a Palais Garnier-ben.