Ugyan egyelőre még csak egy rövid beharangozó videó látható a szeptember 3-tól látható werkfilmből, azonban máris számos kulisszatitokra fény derült. A Fidelio is a titkok nyomába eredt, hogy bepillantást nyerjünk a háttérben zajló folyamatokba.
1. Az előadás egyik domináns színe a kék, amely amellett, hogy a hűséget és a női ártatlanságot szimbolizálja, a Balatonhoz is köthető, ugyanis a tó színének árnyalatai inspirálták Fekete Katalin jelmeztervezőt. Ez kontrasztban áll a „bűnös” világot megmutató vörössel.

Dolhai Attila és Nádasi Veronika a Jekyll és Hyde-ban (Fotó/Forrás: Art&Lens Photography / Budapesti Operettszínház)
2. Ugyan jelentése van a színeknek, a háttérben futó összes vetítés szürke, ahogyan a díszlet is sötét tónusú.
3. A forgószínpad forgótömege közel 50 tonna, amelyhez az előadás során 3-400 kilós díszletek érkeznek a zsinórpadlásról.
4. Az alkotók figyeltek arra, hogy a jelmezek visszaidézzék a 19. század végének hangulatát, ehhez 26 pár egyedi cipőt terveztek, melyeket végül egy kézműves manufaktúrában készítettek el.
5. A színház eredetileg szűk partitúrával dolgozott, de mivel az Operettszínház előadásában több vonós szólaltatja meg az egyes dalokat, a produkció hangzásvilágában is eltér attól, amit a nézők más országokban hallanak.
6. Rendhagyó módon a magyarországi Jekyll és Hyde-ba a főszereplő lány, Lucy mindkét Vörös Patkányban énekelt szólódala – a Jó és a rossz, valamint a Férfi kell – bekerült, más feldolgozásokban csak az egyikkel találkozik a közönség.
7. A Jó és a rossz című szám, amely a korábbi magyar változatokból kimaradt, Tassonyi Zsolt karmester munkája nyomán új hangszerelést kapott.
8. Az előadáshoz kapcsolódva Dencs Gergő, a Rampart Gasztronómia cukrász kétféle süteményt készített, melyek a főszereplő átváltozásait szimbolizálják.
A werkfilm beharangozója:
Az információként köszönet Fekete Katalin jelmeztervezőnek, Tassonyi Zsolt karmesternek, valamint Mészáros Katalinnak. A teljes kisfilm szeptember 3-án 22:05-től látható az M5-ön.
Fejléckép: Homonnay Zsolt, Sándor Péter és Dolhai Attila a Jekyll és Hyde sajtótájékoztatóján (fotó: Art&Lens Photography / Budapesti Operettszínház)