Zenés színház

A cirkuszhercegnő bemutatójára készül az Operettszínház

2024.12.09. 15:15
Ajánlom
December elején megkezdődtek az intézmény új produkciójának próbái, Kálmán Imre nagyoperettje februártól látható, Homonnay Zsolt rendezésében, hármas szereposztásban.

Kiss-B. Atilla Kossuth-díjas operaénekesnek, a Budapesti Operettszínház főigazgatójának köszöntőjével december 2-án, hétfőn 10 órakor elkezdődtek Kálmán Imre–Julius Brammer–Alfred Grünwald A cirkuszhercegnő című nagyoperettjének próbái a Nagymező utcai teátrumban. A töretlen népszerűségnek örvendő darab szövege Orbán János Dénes Kossuth-díjas költő, drámaíró átdolgozásában kerül színre. A nagyívű, 21. századi látványvilágú előadás rendezője Homonnay Zsolt Jászai Mari-díjas színházi alkotó, a varázslatos díszleteket Túri Erzsébet Rubányi Vilmos- és Vágó Nelly-díjas díszlettervező, a káprázatos jelmezeket pedig Füzér Anni Jászai Mari-díjas jelmeztervező álmodja színpadra. A produkció zenei vezetője Pfeiffer Gyula Liszt Ferenc-díjas karmester, az Operettszínház főzeneigazgatója.

Kiss-B. Atilla köszöntőbeszédében elmondta, hogy látva a gyönyörű díszlet- és jelmezterveket, olvasva a felfrissült librettót és ismerve a rendezői koncepciót, a színház életében már megszokott telt házas előadásokra számít, és tartalmas próbafolyamatot kívánt az alkotóknak és a szereplőknek – emeli ki a színház közleménye.

FotoJanusErika_Cirkuszhercegno_olvasoproba3G8A8585-151011.jpg

A cirkuszhercegnő olvasópróbája (Fotó/Forrás: Janus Erika / Budapesti Operettszínház)

Homonnay Zsolt, a darab rendezője kifejtette, hogy Kálmán Imre monumentális zenei világából indult ki, amely rendkívül gazdag, árnyalt és sokrétű jelentéstartalmakat hordoz magában. A zenei szövet szerves egységet alkot a librettóval, amely az Operettszínház művészeti vezetője szerint kiemelkedően igényes, vagyis a dalok, a duettek, az együttesek és a hangszerelés, valamint a szöveg együtt megtestesíti azt a drámaiságot és mélységet, amely a nagyoperett történetében is megjelenik. Fedóra Palinszka, a megözvegyült fiatal hercegné – attól tartva, hogy csak a hitvesi öröksége miatt érdeklődnek iránta a férfiak – úgy dönt, hogy ezután néhai férje, a herceg vagyonát kezeli, és elzárkózik egy újabb szerelemtől. Egy alkalommal azonban ellátogat a szentpétervári cirkuszba, ahol egy kitűnő műlovar – kiábrándulva a világból – manapság csakis a cirkusznak él, és egyre nagyobb kockázatot vállal a porondon.

De vajon kettejük kapcsolatában eljutnak-e odáig, hogy maguk mögött hagyják bizalmatlanságukat, csalódottságukat és félelmeiket?

Homonnay Zsolt rendezői koncepciójának alapját az egyén személyes és kollektív magánnyal való küzdelme képezi: a menekülés az őszinte, nyílt, emberi kapcsolatoktól, a társas érintkezések alkalmával magunkra öltött álarc, valamint a felismerés, hogy képesek vagyunk levetkőzni eddig játszott szerepeinket. Homonnay Zsolt – tovább fűzve alkotói meglátásait – elárulta az előadásban színpadra lépő művészeknek, hogy a magány kérdésköre nem csupán Fedóra és Mister X. szerepfejlődésének mozgatórugója: az egyedüllét Slukk Tóni karakterét is jellemzi, hiszen a világutazó – mintha folyton keresne valamit, ami hiányzik az életéből – országról országra vándorol. A nagyoperett drámai izgalmát erősíti Szergej Vlagyimir nagyhercegnek, Mister X. riválisának az előadásban hangsúlyt kapó cselszövése és ármánykodása. A bemutatása óta telt házzal játszott Mária főhadnagy, valamint a kirobbanó sikerű Carmen után Homonnay Zsolt új rendezésének különlegessége, hogy feltárja, miként hagyja el az embert a magány. A rendező megemlítette, hogy az előadás páratlan látványvilága az Operettszínháztól már megszokott, ízig-vérig 21. századi miliő lesz, amely – tiszteletben tartva a korszakot, melyben a darab játszódik és a műfaj stiláris elemeit – egyesíti a fantasyt és a thrillert. Ugyanakkor a cirkusz világa is szerves részét képezi a produkciónak.

FotoJanusErika_Cirkuszhercegno_olvasoproba3G8A8686-151238.jpg

A cirkuszhercegnő szereplői (Fotó/Forrás: Janus Erika)

Orbán János Dénes elárulta: az újraírt szövegkönyvvel céljuk, hogy a librettó megfeleljen a 21. századi néző elvárásainak, a kortárs világnak, amelyben élünk. Az eredeti darab több mint négy és fél órás, amire a jelen kor közönségének csupán elenyésző rétege nyitott, így a műről lefejtették a közel száz évvel ezelőtti, az akkori – főként Bécsre jellemző – társadalmi helyzetekre reflektáló dialógusokat, kidomborítva a rendező által is említett drámaiságot.

Kálmán Imre többször is a szövegkönyv átdolgozására kérte a szerzőket, ám a bemutató időpontjának közeledtével már nem volt több lehetőség a javításra, így számos következetlenség maradt benne.

Az 1950-es években ismét átírták a szövegkönyvet, ezúttal politikai nyomásgyakorlásra, így A cirkuszhercegnővel minden színházi alkotónak meggyűlt a baja az idők folyamán. Orbán János Dénes hangsúlyozta, hogy visszatértek az eredeti német szöveghez, vagyis tűpontosan lefordították – nagyrészt Kulinyi Ernő eredeti dalszövegeinek megtartásával –, majd ezt követte a dramaturgiai munka, így meglátása szerint az előadás tömörebb, feszesebb és természetesen jóval rövidebb lett.

Túri Erzsébet díszlettervező megosztotta a jelenlévőkkel, hogy a játéktér egyszerre elegáns és modern, egyesíti a reális helyszíneket és az álomvilágot, megjelenik benne mások mellett a cirkusz porondja és a nagyherceg titkokat rejtő kastélya, a különleges látványvilágot pedig a színház új, hatalmas LED-falának beépítése is erősíti. Füzér Anni jelmeztervező felvázolta, hogy a három felvonáshoz három különböző, korszerű esztétikát és színdramaturgiát rendelt; a jelmezek reflektálnak az 1930-as évek korára és az orosz viseletekre, mégis vizuális egységet képeznek majd a színpadon – zárul a közlemény.

A produkciót 2025. február 21-én pénteken, 22-én szombaton és 23-án vasárnap hármas szereposztásban mutatja be a Budapesti Operettszínház.

További részletek itt érhetők el. >>>

Fejléckép: A cirkuszhercegnő olvasópróbája (fotó/forrás: Janus Erika)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Zoboki Gábor: A Müpa tervezésében a szakmám és a szenvedélyem találkozott

Immár húsz éve, hogy a Müpa a hazai kulturális élet egyik legjelentősebb helyszínévé vált, nagy sztárok csodálkoztak el, milyen pompás akusztikai környezetben lehet itt muzsikálni. Zoboki Gábor építész felidézte a kezdeteket.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Plusz

Elhunyt Bényi Ildikó

Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után kedden elhunyt Bényi Ildikó. A népszerű Wacha Imre-díjas televíziós műsorvezető, a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati nagykövete 55 éves volt. Bényi Ildikót a közmédia saját halottjának tekinti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

A maszk szabadsága – beszélgetés A cirkuszhercegnő három bonvivánjával

Hármas szereposztásban mutatta be februárban a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre nagyoperettjét, a produkció legközelebb március végén lesz látható. Az előadásban a titokzatos artista, Mister X szerepét Sándor Péter, Laki Péter és Papp Balázs formálja meg.
Zenés színház interjú

„Benne van minden, ami egy nővel megtörténhet” – interjú David Yengibarian harmonikaművésszel

A Csokonai Nemzeti Színház Magyarországon elsőként mutatta be élőzenével, kőszínházi előadásként Astor Piazzolla María de Buenos Aires című tangóoperáját. A produkcióban fellép David Yengibarian örmény harmonikaművész, aki harminc éve él és alkot Magyarországon, és aki maga is Piazzolla szerelmese.
Zenés színház hír

A 3 testőrt mutatja be a Szegedi Szabadtéri, Varga-Járó Sára lesz Milady

Miladyjére talált a Szegedi Szabadtéri Játékok: Varga-Járó Sára alakítja A 3 testőr intrikusnőjének szerepét. A fiatal színművészt száz jelentkező közül választották ki. A nagyszabású musical premierje augusztusban lesz.
Zenés színház ajánló

„Bárki lehet ogre a saját életében” – a Margitszigetre érkezik a Shrek, a musical

A Shrek, a musical szabadtéri bemutatóját augusztus 1-én és 2-án láthatja a közönség a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.  A produkció izgalmas szereposztásban, fülbemászó dallamokkal és az ogretörténet ismert és szeretett figuráival „igazi zöld otthonra” talál a Margitsziget fái között.
Zenés színház ajánló

Sümegi Eszter a Príma Donnák-sorozat következő vendége

Verdi számos operarészlete felcsendül Sümegi Eszter Príma Donnák-gálaestjén március 9-én az Eiffel Műhelyházban. Az Opera Kossuth-díjas örökös tagjának partnerei Kálmándy Mihály és Boncsér Gergely, a zongoránál pedig Szennai Kálmán karmester lesznek.