Négy opera, tizennégy órányi zene, és egy olyan mitológiai világ, amely ősidők óta izgatja az emberiséget. Korábban írtunk már arról, hogy miért volt különleges Wagner nagyszabású vállalkozása, illetve arról is, mennyit merített a popkultúra azóta a Ringből. Június 13-án kezdődik a Budapesti Wagner-napok, hangolódjunk a zenére mi is!

Wagner úgy készült fel a komponálásra, mintha nem is zeneszerző lenne, hanem filozófus

Vagy legalábbis esztéta. Richard Wagner maga írta a Ring szövegkönyveit is, és habár nem mindenki ért abban egyet, hogy a librettó hasonlóan zseniális lenne, mint maga a zene, a komponista komolyan vette ezt a szerepet. A Nibelung gyűrűje előtt – mintegy a ciklusra készülve – egy sor tanulmányt írt és adott ki. A Művészet és forradalom című esszéjében például egy idealista képet fest egy olyan korszakról, amelyben a művészetet nem írja felül a politikai berendezkedés és az ideológia, hanem apollóni formájában virágozhat, és vele együtt az ember is. Opera és dráma című, könyv terjedelmű munkájában pedig a görög alapokon nyugvó zenedráma megteremtésének elméletét fektette le.

Wagner

Így kapott nevet Siegfried kardja

Az 1840-es évek egyik sztárfilozófusa Ludwig Feuerbach volt, aki azt az „eretnek” gondolatot hirdette, hogy Isten nem más, mint az emberek vágyainak, igényeinek, fantáziáinak kivetülése. Kultúránkban Feuerbach jelentette ki az elsők között, hogy az ember hozta létre Istent. Wagnerre hatottak Feuerbach gondolatai, és a filozófus egyik kulcsfogalmából alkotta meg Siegfried kardjának nevét: Nothung. Feurerbach Noth-fogalma azt jelenti: szükségszerűség – ez az a természeti erő, amely a tömegek szívében élve a szabadság felé vezeti az emberiséget.

Siegfried Wagner Ring ciklusából (Fotó/Forrás: Wiki)

Siegfried a legfurcsább emberfeletti ember

Legnagyobb hősét, Siegfriedet Wagner úgy jellemezte, mint „az embert fizikai megjelenésének legtermészetesebb, napfényes teljességében”. Egészen sok tényezőből tevődik össze ez az operairodalomban egyedülálló hős. Alakjában ott találjuk a rousseau-i „nemes vadembert”, aki természetszerűleg ártatlan. Megtestesíti a világ elveszett harmóniáját, amely a természet és az ember között már nem áll fenn. Ugyanakkor van benne valami bábfigura-szerűség: Thomas Mann a Ringet „végsőkig sűrített bábszínházi darabnak” nevezte egy „ész nélkül cselekvő hőssel”. Theodor Adorno szerint Siegfried naiv és uralkodó hajlamú. Nem véletlenül, hogy a 19. század óta talán Siegfried megítélése változott a legtöbbet: sokak szerint ő faji felsőbbrendűséget hirdető karakter.

A Ringet hamarosan kisajátította a nacionalista jobboldal

Wagner 1883-ban meghalt, az általa létrehozott Festspielhaus – a művei számára épített operaház –azonban a mai napig működik Bayreuthban. A hely a 19. század végére az árja felsőbbrendűséget hirdetők kegyhelyévé vált, ehhez az örökösök hol asszisztáltak, hol nem. A II. világháború után Wieland Wagner Ring-rendezései megpróbáltak felülemelkedni a politikán, és egyetemesebb, archetipikus vagy mitikus szintjére hatolni a történetnek. Annak a rendezőnek, aki A Nibelung-ciklushoz nyúl, tisztában kell lennie annak történetével is keletkezésétől egészen napjainkig. A hetvenes-nyolcvanas években megjelenő posztmodern rendezések éppen arra törekedtek, hogy megszabadítsák a zenedrámákat a múlt ideológiai terhétől.

A Bayreuthi Ünnepi Játékok színhelye, a Festspielhaus (Fotó/Forrás: Wikimedia Commons)

Mire az utolsó opera komponálásához ért, valami változott Wagner fejében

Az istenek alkonya a Ring-ciklus utolsó operája. A zene komponálásához 1869-ben fogott hozzá Wagner, a szöveggel azonban már húsz évvel korábban készen volt. Nem csoda, hogy a két évtized alatt a Gesamtkunstwerk (összművészet) koncepciója is változott a fejében. Míg az elején úgy vallotta, hogy a zenedrámában azonos státuszt kell kapjanak a művészeti ágak, később egyre inkább úgy gondolta, hogy a zene minden más művészet fölé emelkedhet. Ebben a nézetében Schopenhauer filozófiája is megerősítette – és természetesen az a tény, hogy ő, Wagner a zeneszerzéshez értett igazán.

Ez az esztétikai nézőpontváltás hallatszik Az istenek alkonya zenéjén is, amely látszólag visszazökken a hagyományosabb operai formába. Azonban ne gondoljuk, hogy Wagner operaszerkesztési kérdésben megszűnt újító lenni az élete vége felé. Az istenek alkonyát záró nagy máglyajelenet az egész tetralógia vezérmotívumait felvonultatja, és olyan tökéletes dramaturgiát hoz létre, amely kétségkívül az operairodalom egyik csúcspontja.

Forrás: Barry Millington: Richard Wagner – Bayreuth varázslója. Rózsavölgyi és Társa Kiadó.