vörösmarty színház

2017 szeptember 11., 13:56
Színház vörösmarty színház Szerző: Fidelio/MTI

Krisztik Csaba kapta a Kaszás Attila-díjat

A székesfehérvári Vörösmarty Színház művészét díjazták a félmillió forinttal járó elismeréssel.
2017 április 13., 14:39
Színház műtét Szerző: Fidelio

Azonnali műtétre szorul Cserhalmi György

A Nemzet Színészét egy komoly gerincprobléma miatt szükséges mielőbb megoperálni – tájékoztatott a székesfehérvári Vörösmarty Színház.
2017 március 21., 16:22
Színház székesfehérvár Szerző: Fidelio/MTI

Szikora János maradhat a székesfehérvári színház igazgatója

A székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói munkakörére benyújtott pályázatával kapcsolatban Szikora Jánost kedd délelőtt hallgatta meg a szakmai bizottság, akik ellenszavazat és tartózkodás nélkül szavazták meg a jelölt támogatását.
2017 március 14., 12:42
Színház nemzeti színház Szerző: Fidelio

Musil a Nemzeti Színházban

A székesfehérvári Vörösmarty Színház különleges hangulatú és látványvilágú előadásával Budapestre készül: Robert Musil A rajongók című darabja Szikora János rendezésében a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán látható március 22-én és 23-án.
2016 december 20., 08:04
Színház kritika Szerző: Zappe László

Csak a nagy találat hiányzik – két bemutató Székesfehérváron

Tóth Ildikó egy hervadó asszony gyönyörű monodrámáját játssza a Három nővérben, míg a Figaro házasságának címszerepében Lábodi Ádám inkább kissé botcsinálta intrikus – írja kritikusunk.
2016 december 12., 10:53
Színház divat Szerző: Fidelio szerk.

3N – Műhelytitkok Zoób Kati jelmezbemutatóján

A neves divattervező készítette a székesfehérvári Vörösmarty Színház legújabb előadásának, Csehov Három nővérjének 3N címmel készült változatának jelmezeit. GALÉRIA
2016 szeptember 29., 12:18
Színház magazin Szerző: Várhegyi András

Junior Prima: Lábodi Ádám

A székesfehérvári Vörösmarty Színház művésze úgy érzi, a motivációt a legnehezebb ma megtalálni, ezért van nagy jelentősége a díjaknak.
2016 május 12., 10:38
Színház hír Szerző: Fidelio/MTI

Székesfehérváron már látják a jövőt

A székesfehérvári Vörösmarty Színházban is új évadot hirdettek a héten, és számos különlegességet kínálnak: lesz itt Három nővér, ami igazából hat, egy ősbemutató, és egy táncjáték, amit a Pina Bausch-tanítvány, Blaskó Borbála rendez.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Plusz

Koncz Gábor kapja idén a Kossuth-nagydíjat

Orbán Viktor miniszterelnök március 14-én bejegyzést tett közzé a Harcosok Klubja elnevezésű online Facebook-csoportban. Mint azt az Index kiszúrta, a kormányfő egyebek közt elárulta a közösség tagjainak, hogy a mai napon Koncz Gábor színművész veheti át a Kossuth-nagydíjat.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Plusz

A kulturális élet szereplőit ismerték el március 15. alkalmából

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára állami kitüntetéseket adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban. A kitüntetéseket március 13-án délután vehették át a kulturális élet szereplői.

Nyomtatott magazinjaink