Vizuál

Megérkezett Borbély Alexandra új filmjének előzetese

2025.01.13. 14:50
Ajánlom
Az Európai Filmakadémia-díjat nyert Borbély Alexandra (Testről és lélekről) egy felemelő alkotás főszereplőjeként tér vissza a mozikba. Az Emma és a halálfejes lepke februártól lesz látható itthon.

A cseh, szlovákiai és magyar művészek, többek között Újlaki Dénes, Molnár Piroska és Monori Lili közreműködésével forgatott Emma és a halálfejes lepke egy erőszakot nem nélkülöző korban, a második világháború alatt játszódik és egy magára maradt nő (Borbély Alexandra) és egy bujkáló kisfiú megható történetét meséli el.

Iveta Grófová történelmi drámájának világpremierjére tavaly nyáron került sor a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon, de az alkotást már a magyar közönség is láthatta a 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A történet főhőse egy magyar özvegy, Marika, aki egy zsidó fiút rejteget a szlovák-magyar határon lévő házában, miközben két férfi – egy szlovák Hlinkagárdista százados és egy német náci tiszt – figyelmének kereszttüzébe kerül.

A film Szlovákia idei hivatalos Oscar-díjra nevezettje. A magyar közönség február 6-ától láthatja a mozikban.

Fejléckép: Borbély Alexandra az Emma és a halálfejes lepke című filmben (Fotó/Forrás: Filmsquad)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Operát írtak porszívóra – beszélgetés Iván Sárával és Perczel Enikővel

Kortárs operabemutatóval indította az évet a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, az Előjáték Lear királyhoz a vidéki teátrum számára készült. A zenei tagozat fiatal tehetsége, az Olaszországban zeneszerzést tanult Iván Sára írta a partitúrát, a librettóért Perczel Enikő dramaturg felelt. A közös munkáról, a mű születéséről és egy különleges porszívóról beszélgettünk velük.
Jazz/World

A sanzonok királynője – a Benczúr Házban látható Nádasy Erika Piaf-estje

Egy halhatatlan legenda, Edith Piaf drámai fordulatokkal teli élettörténete és magukkal ragadó, keserédes érzelmekkel teli dalai elevenednek meg február 25-én a Benczúr Házban. A francia sanzonénekesnőt a darab írója, Nádasy Erika kelti életre.
Könyv

A Bálnában rendezik meg a Könyvfesztivált, Janne Teller lesz a díszvendég

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése közzétette, hogy idén mikor rendezik meg a 96. Ünnepi Könyvhetet és a 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált. 
Klasszikus

Lunchtime koncertek indulnak az ELTE Bölcsészettudományi Karán

Az ELTE BTK Művészetközvetítő és Zenei Intézetének művészeti instruktor mesterképzési szakos hallgatói 2025 februárjától egyedülálló koncertsorozatot indítanak: zeneművészeti egyetemek hallgatói kapnak fellépési lehetőséget a Trefort-kertben.
Klasszikus

Dán szerelmi történettel búcsúzik az Erkel Színháztól az Opera

Több mint háromszáz fős előadói apparátus szólaltatja meg a százötven éve született Arnold Schönberg Gurre-dalok című, monumentális oratóriumát február 15-én az Erkel Színházban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál kritika

Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
Vizuál interjú

A népművészet és a divat időtálló kapcsolatát mutatja be a Hagyományok Háza új kiállítása

A Hagyományok Háza Folk Fashion – Divat a folklór című egyedülálló kiállítása révén igazán közelről ismerhetjük meg a magyar népművészet és a divat különleges, időtálló kapcsolatát. A tárlat hátteréről Dr. Czingel Szilvia kurátorral beszélgettünk.
Vizuál hír

Vasárnap zár a Magyar Nemzeti Galéria biedermeier-kiállítása

Február 16-ig láthatja a közönség a Biedermeier mindennapok. Művészet és polgárosodás a 19. századi Magyarországon (1815-1867) című tárlatot a Magyar Nemzeti Galériában. A kiállítás egyedülálló módon ad átfogó képet a biedermeier nevével fémjelzett korszak művészetéről, mely Valentin-napon páros kedvezménnyel tekinthető meg.
Vizuál ajánló

Élje át újra nagyvásznon Milos Forman filmjeit!

Február 12. és március 26. között a cseh újhullám emblematikus rendezője, a kétszeres Oscar-díjas Milos Forman legismertebb filmjeit vetítik eredeti nyelven a Puskin moziban.
Vizuál ajánló

Chihiro Szellemországban – újra a mozikba kerül Mijazaki Hajao klasszikusa

Február 13-tól újra nagyvásznon lesz látható Mijazaki Hajao 2001-ben bemutatott, Arany Medve- és Oscar-díjas Chihiro Szellemországban című animéje, amelyet eredeti nyelven és szinkronnal is vetítenek majd.