Vizuál

Magyar filmesek Orbán Viktornak: „A független film Magyarországon nem választás, hanem kényszerpálya”

2025.02.06. 10:35
Ajánlom
„A független film nálunk fillérenként összegereblyézett, minimális költségvetésű vállalkozás, amit a hivatásszeretet és a filmcsinálás féktelen vágya hoz létre a rendező, a producer, a színészek és a stáb többnyire ingyenes munkájával, méltatlan feltételek között” – olvasható a magyar filmesek által fogalmazott közleményben, amellyel Orbán Viktor Fóton elmondott beszédére reagáltak. Nyílt levelüket teljes terjedelmében közöljük.

Végre eljutottunk arra a pontra, hogy állami támogatás nélkül készülnek saját lábukon megálló filmek is. Végül is ezt akartuk, legyen a film mindenkié

– fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök január 30-án Fóton, a Nemzeti Filmintézet (NFI) új stúdiókomplexumának megnyitóján. Az idézett szövegrészre most a magyar filmesek nyílt levélben reagáltak.

„Az úgynevezett független film Magyarországon nem választás, hanem kényszerpálya. Sokan, sikeres szakmai múltú, nemzetközi hírű filmkészítők szorulnak erre a pályára. Azok, akik a sokadik elutasított filmterv után tudomásul vették, hogy esélyük sincs állami támogatásra – enélkül pedig még egy közepes kiállítású film sem készülhet el” – áll a levélben, amelyet Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete, a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete, a Magyar Filmoperatőrök Egyesülete, a Magyar Filmművész Szövetség, a Független Magyar Producerek Szövetsége, a Magyar Animációs Producer Szövetség, a Magyar Film- és Videovágók Egyesülete, a Magyar Hangalkotók Egyesülete és a Magyar Animációs Művészek Egyesülete jegyez.

Közleményükben azt írják, az állami támogatás mindig is alapfeltétele volt a magyar filmgyártásnak – akárcsak Európa többi országában, ahol a kultúra finanszírozása az állam feladata. De nem állami megrendelés, ideológiai elvárás vagy gazdasági csoportérdek, hanem

csakis a szuverén gondolat és a szakmai-művészi színvonal minősége lehet az elosztás alapja

– hangsúlyozták.

„A független film nálunk fillérenként összegereblyézett, minimális költségvetésű vállalkozás, amit a hivatásszeretet és a filmcsinálás féktelen vágya hoz létre a rendező, a producer, a színészek és a stáb többnyire ingyenes munkájával, méltatlan feltételek között. […]

Készítőik gyakran súlyos megélhetési válsággal fizetnek értük

– írták, hozzátéve, elfogadhatatlan ezt sikerként elkönyvelni.

„Ha egy független film nagy nemzetközi díjakat nyer vagy a rendszerváltás óta a legmagasabb nézőszámot produkálja, az a magyar filmes alkotók sikere. Az, hogy ezek az alkotók kénytelenek állami támogatás nélkül dolgozni, az a magyar állami filmfinanszírozás csődje és szégyene” – olvasható a levélben.

A magyar filmesek nyílt levele a miniszterelnöknek


Tényleg ezt akartuk?

Nyílt levél a magyar film ügyében

„Végre eljutottunk arra a pontra, hogy állami támogatás nélkül készülnek saját lábukon megálló filmek is. Végül is ezt akartuk, legyen a film mindenkié” – Orbán Viktor miniszterelnök

Az úgynevezett független film Magyarországon nem választás, hanem kényszerpálya. Sokan, sikeres szakmai múltú, nemzetközi hírű filmkészítők szorulnak erre a pályára. Azok, akik a sokadik elutasított filmterv után tudomásul vették, hogy esélyük sincs állami támogatásra – enélkül pedig még egy közepes kiállítású film sem készülhet el. 

Az állami támogatás mindig is alapfeltétele volt a magyar filmgyártásnak – akárcsak Európa többi országában, ahol a kultúra finanszírozása az állam feladata. De nem állami megrendelés, ideológiai elvárás vagy gazdasági csoportérdek, hanem csakis a szuverén gondolat és a szakmai-művészi színvonal minősége lehet az elosztás alapja. 

A független film nálunk fillérenként összegereblyézett, minimális költségvetésű vállalkozás, amit a hivatásszeretet és a filmcsinálás féktelen vágya hoz létre a rendező, a producer, a színészek és a stáb többnyire ingyenes munkájával,  méltatlan feltételek között. Elszántságból, tehetségből, szaktudásból és rendkívüli találékonyságból készülnek ezek a filmek. Készítőik gyakran súlyos megélhetési válsággal fizetnek értük.

Sikerként elkönyvelni azt, hogy a hazai filmszakma többsége ma kénytelen ilyen körülmények között alkotni, ha filmet akar készíteni, legalább olyan elfogadhatatlan, mintha arra lennénk büszkék, hogy az utcára kilökött hajléktalanok nagyrésze túlélte a telet.

Valóban ezt akartuk volna? Így legyen a film mindenkié?

Ha egy független film nagy nemzetközi díjakat nyer vagy a rendszerváltás óta a legmagasabb nézőszámot produkálja, az a magyar filmes alkotók sikere.

Az, hogy ezek az alkotók kénytelenek állami támogatás nélkül dolgozni, az a magyar állami filmfinanszírozás csődje és szégyene.

A magyar filmszakmai szervezetek képviseletében az egyetlen járható útnak azt látjuk, ha a sokmilliárdos állami dotáció elosztásába ismét bevonódnak  az egész szakma számára hiteles, a filmszakmai szervezetek által delegált filmkészítők.  Mert a jelen helyzetet az egész magyar filmkultúra sínyli meg. 


Budapest, 2025. február 5.

Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete (AHD)
Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete (MADOKE)
Magyar Filmoperatőrök Egyesülete (HCA)
Magyar Filmművész Szövetség
Független Magyar Producerek Szövetsége
Magyar Animációs Producer Szövetség (MAPSZ)
Magyar Film- és Videovágók Egyesülete (HSE)
Magyar Hangalkotók Egyesülete (HSAS)
Magyar Animációs Művészek Egyesülete (AA1)

Fejléckép: Orbán Viktor miniszterelnök az NFI fóti stúdiókomplexumának megnyitóján (Fotó/Forrás: Nemzeti Filmintézet)

„Hihetetlen erő van a fiatal filmesekben” – díjnyertes rendezők a Magyar Filmszemle visszatéréséről

Kapcsolódó

„Hihetetlen erő van a fiatal filmesekben” – díjnyertes rendezők a Magyar Filmszemle visszatéréséről

Tizenhárom év szünet után idén ismét visszatér a Magyar Filmszemle. A Fidelio magyar filmrendezőket kérdezett meg arról, miért örömteli, hogy ismét megrendezik a fesztivált. Fekete Ibolya, Hajdu Szabolcs, Kocsis Ágnes, Pálfi György, Sándor Pál, Szász János és Tarr Béla is megosztotta velünk gondolatait.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Plusz

Koncz Gábor kapja idén a Kossuth-nagydíjat

Orbán Viktor miniszterelnök március 14-én bejegyzést tett közzé a Harcosok Klubja elnevezésű online Facebook-csoportban. Mint azt az Index kiszúrta, a kormányfő egyebek közt elárulta a közösség tagjainak, hogy a mai napon Koncz Gábor színművész veheti át a Kossuth-nagydíjat.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Plusz

A kulturális élet szereplőit ismerték el március 15. alkalmából

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára állami kitüntetéseket adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban. A kitüntetéseket március 13-án délután vehették át a kulturális élet szereplői.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál Zöldhullám

KÉP-regény: Hol van már a tavalyi hó?

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a Duna rekord alacsony vízállása kapcsán további aggasztó adatokat oszt meg velünk.
Vizuál videó

Sosem látott filmfelvétel került elő az egykori Nemzeti Színház felrobbantásáról

Pontosan hatvan év telt el azóta, hogy a metró építkezésre hivatkozva lerombolták Budapest ikonikus épületét. Az NFI Filmarchívumban most feldolgozott filmfelvételek segítenek abban, hogy azok is átélhessék az élményt, akik sosem járhattak az épületben.
Vizuál ajánló

Csaknem kétszáz filmet neveztek a Magyar Mozgókép Fesztiválra

A korábbi évekhez hasonlóan nagy érdeklődés kíséri a 2025-ös MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivált. A február végi határidőig az elmúlt egy év hazai filmes felhozatalából mintegy 200 nevezés érkezett be a szemlére.
Vizuál hír

A legjobb film díját nyerte a Véletlenül írtam egy könyvet Montréalban

Lakos Nóra alkotása nyerte a Montréal Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál fődíját. A hiánypótló családi film világszerte nagy siker és a hazai közönséget is elvarázsolta: januári bemutatója óta több mint 126 ezer néző váltott rá jegyet és azóta is szerepel a mozik műsorán.
Vizuál interjú

Fényművészetről gyerekeknek – edukációs vasárnapi programok a Light Art Museumban

Hogyan hozhatjuk közelebb a kortárs művészetet, közelebbről annak egyik legizgalmasabb ágát, a fényművészetet a fiatalabb korosztályhoz? Hogyan gondolkodik erről a Light Art Múzeum csapata, amelynek tagjai egy egészen egyedi programot dolgoztak ki a GYIK Műhellyel közösen?