Vizuál

Két királyi város áll az idei Múzeumok Éjszakája fókuszában

2024.05.30. 14:05
Ajánlom
Június 22-én több mint négyszáz helyszínen rendezik meg a neves fesztivált. Ebben az évben Csőre Gábor, Jászai Mari-díjas színművész lesz az esemény nagykövete, a kiemelt helyszínek pedig Székesfehérvár és Esztergom.

Javában készülnek már országszerte a múzeumok és kiállítóterek az idei nagyszabású kulturális fesztiválra, amikor egyetlen este alatt több száz helyszínen több ezer programmal várják majd az érdeklődőket: koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel, családi- és gyermekprogramokkal, valamint számos meglepetéssel kívánják a résztvevő intézmények felejthetetlenné tenni ezt a varázslatos nyárestét.

A korábbi hagyományokat követve a Múzeumok Éjszakája nagykövetének idén is olyan embert kértek fel a szervezők, aki saját területén kiemelkedő tevékenységével vált ismertté és elismertté, így

2024-ben Csőre Gábor Jászai Mari-díjas színművész vállalta, hogy a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat nagykövete lesz.

Az elmúlt időszakban Gábor fantasztikus múzeumokban és kiállításokon járt, felfedezéseiről pedig rövid videók is készültek, amelyeket a Múzeumok Éjszakája Facebook- és Instagram-oldalain is megtekinthetők.

A Múzeumok Éjszakája 2024-es kiemelt helyszíne Székesfehérvár

Az egykori főváros és királyi székhely, amely hazánkban ötszáz éven át volt kizárólagos koronázóváros, ezer év történelméről mesél. Különösen ezen az éjszakán, hiszen Székesfehérvár múzeumai és közgyűjteményei mintegy húsz helyszínen idén is számtalan izgalmas programmal készülnek a Múzeumok Éjszakájára.

A székesfehérvári Szent István Király Múzeum valamennyi kiállítóhelyén lebilincselő tárlatokkal és izgalmas programokkal várja az érdeklődőket ezen az estén. A Csók István Képtár számos elismert művész segítségével

a kínai szellemi és kulturális örökség létrejöttét és a nyugati civilizációra gyakorolt hatását mutatja be olyan tradicionális művészeti formákon keresztül, mint a kalligráfia vagy a kelmefestés.

A teaszertartás, a klasszikus tánc, valamint a harcművészeti bemutatók mellett megismerhetjük a hagyományos kínai hangszereket, a vállalkozó kedvűek pedig papírsárkányt is készíthetnek a családi kézműves foglalkozásokon. A Palotavárosi kiállítóhely kivételes néprajzi tárlata mellett tűzzománcworkshoppal várja a kicsiket és nagyokat egyaránt, a Városi Képtárban pedig alkotói foglalkozás keretében kelnek életre a Deák Gyűjtemény Freskós Termében élő különleges lények. Itt később az asztaltáncoltatást követően Makám Quartet-koncert is várja a nagyérdeműt. Kalandos felfedezősétára indulhatunk a Középkori Romkertben, majd miután megcsodáltuk az Új Magyar Képtár alkotásait, könnyen elsajátítható technikákkal és szakavatott segítőkkel a kisebbek is elkészíthetik saját műveiket pecsételéssel, nyomdázással, varázshajtogatással és ragasztással. A Fekete Sas Patikamúzeumban az érdekfeszítő tárlatvezetésen túl ezen az estén az ehető virágokról tudhatunk meg mindent gyógynövényszakértőtől.

Emellett városszerte rendhagyó tárlatvezetések, alkotói foglalkozások, hagyományőrző programok, filmvetítések, koncertek, táncház és színdarabok, valamint családi- és gyermekprogramok is várják az érdeklődőket a „Királyok városában”.

2023_06_24_Muzeumok_ejszakaja_031-135318.jpg

A Magyar Nemzeti Levéltár programja 2023-ban (Fotó/Forrás: Lantos Zsuzsanna / Múzeumok Éjszakája)

„Kis kiemelt” helyszínként Esztergom is lázasan készül a Múzeumok Éjszakájára

Székesfehérvár mellett Esztergom is fókuszba kerül az idei Múzeumok Éjszakáján, ahol számos fontos történelmi helyszínen rendeznek programokat.

Az Esztergomi Bazilika emeletén működő Főszékesegyházi Kincstár állandó és aktuális időszaki kiállítása mellett előadásokkal, orgonakoncerttel, tárlatvezetésekkel várja az érdeklődőket,

ahol akár őstulkokkal, sárkányokkal és egyszarvúakkal is találkozhatunk. Az Esztergomi Vármúzeumban lesz interaktív nyomozós játék, ami bármely korosztály számára érdekes lehet, akárcsak az időszaki kiállítás vagy az éjszakai tárlatvezetések, a gyerekek pedig kézműves foglalkozáson és mesefoglalkozáson is részt vehetnek. A Duna Múzeum önmagában is lenyűgöző kiállítása mellett tudományos show-val, zenés műsorokkal, képes úti beszámolóval és alkotósarokkal is készül. A kisebbeket gyermekprogramok, míg a nagyobbakat a Fröccsterasz várja ezen az estén. A Keresztény Múzeumban megcsodálhatjuk utolsó apostoli királyunk trónszékét, de színházi előadást és dramatizált tárlatvezetést is láthatunk, a vállalkozó kedvű kicsik és nagyok pedig királyi koronákat készíthetnek a kézműves foglalkozáson. Az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár tárlatvezetéssel, egyházzenei előadással és ex libris-készítéssel, míg az MNL Komárom-Esztergom Vármegyei Levéltára Megyei Retro kiállítással, tárlatvezetéssel és előadással várja az érdeklődőket. A Balassa Bálint Múzeum restaurátoraival közösen invitál műhelytúrára, majd kezdetét veszi a helytörténeti mozi. A kisebbeket régész-homokozó és kézműves foglalkozás várja.

A GEODA Interaktív Ásvány- és Őslénykiállítás tárlatvezetéssel, aranymosással, ékszerkészítéssel és ásványkutatással várja a látogatókat, de magyarországi meteoritok is megtekinthetőek,

amelyeket most először állítanak ki egyben. Az esztergomi Iohanneum idegenvezetéssel, interaktív kiállítással, kézműves foglalkozással és mesejáték-előadással, a Babits Mihály Emlékház tárlatvezetéssel, irodalmi kvízzel és játékokkal készül a Múzeumok Éjszakájára. Minitárlat, előadások és izgalmas, vetített fényfestészeti kiállítás is várja a látogatókat az Esztergomi Művészek Céhének szervezésében, a Kákonyi Asztrik Kortárs Galéria tárlatvezetéssel, az Esztergomi Baptista Imaház pedig kiállításokkal és Jazzformers-koncerttel is várja látogatóit ezen a különleges estén.

DSC_0150-135606.jpg

Az Esztergomi Vármúzeum programja 2023-ban (Fotó/Forrás: Múzeumok Éjszakája)

A Múzeumok Éjszakája idei tematikája: „Gólpassz” 

Ahogy a gólpasszokat adókat és góllövőket, úgy a művészeti irányzatok előfutárait és legnagyobb alkotóit is közösen ünnepelhetjük ezen az estén, ezért is lett a „gólpassz” az idei kiemelt tematika, amely kapcsán számos izgalmas kísérőprogrammal készülnek a résztvevő intézmények.

Az immár több mint két évtizedes rendezvénysorozat nem titkolt célja, hogy minél szélesebb kör érdeklődését keltse fel,

így tárlataival és izgalmas kísérőprogramjaival kitűnő kulturális kalandot kínál mindenkinek, akár az Eb-mérkőzések mellett is.

Az esemény hivatalos oldalán június elejétől érhetők el a programok, addig a Muzéj Facebook- és Instagram-oldalát is érdemes követni, hiszen a szervezők a rendezvényig hátralévő szűk egy hónapban kedvcsináló kisfilmekkel, érdekességekkel, információkkal is készülnek.

Fejléckép: Kilátás az esztergomi Babits-házból (forrás: Múzeumok Éjszakája)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Tág keretek között mozog a Zeneakadémia rektori pályázati kiírása

Az intézmény vezetésére március 17-ig lehet jelentkezni, a pályázatokat május 15-ig bírálják el. Sajtóértesülések két főbb jelöltet prognosztizálnak.
Klasszikus

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.
Vizuál

„Jót tesz nekünk, ha rácsodálkozunk a világra” – elstartolt a jubileumi Berlinale

Több mint egy héten keresztül Berlinre figyel a nemzetközi filmélet: a világ egyik legrangosabb A-kategóriás szemléje a hétvégén startolt el, a fesztivált Tom Tykwer új rendezése nyitotta meg, de bemutatták Burhan Qurbani új alkotását is, amelyben a III. Richárd történetét ültette át a jelenbe.
Vizuál

Presser Gábor és Parti Nagy Lajos nyitja meg a Godot Intézet új kiállítását

A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.
Színház

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Grandiózus összművészeti eseménnyel indul a tavasz – jön az Essentia Artis

Márciusban nyílik meg az MMA művészeti ösztöndíjasainak programsorozattal kísért kiállítása. Az esemény négyszáz kortárs művész közreműködésével, négy tematikus nappal, finisszázzsal, több mint két és fél hónapon át várja az érdeklődőket.
Vizuál hír

Farsangi programokkal vár szombaton a Néprajzi Múzeum

A Néprajzi Múzeum önfeledt szórakozásra biztat, február 22-én családoknak, valamennyi generációnak számos programot kínál, hogy jobban megismerhessük az év legfergetegesebb időszakának, a farsangnak hagyományait.
Vizuál ajánló

Dokumentumfilm készült Leni Riefenstahlról, Budapestre látogat az alkotás világhírű producere

Február 27-én kerül a hazai mozikba a Riefenstahl című dokumentumfilm. A premiert követően, március 1-jén Budapestre látogat Sandra Maischberger világhírű újságíró, műsorvezető, a film producere, aki közönségtalálkozón vesz részt a Művész moziban.
Vizuál ajánló

Presser Gábor és Parti Nagy Lajos nyitja meg a Godot Intézet új kiállítását

A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.
Vizuál hír

A Konklávé és A brutalista tarolt a BAFTA-gálán

Február 16-án este adták át a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) díjait. A londoni gálán a Konklávé és A brutalista című film is négy-négy elismerést gyűjtött be. Mikey Madison, Adrien Brody, Zoe Saldana és Kieran Culkin is díjat vehetett át.