Mit takar a kiállítás címében használt fogalom? Miért választottátok ezt, és milyen munkákat láthatunk itt?
Szalai Borbála: A címadásnál egy interneten talált kép volt a kiindulópont. Ezen a fotón két férfi látható becsukott szemmel, akik megnyomják a szemhéjukat. Ez a kép nagyon tömören írja le, hogy miről is szól ez a kiállítás:
a látás működésével, a percepcióval kapcsolatos kérdéseket vet fel arra vonatkozóan, hogyan érzékeljük a valóságot, és ez miként térítődik el.
A csukott szem arra utal, hogy miként jöhetnek létre az álmokban, a hallucinációban, a különféle meditatív vagy transzállapotokban olyan látványok, amelyeket az agyunk hoz létre. A valóságos világ percepciója helyett inkább a belső képek felé fordult a figyelmünk, és olyan műveket és olyan művészeket kerestünk, akik valamilyen módon ezzel foglalkoznak.
Bencsik Barnabás: A Light Art Múzeumban a látogatók nagyon látványos munkákkal és immerzív terekkel találkozhatnak. A címadással azt hangsúlyozzuk, hogy ez a kiállítás nem csupán a vizuálisan izgalmas látványokról szól. Minden egyes mű külön-külön és együtt is sokkal inkább különféle valóságokat és változó gondolati tereket nyit meg. A LAM egy speciálisan fényművészeti munkákra fókuszáló intézmény, mi a munkák során tovább tágítottuk ezt a tartalmi keretet. Nem minden kiállított munka sorolható a klasszikusan vett fényművészet kategóriájába, viszont mindegyik reflektál valamilyen módon a fényre. A fényművészethez mindenképpen hozzátartozik a technika, csak azzal együtt értelmezhető, ezért az aktuális kiállításon a videóvetítésekre, a vetített képek által létrehozott immerzív élményekre helyezzük inkább a hangsúlyt, mintsem a hagyományos értelemben vett fényművészetre.
Miért érdemes megnézni ezt a kiállítás azoknak, akik már látták ez előző tárlatokat?
Sz. B.: Idén először működtünk együtt egy neves nemzetközi intézménnyel. Ennek köszönhetően olyan világsztárok munkáit sikerült Budapestre hoznunk, akik korábban még nem voltak láthatóak Magyarországon. A Thyssen–Bornemisza Art Contemporary – TBA21 gyűjteményéből két munka is érkezett: Ólafur Elíasson az egész teret beragyogó világító objektje és Ceryth Wyn Evans lenyűgöző neoninstallációja.
B. B.: Egy ilyen jellegű együttműködés nagyon összetett dolog, főleg egy ennyire fiatal intézmény esetében, hiszen számos olyan múzeumi elvárásnak kellett megfelelni, amely feltétele annak, hogy ilyen jelentős művészek munkái egyáltalán láthatóak legyenek.
Sz. B.: Mivel a LAM már adottságaiban is nagyon különleges, ezért jó néhány művet adaptálnunk kell a helyi viszonyokhoz. Ebben a kiállításban is sok helyspecifikus alkotás van, és több, kifejezetten ebbe a térbe megálmodott új produkció, amelyet hazai művészek készítettek a LAM számára, és itt ebben a múzeumban debütáltak.
Randomroutines (Kaszás Tamás, Kristóf Krisztián): Gyülevész (harmadik változat), 2024 (Fotó/Forrás: Bíró Dávid / Light Art Museum Budapest)
Melyik a személyes kedvenc alkotásotok a kiállításban?
B. B.: Én különösen közel érzem magamhoz a holland Thijs Biersteker Econtinuum című munkáját. Ez a kiállítás egyik meghatározó műalkotása: hihetetlen erős atmoszférája van, rendkívül látványos, ugyanakkor nagyon pontosan fogalmaz meg egy gondolatot. Amit látunk, az tulajdonképpen két fa gyökérzetének 3D printje, amelyek majdnem összekapcsolódva lebegnek a sötét térben, és csupán projektorok világítják meg őket.
Ez a munka komoly tudományos kutatásokon alapszik, és költőien jeleníti meg azokat a fák gyökereiben zajló áramlásokat, amelyek az életben maradáshoz szükséges elemeket közvetítik,
így bizonyos értelemben a fák egymás közötti kommunikációjáért felelnek.
Sz. B.: A Phantom Vision tele van nagy és látványos, sőt sokszor hangos művekkel, immerzív vetítésesekkel, amelyek összetett technikát igényelnek. Nekem mégis egy japán művész, Yashuhiro Chida 0.04 című műve a kedvencem, amely egy különösen visszafogott, halk és szinte láthatatlan munka. Egy picike fehér térbe helyeztük el. A plafonról egy apró szerkezet lóg, amelyből bizonyos időnként lecsöppen egy parányi vízcsepp. Erre utal a cím is, hiszen amikor a térfogata eléri a 0.04 millilitert, a felületi feszültség már nem képes megtartani a víz tömegét, és lehull a csepp, amelyet egyetlen fénypont világít meg. Ahogy a kettő találkozik esés közben, egyfajta prizmaként szétszóródik a fény a térben, és amikor a vízcsepp a padlóra esik, egy különös hangulatú gomolygó vetítést hoz létre.
Ez a végtelenül egyszerű, ugyanakkor nagyon is komplex műalkotás arra ösztönöz minket, hogy lassuljunk le, vegyük fel ennek a műnek a tempóját,
és gondoljuk újra a viszonyunkat saját érzékelésünkhöz.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: LIMINAL STATE: SIZIGIA (Lunarpunk sorozat), 2024 (fotó/forrás: Bíró Dávid / Light Art Museum Budapest)