„Bátran mondhatjuk, hogy az elmúlt huszonöt évben nem volt olyan budapesti, vagy épp Budapesten átutazó, aki ne találkozott volna a Westenddel. Volt, aki az aluljáró szinten szaladt be reggel egy péksütiért, volt, aki itt csókolta meg először a barátnőjét az egyik padon, vagy épp itt fogja megvásárolni első sneakerét.
Mindenkinek más és más története van a házzal, mi pedig ezeket a történeteket keressük a W-be zárba
– mondta a bevásárlóközpont vezetősége.
A Westend hatodik éve hirdet kreatív tervezőpályázatot. Az idei alkalommal is 7 és 99 éves kor között bárki indulhat, és egy pályázó akár két különböző tervet is beadhat. A feladat nem más, mint digitálisan megtölteni a Westend konténerlogóját olyan tartalommal, ami a legjobban reprezentálja a bevásárlóközpont és a látogatók múlt, jelen és jövőbeni közös kapcsolódási pontjait.
A beadási határidő október 27. éjfél, a pályamunkákat addig kell a Westend honlapjára feltölteni és itt lehet elolvasni a részletes pályázati kiírást is. A beérkezett műveket szakmai zsűri bírálja el: Bacsek Júlia kurátor, művészettörténész Orr Máté festőművész, Pachert Balázs, a Balázs KICKS alapítója és Bori Adrienn, a Westend marketing menedzsere.
Az első helyezett díja egy 300 ezer, a második helyezett díja 200 ezer és a harmadik helyezett díja pedig egy 100 ezer forint értékű Westend ajándékkártya lesz.
A főzsűrin kívül egy bérlői zsűri is pontoz, ők 35 ezer forint értékű Converse ajándékkártyát, 30 ezer forint értékű Humanic ajándékutalványt ajánlottak fel a legjobbaknak.
A TOP40 alkotást a látogatók is megtekinthetik, hiszen az eredményhirdetés napján, november 15-én kiállítás nyílik belőlük a Westend folyosóin, és a képek 2025. január közepéig megtekinthetőek lesznek.
Emellett az üzletközpont saját Facebook oldalára is felkerülnek a művek, ahol közönségszavazásra bocsájtják őket. A legtöbb szavazatot kapott alkotást egy 30 ezer forint értékű Westend ajándékkártyával jutalmazza.
További részletek a Westend honlapján.
Támogatott tartalom
Fejléckép: Kiállítás a Westend logópályázatára beérkezett művekből (Fotó/Forrás: Westend)