Vizuál

Gödöllőre költözteti a kormány a Mezőgazdasági Múzeumot a Vajdahunyad várából

2025.06.10. 13:00
Ajánlom
Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a Gödöllői király kastélyban tartott sajtóeseményen jelentette be a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár költözését – írta meg a Magyar Nemzet. Az új intézmény várthatóan 2029-ben nyílhat meg.

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár új épületbe költözik – jelentette be Hankó Balázs a Gödöllői király kastélyban június 10-én. A kultúráért és innovációért felelős miniszter szerint a Gödöllőn nyíló új múzeum a tradíciót és az innovációt ötvözve újítja meg a kiállításokat, míg a Vajdahunyad vára is megújul a Liget projekthez csatlakozva, így a turizmust erősíti majd és új szolgáltatásokkal is gazdagodik. A Magyar Nemzet idézi a projekt miniszteri biztosát, L. Simon Lászlót, aki az új épület kapcsán úgy fogalmazott, gyors és költséghatékony megvalósításban gondolkodnak, amelyben korszerű látogatótér mellett a klasszikus tárgykultúrát is szeretnék megőrizni, bemutatni.

Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora arról beszélt, hogy az új múzeum 21. századi élményeket nyújt majd, a vidék és a város közös metszéspontja lesz.

Forrás: Magyar Nemzet

Fejléckép: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár épülete (fotó/forrás: Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Holtan találták a férfit, akiről díjnyertes dokumentumfilm készült

A 62 éves František Klišíkre egy tóban találtak rá július 13-án, egy nappal azután, hogy a róla és ikertestvéréről készült dokumentumfilm fődíjat nyert Karlovy Varyban. A rendőrség szerint semmi nem utal bűncselekményre. 
Vizuál

Szlovák film nyerte a fődíjat Karlovy Varyban

Fliegauf Bence Jimmy Jaguár című alkotása nem nyert díjat Közép-Európa egyetlen A-kategóriás szemléjén. Kovács István Ostrom című nagyjátékfilmje a KVIFF Talents szakmai program díjában részesült. A rangos fesztiválon Stellan Skarsgaard-t is elismerték. 
Zenés színház

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Klasszikus

Kamarazenei gyöngyszemek festői környezetben – jön a 28. Haydn Fesztivál Pápán

A Budapesti Vonósok minden évben megrendezett eseményén megcsodálhatjuk a pápai Esterházy-kastély történelmi jelentőségű épületét, valamint a klasszikus és a népzene határvidékére is elkalandozhatunk, neves vendégek hangversenyein.
Színház

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

A mozi hőskorába repít a Budapesti Klasszikus Film Maraton

Szeptember 16-21. között rendezik meg a 8. Budapesti Klasszikus Film Maratont. A restaurált magyar és külföldi filmeket felvonultató filmünnep kiemelt témája a 130 éves mozi lesz. A ráhangolódás szeptember 14-én a Müpában kezdődik.
Vizuál magazin

Kortyolj bele a művészetbe – Új festmények a Mizo Art Coffee csomagolásain

A Mizo Coffee Selection idén nyáron ismét művészi kollekcióval jelentkezik. A Virág Judit Galériával közösen megálmodott sorozat a magyar festészet rejtett kincseit hozza el a boltok polcaira – és a kávérajongók kezébe.
Vizuál magazin

Sötét és világos harca Barcsay Jenő festészetében

A Magyar Képzőművészeti Egyetem rendezésében július 16-án megnyílik a Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban című tárlat. Az évfordulóra jelent meg Sturcz János Barcsay című könyve is, amely a sötét és világos harcát követi végig az életművön.
Vizuál kritika

Színekből szőtt terek – Vieira da Silva nyomában Velencében

Ha idén nyáron Velencébe látogatsz, ne hagyd ki a portugál festőművész, Maria Helena Vieira da Silva rejtélyes városképeiből rendezett kiállítást. A Peggy Guggenheim Gyűjteményben látható tárlat egy különleges művészi világba vezet – magyar szálakkal átszőve.
Vizuál hír

Egy ismeretlen, akire tízezrek kíváncsiak – vasárnapig látható az MS mester-kiállítás a Szépművészetiben

Július 20-ig látható az MS mester és kora című tárlat a Szépművészeti Múzeumban.  A magyarországi középkori művészet titokzatos alkotóját, az MS mesterként ismert művészt és korát bemutató kiállítást eddig több mint ötvenezren tekintették meg.