Vizuál

Egy kutyát is perbe fognak a 15. Frankofón Filmnapokon

2025.02.07. 10:10
Ajánlom
A Magyarországi Francia Intézet szervezésében idén február 27. és március 9. között tartják a 15. Frankofón Filmnapokat Budapesten. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben huszonhárom kortárs frankofón alkotást nézhet meg a közönség eredeti nyelven, magyar felirattal. Több közülük a világ legnagyobb fesztiváljain bizonyított már.

Guillaume Nicloux két César-jelölést kapott Az isteni Sarah Bernhardt című filmje nyitja február 27-én 19.30-kor a 15. Frankofón Filmnapokat a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban. A történet Párizsban játszódik, 1896-ban. Sarah Bernhardt kora egyik legnagyobb színpadi csillaga, a világ első szupersztárja, ugyanakkor szabad és modern szellemű nő, aki bátran szembeszáll a társadalmi elvárásokkal és normákkal. De egy dolog a legenda, és egy másik a hús-vér ember. A főszerepben Sandrine Kiberlain látható.

A filmnapok egyik legfontosabb alkotása Jacques Audiard eddigi legmeglepőbb filmje, az Emilia Pérez, amely egyszerre könyörtelen gengszterfilm, őrült komédia és extravagáns musical. A Cannes-ban már díjazott alkotás 12 César-jelölést és 13 Oscar-jelölést kapott, amivel filmtörténetet írt: 

soha egyetlen nem angol nyelvű alkotás sem kapott még ennyi jelölést.

j_b8ay0g-105235.jpeg

Jelenet az Emilia Pérez című filmből (Fotó/Forrás: Mozinet)

A San Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában debütált a 91 éves Costa-Gavras Az utolsó lehelet című alkotása Denis Podalydèsszel, Kad Meraddal és Charlotte Ramplinggal a főszerepben, és most a budapesti közönség is láthatja. Van egy kérdés, amellyel előbb vagy utóbb mindenkinek szembe kell nézni:

milyen lesz a befejezés, az élet végjátéka?

Jelen esetben egy orvos és egy író indul érzékenyen filozofálgatós, keserédes utazásra az emberi lét mélyrétegeibe. Méltósággal. A méltóságért.

Szintén a San Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb forgatókönyv díját nyerte el François Ozon legújabb filmje, a Ha megérkezik az ősz. Michelle nyugdíjas évet élvezi egy burgundiai faluban régi barátnője társaságában. Az iskolai szünetre az unokáját, Lucas-t várja. Az örömteli látogatás azonban meghiúsul, mert egy baleset miatt a lánya eltiltja tőle a gyereket.

azutolsolehelet-095906.jpg

Jelenet Az utolsó lehelet című filmből (Fotó/Forrás: 15. Frankofón Filmnapok)

2024-ben a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon Vincent Lindont a legjobb férfi főszereplő díjával méltatták a Játék a tűzzel című drámában. Pierre egyedül neveli két fiát. A fiatalabbnak minden összejön, az idősebb többnyire sodródik. Szélsőjobb csoportosulásokhoz csapódik, ami szöges ellentétben áll az otthoni értékrenddel. Pierre értetlenül nézi, mivé válik a fia, és a helyzet próbára teszi az apai szeretetet.

Igazi kuriózumnak ígérkezik a Malmkrog című történelmi dráma, amely 2020-as Berlinalén az Encounters szekció legjobb rendezés díját hozta el. Öt arisztokrata találkozik az Osztrák–Magyar Monarchia keleti szélén, a malmkrogi főúri kastélyban, ahol

lakoma közben addig vitáznak halálról, filozófiáról, vallásról, háborúról, fejlődésről és erkölcsről, mígnem elkezdenek kiütközni a nézetkülönbségek.

Malmkrog-095859.jpg

Jelenet a Malmkrog című filmből (Fotó/Forrás: 15. Frankofón Filmnapok)

Az Átok című belga–francia–kongói dráma Cannes-ban az Un Certain Regard szekcióban „Új hang” díjat nyert. Koffi sok évnyi távollét után tér haza Kongóba, hogy bemutassa fehér és várandós feleségét a családjának.

Ám az övéi úgy tartják, ki kell űzni belőle a gonoszt.

Végül egy cannes-i Palm Dog-díjjal elismert kutyaalakítást láthatunk a Kutyaper című svájci–francia vígjátékban. Avril ügyvéd, és a sokadik vesztes ügye után megfogadja: a következőt megnyeri! Arra persze nem számít, hogy a védence ezúttal nem más lesz, mint Cosmos. Egy kutya.

További részletek a Francia Intézet oldalán.

Fejléckép: Jelenet a Kutyaper című filmből (Fotó/Forrás: 15. Frankofón Filmnapok)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Zoboki Gábor: A Müpa tervezésében a szakmám és a szenvedélyem találkozott

Immár húsz éve, hogy a Müpa a hazai kulturális élet egyik legjelentősebb helyszínévé vált, nagy sztárok csodálkoztak el, milyen pompás akusztikai környezetben lehet itt muzsikálni. Zoboki Gábor építész felidézte a kezdeteket.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Plusz

Elhunyt Bényi Ildikó

Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után kedden elhunyt Bényi Ildikó. A népszerű Wacha Imre-díjas televíziós műsorvezető, a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati nagykövete 55 éves volt. Bényi Ildikót a közmédia saját halottjának tekinti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál Zöldhullám

KÉP-regény: Hol van már a tavalyi hó?

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a Duna rekord alacsony vízállása kapcsán további aggasztó adatokat oszt meg velünk.
Vizuál videó

Sosem látott filmfelvétel került elő az egykori Nemzeti Színház felrobbantásáról

Pontosan hatvan év telt el azóta, hogy a metró építkezésre hivatkozva lerombolták Budapest ikonikus épületét. Az NFI Filmarchívumban most feldolgozott filmfelvételek segítenek abban, hogy azok is átélhessék az élményt, akik sosem járhattak az épületben.
Vizuál ajánló

Csaknem kétszáz filmet neveztek a Magyar Mozgókép Fesztiválra

A korábbi évekhez hasonlóan nagy érdeklődés kíséri a 2025-ös MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivált. A február végi határidőig az elmúlt egy év hazai filmes felhozatalából mintegy 200 nevezés érkezett be a szemlére.
Vizuál hír

A legjobb film díját nyerte a Véletlenül írtam egy könyvet Montréalban

Lakos Nóra alkotása nyerte a Montréal Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál fődíját. A hiánypótló családi film világszerte nagy siker és a hazai közönséget is elvarázsolta: januári bemutatója óta több mint 126 ezer néző váltott rá jegyet és azóta is szerepel a mozik műsorán.
Vizuál interjú

Fényművészetről gyerekeknek – edukációs vasárnapi programok a Light Art Museumban

Hogyan hozhatjuk közelebb a kortárs művészetet, közelebbről annak egyik legizgalmasabb ágát, a fényművészetet a fiatalabb korosztályhoz? Hogyan gondolkodik erről a Light Art Múzeum csapata, amelynek tagjai egy egészen egyedi programot dolgoztak ki a GYIK Műhellyel közösen?