Ruzsa Györgyöt az ELTE bizantinológus-művészettörténész professzorát elsősorban úgy ismerik, mint az ikonok kutatóját, neve szinte egybefonódott az Ikonok könyvével, amelyet számos főiskolán és egyetemen kötelező irodalomként olvasnak. Ám kevesen tudják, hogy Ruzsa professzor jelentős ikongyűjtő is. Nemrégiben beszámoltunk arról, hogy a pálosok budapesti Szent Gellért-hegyi Barlangtemplomában immáron két éve fémikon múzeumot alapított. Gyűjteményének másik része az esztergomi Keresztény Múzeumban található. Ez év elején pedig a professzor négy érdekes tanulmányban ismertette meg a Fidelio olvasóit az ikonok különös világával, speciális esztétikai vonatkozásaival.

Most megjelent nagy, német nyelvű könyvében 2092 műtárgyat ismertet, s így valószínű e könyv a világ legnagyobb fémikon katalógusa. (Georg Ruzsa: Die Sammlung Georg Ruzsa. Russische Metallikonen. Gödöllő, 2016.) A szerző vallja, hogy a művészettörténeti tanulmányokban alapvető a műtárgyak eredetiben való tanulmányozása, az autopszia, a pontos muzeológiai leírás és meghatározás, és csak azután következhetnek a további elemzések, esztétikai értékelések. Az előszóban arról is olvashatunk, hogy milyen helyet foglal el e fémikon gyűjtemény a világ nagy fémikon gyűjteményei között.

DSC0952 (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás - Fidelio)

A könyv második része a műtárgykatalógus, míg a következő részt a kitűnő minőségű, több mint ezer, színes reprodukció alkotja számos részletfotóval. A kötetet Ruzsa professzor rövid életrajza és könyveinek válogatott bibliográfiája zárja.

DSC0970 (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás - Fidelio)

A szerző rendezett már kiállítást az esztergomi Keresztény Múzeumban fémikon részletes katalógussal 1996-ban, 2005-ben pedig fő kurátora volt a moszkvai Andrej Rubljov Múzeum és az Iparművészeti Múzeum fémikon kiállításának. A kiállításhoz nagy angol nyelvű katalógus is kapcsolódott. Ugyancsak kiemelkedő volt a szentendrei 2008-as nagy fémikon kiállítás, amelyhez a szerző katalógust is írt. 2009-ben pedig Bronzba zárt áhítat címmel nagyméretű könyvet is publikált a fémikonokról.

DSC0965 (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás - Fidelio)

Sajnos a magyar olvasó viszonylag keveset tud a fémikonokról, pontosabban a rézötvözetből öntött ikonokról, pedig e kicsiny alkotások gyakran említésre kerülnek az orosz szépirodalomban is főleg Csehov és Dosztojevszkij műveiben. Ha ismerjük a fémikonok használatát e szépirodalmi művek jobban érthetőek lesznek. A fémikonok kialakulása elsősorban a XVII. század elején megjelent, óhitűek, raszkolnyikok vagyis szakadárok nagy hagyományőrzéséhez kapcsolódik. Ugyanis az öntvény jobban megőrzi az ősi formákat, mint a fára festett ikon.

DSC0953 (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás - Fidelio)

A fémikonokat gyakran nyakban hordták, vagy mint a tetraptichonokat, vagyis a négy összekapcsolt fémtáblából készült ikonokat, melyek a tizenkét fő ünnepet ábrázolják, utazáskor, zarándokutakon a négy táblát kissé előrehajlítva felállították, és előtte mint kis házi oltár előtt imádkoztak. Számos ilyen reprezentatív tetraptichont láthatunk a gyűjteményben (No 1929. No. 1932. No 1933. No 2024. No 2044. No 2080. stb.), de e tárgytípusnak szép példányait megtalálhatjuk a Magyar Nemzeti Múzeumban és az Iparművészeti Múzeumban is.

DSC0967 (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás - Fidelio)

A fémikonokat imádkozás közben sokszor simogatták, csókolgatták. Ez az oka annak, hogy a bemutatott gyűjteményben is sok, viszonylag nem régi fémikonon finoman kopott felületeket figyelhetünk meg. Igen lényeges, hogy a hívők az ilyenfajta imádkozáskor erőt merítettek a fémikonokból az élet nehéz pillanataiban, válságos helyzeteiben. Ennek ismeretében jobban érthetővé válik Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című 1866-os regényének az a látszólag apró részlete, amelyben a főhős Rogyion Romanovics Raszkolnyikov,- kinek neve egyébként az óhitűekre utal - bűnhődésének vállalásakor újra megemlíti a rablógyilkossággal szerzett rézkeresztet, amely végül is a szenvedés és a megtisztulás szimbóluma lesz. Több ilyenfajta kis keresztet is találunk e gyűjteményben. (Pl. No 2017, No 2018)