vígszínház

2021 október 23., 20:25
Színház gyász Szerző: Fidelio

Elhunyt Venczel Vera

A Jászai Mari-díjas színművész idén márciusban töltötte be 75. életévét. Több mint ötven éven át volt a Vígszínház tagja, halálának hírét színháza tette közzé.
2021 szeptember 14., 19:40
Színház magazin Szerző: Stuber Andrea

Szívesen látják el szerepekkel – Gyöngyösi Zoltán portréja

A Vígszínház művészének szakmai szempontból igazán jól indult az évad: másfél hete komoly színészi helyzetben bizonyíthatott, amikor a Szerelmek városa főszerepében lépett színpadra, kiváló teljesítménnyel, szeptember 14-én pedig Junior Prima Díjat vehetett át a Takarékbank Zrt. jóvoltából. Az elismerést Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója adta át.
2021 szeptember 9., 16:10
Színház magazin Szerző: Várhegyi András

A színészkirály, aki nagyobb hőfokon égett, mint mások

Mindössze 44 esztendő, ebből pedig 20 pályán eltöltött év adatott meg a kivételes tehetséggel megáldott Latinovits Zoltánnak, aki – ahogy ő fogalmazott – színészként nagyobb lázzal, nagyobb hőfokon égett és élt, mint a többi ember. Tragikus halálának körülményeiről máig sokféle teória kering.
2021 augusztus 31., 14:05
Zenés színház ajánló Szerző: Fidelio

Párizs bohém világa éled újjá ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Négy férfi és egy nő keresi a boldogságot a szerelmek városában, Párizsban, nem is sejtve, hogy a Boulevard du Crime, a „bűn sugárútja” örökre megváltoztatja az életüket. A Jacques Prévert forgatókönyve alapján készülő előadást szeptember 4-én mutatja be a Vígszínház.
2021 augusztus 24., 17:15
Színház hír Szerző: Fidelio

Ünnepre készül a 125 éves Vígszínház

„A megszállottságot kell mederbe terelnünk” – mondta Rudolf Péter a Vígszínház évadnyitó társulati ülésén, utalva arra az emberpróbáló munkára, ami az elmúlt másfél évet jellemezte. Az igazgató igazi ünnepnek nevezte, hogy elindulhat a színházi évad, az eseményen pedig a következő időszak premierjei mellett bemutatták az új társulati tagokat is.
2021 augusztus 24., 14:50
Színház hír Szerző: (va)

Rudolf Péter további öt évig vezetheti a Vígszínházat

Az erről határozó kilencfős bizottság egyhangúlag támogatta Rudolf Péter mandátumának meghosszabbítását – jelentette be az augusztus 24-i évadnyitó társulati ülésen Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár.
2021 július 10., 09:50
Színház interjú Szerző: Gyürke Kata

Szerencsés találkozás - Hegedűs D. Géza a Lear királyról és a művészet hatalmáról

Fél évvel a tervezett időpont után, május végén a Lear király bemutatójával nyitott újra a budapesti Katona József Színház. Zsámbéki Gábor rendezése a karantén idején sem állt le, a különleges próbafolyamatról, nyári terveiről és őszi bemutatóiról kérdeztük a főszerepet alakító Hegedűs D. Gézát.
2021 július 2., 13:15
Zenés színház ajánló Szerző: Fidelio

Kabaré musical a Margitszigeten

Minden idők legsikeresebb musicalje, a Kabaré július 9-én és 10-én bemutatóval megérkezik a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra. A musicalt 55 éve mutatták be a Broadwayn, az azonos című, 1972-ben készült film pedig Bob Fosse rendezésében, Liza Minellivel a főszerepben hódította meg a világot. Diadalútja a mai napig töretlen, Magyarországon szinte minden színház bemutatta már.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Bayreuthban is koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Az együttes ausztriai és bajorországi turnéra indul Mahler 4. szimfóniájával a tél végén, míg júliusban a német zenei központban játsszák a Mendelsshon testvérek műveit.
Vizuál

A kortárs művészetekkel kapcsolatos kérdéseinkre keresi a választ a Ludwig Múzeum új kiállítása

Február 14-én nyílik meg a Ludwig Múzeum új, Gyakran Ismételt Kérdések című módszertani kiállítása, amellyel a céljuk, hogy a látogatók közelebb kerülhessenek a kortárs művészetben tapasztalható tendenciák megértéséhez, befogadásához.
Színház

A fura, az általában jó

Február 13-án került sor a Rózsavölgyi Szalon legújabb előadásának bemutatójára: Hárs Anna Mákfagyi című darabját Dicső Dániel állította színpadra. Játssza Jeney Luca és Kálid Artúr, fontos szerep jut még egy fagyitérképnek.
Zenés színház

Lelkiismereti kérdések – Matthew Wild rendező a Macbethről

Dél-Afrikából érkezik Budapestre az európai zenés színpadokat sorra hódító rendező, Matthew Wild, hogy Verdi Macbethjét új elképzelés szerint állítsa színre.
Vizuál

KÉP-regény: A szelfi és az AI

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a mesterséges intelligenciáról, a segítségével legyártott képekről írt, és még a Valentin-napot is szóba hozta.

Nyomtatott magazinjaink