Volf Katalin érdemes művésszel, az Operaház Mesterművészével, a végzős évfolyam lány hallgatóinak mesternőjével kezdődik a Magyar Táncművészeti Egyetem sorozata, amely a klasszikusbalett-hallgatókra fókuszál. Megszólal majd Túri Sándor, a végzős évfolyam fiúkkal foglalkozó mestere, és több hallgató is válaszol a tapasztalataikkal és jövőjük alakulásával kapcsolatos felvetésekre.

Tizenkét lány hallgatóval dolgozik. Hogy zajlik az utolsó év?

Rendhagyó kilencedik évfolyam vagyunk, mivel tavaly, a nyolcadik év végén letettük szakmai vizsgánkat, a képesítővizsgát. Szerintem ez még nem fordult elő az egyetem életében. Ettől egy kicsit más, azt is mondhatnám, furcsa a kilencedik év, mert nem kitaposott ösvényen járunk.

Ami ezt az évet még nehezebbé teszi, hogy sajnos nagyon sok sérültünk van. Még szerencse, hogy nem most kell a vizsgára készülnünk. Több hallgatónk elment gyakornoknak külföldre, volt, aki a Budapest Ballet Grand Prix-re készült novemberben, tehát elég hektikus őszünk volt. Azonban szerveződik a vizsgakoncert, ami június végén lesz az Operaházban, és bízom benne, hogy januártól minden a helyére kerül.

Mit jelent, hogy minden a helyére kerül?

Mindenki egészséges lesz, mindenki visszajön, teljes létszámmal fogunk dolgozni az elfogadott vizsgakoncertprogrammal, amit hamarosan be is tudunk majd jelenteni. Kicsit azért nehéz dolgunk van, mert Túri Sándornál három fiú dolgozik a végzős évfolyamban, tehát nem túl jó az arány.

Volf Katalin és Túri Sándor a végzős évfolyam hallgatóival (Fotó/Forrás: Schild Tamás / Magyar Táncművészeti Egyetem)

Ez a probléma, a fiúk hiánya megoldódni látszik az egyetemen?

Igen, az alsóbb évfolyamokban már jobb az arány. Komoly probléma volt a táncművészetben, hogy kevesebb a fiú, de talán pozitív irányba mozdult el mindez.

Ilyenkor már látni, hogy a végzős évfolyam tagjai közül ki az, aki tovább tud lépni egy társulathoz?

Igen, vannak, akiket már megkerestek szerencsére. Számomra ez egy nagyon nehéz kérdés, mert folyamatosan együtt dolgozom velük. Tehát

aki konkrétan keres egy figurát, egy alkatot, mit lát bennük, ennek ellenére próbálok, próbálunk segíteni. Alapvetően abban bízom, hogy a következő hónapokban mindenki megtalálja a helyét, és erre van is esély.

Erősek, tehetségesek a lányok szakmailag?

Nagyon erősek, küzdő típus mindegyik. Gyorsan tanulnak, okosak, tehát igazából sok pozitívat tudok róluk mondani, de az életbe való kilépés mindig nehéz.

Emlékszem, nekem is kemény kihívás volt. Amikor végeztem az Állami Balett Intézetben, Moszkvába mentem egy évre ösztöndíjasként, ami egy – ha lehet ilyet mondani – nagyon jó pofon volt. Az volt az első évem, amikor szülők, tehát védőháló nélkül dolgoztam, Moszkvában, ahol azért elég más világ volt. Küzdelmes időszakot éltem át, talpon kellett maradnunk, teljesítenünk kellett, és kivívni valamifajta helyet magunknak. Szerencsére nem voltam egyedül. Azt követően az Operaházban már könnyebb volt minden.

A végzős évfolyam hallgatói (Fotó/Forrás: Schild Tamás / Magyar Táncművészeti Egyetem)

Visszatérve a hallgatókra: mióta foglalkozik ezzel az évfolyammal?

A hatodik évfolyamban vettem át a gyerekeket, tehát ez a negyedik közös évünk, de folyamatosan csatlakoztak hozzánk külföldiek. Van, akivel két éve, van, akivel három éve dolgozunk együtt. Mindez azonban nem látszik, összeszokottak vagyunk, és élvezzük a közös munkát.

Pontosan mit szeret, esetleg mit nem kedvel ebben a munkában?

A kihívást és a felelősséget szeretem. Nagyon sokat tanulok a munkánkból. Más emberek, mint az előző évfolyamom, tehát „újratanulom” a gyerekeket.

Élvezem, amikor megküzdünk egy szituációért. Anya is vagyok, nem csak balettmester és nem csupán a szakmával foglalkozunk, vannak más dolgok is. Ezeket a kihívásokat is kedvelem. A reggeleket viszont utálom, a felkelést… Nem szeretem, ha megrekedünk, hogyha túl dacosak, önfejűek a fiatalok, de ezért is vagyok, hogy mindennap megküzdjünk egymásért.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Volf Katalin és a végzős évfolyam hallgatói (fotó/forrás: Schild Tamás / Magyar Táncművészeti Egyetem)