Tánc

Világhírű balettművészek részvételével ünnepli Kálmán Imrét a Budapesti Operettszínház

2022.09.09. 14:20
Ajánlom
A Budapesti Operettszínház nagyszabású gálaműsort rendez Kálmán Imre születésének 140. évfordulójának apropóján. Az előadás két alkalommal lesz látható, az első este, szeptember 10. ráadásul jótékony célt is szolgál: a gála bevételét az Együtt az Autistákért Alapítvány részére ajánlja fel a teátrum.

Az idén 100 éves intézmény Te rongyos élet című gálájával indul az évad az Operettszínházban, melyen tiszteletét teszi a drezdai Semperoper prímabalerinája, Courtney Richardson, valamint hazánk egyik legismertebb balettművésze, Simon István is. Kettejük duettjében elevenedik meg Kálmán Imre életének egy fontos momentuma.

Richardson fellépése egyben tánctörténeti pillanat is, ugyanis az amerikai származású balettművész, aki egy speciális terület, a posztklasszika egyik legkiválóbb nemzetközi képviselője, szeptember 10-én lép először magyar közönség elé.

„Izgatottan várom, hogy Budapestre látogassak. A barátaimtól sokat hallottam a város nyüzsgő kulturális életéről, a nagyszerű éttermekről és a gyógyhatású termálfürdőkről” – mondta a balerina, aki rövid ittléte alatt igyekszik minél többet felfedezni a fővárosból. Fellépését egyben nagynénje, Cindy emlékének is ajánlja, aki segítette a művészt karrierje elindításában.

lg-kolozsvari_magyar_napok0-141547.jpg

A Budapesti Operettszínház társulata a Kolozsvári Magyar Napokon (Fotó/Forrás: Budapesti Operettszínház)

A gálát Homonnay Zsolt rendezi, aki maga is színpadra lép az este folyamán. Az előadáson Dézsy Szabó Gábor és Kiss-Balbinát Ádám közreműködésével a társulat megidézi Kálmán Imre alakját, valamint részletek hangzanak el a szerző legismertebb műveiből, többek között a Marica grófnőből, A bajadérból, a Csárdáskirálynőből és a Cirkuszhercegnőből.

A Te rongyos élet két alkalommal, szeptember 10-én és 11-én lesz látható a Budapesti Operettszínházban, az est közreműködői: Bojtos Luca, Bordás Barbara, Fischl Mónika, Kiss Diána, Lévai Enikő, Lukács Anita, Szendy Szilvi, Széles Flóra, Dénes Viktor, Dolhai Attila, Erdős Attila, Homonnay Zsolt, Laki Péter, Langer Soma és Vadász Zsolt.

További információ és jegyvásárlás a Budapesti Operettszínház honlapján érhető el.

Fejléckép: Courtney Richardson (fotó: Costin Radu)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Tánc

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Klasszikus

Újabb zenei ritkaságokat fedezhetünk fel a Haydneum következő évadában

Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.
Klasszikus

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Plusz

Tavaszi megújulás Kodály Zoltánnal és Berecz Andrással a Pesti Vigadóban

Berecz András Mindenek újulnak – Tisztelet Kodály Zoltánnak című előadás során Kodály-kórusművek, népdalok és cimbalommuzsika köszönti a tavaszt a Pesti Vigadóban, május 10-én.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Tánc beszámoló

A jövő csillagai mutatkoztak be a Magyar Táncművészeti Egyetem gáláján

Az idén 75 éves Magyar Táncművészeti Egyetem 75 napon át tartandó eseménysorozatának nyitányaként április 10-én, csütörtökön este a Nemzeti Táncszínházban került sor az intézmény hallgatóinak gálaelőadására.
Tánc hír

Alumnitalálkozóval ünnepelték a 75 éves Magyar Táncművészeti Egyetemet

A Magyar Táncművészeti Egyetem 2025-ben ünnepli fennállásának hetvenötödik esztendejét, ezért és az intézmény egy hetvenöt napon át tartó programsorozattal köszönti a szép jubileumot. Az eseménysorozat egyik fontos programja volt az I. Alumnitalálkozó, amely emlékezetesre sikerült.
Tánc ajánló

Imádja a táncot? Akkor Miskolcon a helye!

Nyolcadik alkalommal válik Miskolc a tánc fővárosává április 22-26. között, ekkor rendezi meg ugyanis a Miskolci Nemzeti Színház a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált, amely idén sem hagyja hidegen a város tánckedvelő közönségét.
Tánc ajánló

Aki nélkül nem létezne a hazai kortárs tánc

Vannak kivételes formátumú pedagógusok: a szűk szakmán belül mindenki ismeri a nevüket; azok, akiket tanítottak, rajongással beszélnek róluk, de a széles közönség nem is tudja, mennyit köszönhet a szerény háttérembereknek. Jeszenszky Endre jellemzően ilyen tanár volt.