Ha belép egy helyiségbe, a tekintetek rászegeződnek. Vonzza a figyelmet hihetetlenül erős kisugárzása és karizmája, no meg nem mindennapi megjelenése: 190-es magassága, uralkodói testtartása. Akik abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy láthatták őt táncosként, tudják, hogy a fenti sajátságok sokszorosan meghatványozódnak a színpadon. Örökre belénk vésődött például elemi erejű Mandarin-alakítása, amit ő maga állított színpadra, és amiről Koltai Tamás színikritikus így írt: „Korszakalkotónak vélem Juronics Mandarinját, tánc és teatralitás, mozgás és szcenika kongeniális ötvözetének. A szenvedélyben a horrort, a horrorban a szenvedélyt megmutatni, ez olyasmi, ami érzésem szerint nagyon közel áll a Lengyel–Bartók-eredetihez, még ha változtatott is a szüzsén.”

Juronics Tamás 2017-ben ünnepelte pályafutásának 30. évfordulóját. A Harangozó- és Kossuth-díjas, érdemes művész címmel kitüntetett alkotó 1987-ben néptánc szakon végzett az Állami Balett Intézetben, és még ebben az évben a Szegedi Baletthoz szerződött, ahol hamarosan koreográfusként is kipróbálhatta magát. A társulatvezető Imre Zoltán távozását követően, 1993-ban a Szegedi Kortárs Balett néven újjászervezett társulat művészeti vezetője, vezető koreográfusa lett. Első, nagyobb lélegzetű munkájáról (Képzelet órája) 1991-ben így írt Fuchs Lívia tánctörténész:

És milyen igaza lett! Néhány év elteltével elkészült a Tavaszi áldozat, a Carmen, a Menyegző, a Carmina Burana, a Requiem, a Bolero, a Tűzmadár, a A fából faragott királyfi, a már említett A csodálatos mandarin, hogy csak néhány jelentősebb munkát emeljünk ki, legutóbb pedig a Don Juan és A négy évszak.

Juronics Tamás

Nevéhez mára több mint hatvan előadás fűződik, amelyek nemcsak itthon, de külföldön is komoly szakmai és közönségsikereket érnek el, miközben a kortárs tánc iránt többnyire még ma is csak egy szűk réteg érdeklődik. Sikerének okáról nemrégiben így vallott a Fideliónak: „Felvállaltan, az elejétől kezdve mindig azt vallottam, hogy lehet a tánc nyelvén történeteket elmesélni, lehet a kortárs tánc nyelvén fontos gondolatokat elmondani, és lehet nagy ívű klasszikus zenékre újszerű formában koreografálni. (…) Ebben való hitem nem csökkent a mai napig sem, és bárki bármit mond, hogy a történetmesélés már nem »divat«, nincs igaza. Abban hiszek, hogy a színháznak mindig van egyfajta morális közlendője a világgal, és ebbéli felelősségünket nagyon komolyan veszem.”

Munkáiban totális színházi élményre törekszik, amiben eredeti módon ötvözi a modern stílusokat, fontos szerepet kap a komplex színházi látvány, a fény- és hangeffektek, valamint a kidolgozott színészi játék. Koreográfiáit letisztult technikai tudás, egységes formanyelv, rendkívül pontosan átgondolt dramaturgiai szerkezet jellemzi. Egyaránt szeretne szórakoztatni és elgondolkodtatni. Érzelmes, indulatos embernek tartja magát, de úgy érzi, ma már képes kezelni mindezt. „Sok olyan darabom született, ami tele van érzelmekkel, lelki finomságokkal, akár férfi–női viszonyról volt szó, akár egyén kontra társadalom kérdéskörben szólalt meg. Nagyon izgatnak ezek a kérdések, hogyan helyezi el magát egy ember a világban, hogyan tudom megfogalmazni magam ebben az univerzumban.”

A régi barát és harcostárs, Pataki András táncos-koreográfus, a Szegedi Kortárs Balett jelenlegi igazgatója így méltatta őt a magyar művészeti akadémiai székfoglalója alkalmából tartott laudációjában:

Alkotásaiban a mély érzelmek és gondolatok sokrétű színpadművészeti szinten jelennek meg. Színházi gondolkodása, alkotói érzékenysége, zenei intelligenciája arra készteti, hogy más színpadi műfajokban is kipróbálja magát alkotóként. (…) Sikeres és elkötelezett színházi szakember. Korszakos alkotó.”