A Vágy a Szegedi Nemzeti Színház, valamint a Budapest Táncfesztivál (Nemzeti Táncszínház) premierjei között szerepel. Az est során három egyfelvonásos produkciót láthat a közönség. A Coppélia-történet pszichológiai mélységeibe az olasz Enrico Morelli invitálja a nézőket. A második részben Juronics Tamás Bernarda Alba háza című felújított műve viszi tovább a szerelem és vágyakozás motívumát. Az utolsó darab 27 év után kerül ismét a szegedi társulat repertoárjára: Koncert tangóharmonikára címen Piazzola zenéjére az argentin Roberto Galvan készít remake-et.
Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője úgy véli, hogy a vágy minden táncos alkotó számára központi téma, ezzel foglalkozni megkerülhetetlen és izgalmas. „A táncművészet olyan kifejezési forma, ahol a vágy megjelenítése talán a legfontosabb terület.
Minden olyan érzésnek, amely zsigeri, tudatalatti, elemi erővel bíró, a szavak nélküli kifejezésére a tánc a legalkalmasabb eszköz.
Az egyes produkciókban a vágy megnyilvánulásának különböző fajtáival foglalkoznak. „A szerelem és a testiség motívuma összeköti a három egyfelvonásos darabot. A Coppéliában előretörő vágyakozás elhomályosítja szemünket, torzítja érzékszerveinket. Így lesz képes valaki beleszeretni egy babába, egy élettelen lénybe. A fiatalemberben dúló túlfűtött érzelem eltorzítja a valóságot. A szerelem vakká tesz, szól a mondás, és ez igaz. Még ilyen tévedésre is késztetheti az embert, és az ehhez fűződő útkeresés nagyon izgalmas lehet Enrico számára. Azt látod, amit a vágyad, a szerelmed diktál. A Bernarda Alba háza másról, a vágy elfojtásáról és tiltásáról szól. Az emiatt kialakuló őrületes feszültség és frusztráció drámához vezet. Ezeknek a belső konfliktusáról szól Lorca fülledt, andalúz története a mi üvegfalú celláink között.”
Argentin tangó, argentin koreográfus, argentin zene: ezek a jellemzői a harmadik táncjátéknak, amelyet Roberto Galvan huszonhét évvel ezelőtt alkotott Piazzola zenéjére a Szegedi Kortárs Balett számára. Pataki András, az együttes igazgatója táncos pályája egyik legkedveltebb szerepét alakította egykor a darabban. „Mindenkinek óriási élmény volt. Roberto egyike volt az első koreográfusoknak, aki a számunkra akkor kinyíló világból érkezett hozzánk. Nekünk, friss néptáncos végzettséggel rendelkező fiataloknak nagyon érdekes volt az ő stílusa. Roberto a szülőföldjéről hozott táncot, az argentin tangót úgy alakította át, hogy kortárs tánctechnikai anyagból autentikus formavilágot próbált megteremteni.
Nem hagyományos tangót táncoltunk.
A tangó gondolatvilágát, társadalmi beágyazottságát és működési mechanizmusát tette színpadra három képben. Erős darabot alkotott, amit csodálatos volt táncolni.”
Az igazgató azt is elmondta, hogy a kilencvenes évek Magyarországán leginkább a „túlfűtött erotika és körülbelül három klisé lépés” kötődött a tangóhoz, ám ma már más a tánc megközelítése, hiszen az közkedvelt lett a városi szórakozóhelyeken is. „Érdekes lesz, hogy az egykori expresszív előadásmódot mi fogja felváltani most. Valószínűleg teljesen más modorba kerül át a produkció, mivel a hozzá kötődő kép és elvárás is sokat változott mind a mai kor közönsége, táncosai, és a koreográfus részéről. Izgalmas kísérlet, ugyanakkor azt gondolom, hogy a darab mai napig tartja frissességét. Felvázol egy társadalomtörténeti helyzetet: hogyan alakult ki a tangó, kik táncolták. Talán nem köztudott, hogy kezdetben tiltott tánc volt. A munkások, a bordélyházak tánca, érezhető francia, német bevándorló hatással. Érdekes korrajzot és életérzést ad, amit Roberto mai köntösbe csomagol.”
Időpontok: február 28., 29. 19:00 Szegedi Nemzeti Színház, március 3. 19:00 Nemzeti Táncszínház
A fejléckép forrása: Szegedi Kortárs Balett