Tánc

Elhunyt Virág Imola táncművész

2025.01.08. 09:50
Ajánlom
A Háromszék Táncszínház közösségi oldalán adta hírül, hogy január 7-én türelemmel és méltósággal viselt betegség után, életének ötvenegyedik évében elhunyt nyugalmazott munkatársuk, Virág Imola táncművész, táncoktató.

A színház bejegyzésében arról írt, Virág Imola több mint húsz évet töltött színpadon mint hivatásos táncos, mindeközben szívügyének tartotta az ifjabb nemzedék nevelését, az utánpótlás biztosítását. Párjával, a társulat igazgatójával, Virág Endrével közösen fáradhatatlanul oktattak több generációt, illetve számos táncos tevékenységet, rendezvényt szerveztek.

„Köszönjük, Imola a kedvességed és szelídséged, amellyel mindig nyugalmat teremtettél. Köszönjük a szakmai alázatodat, amivel előadásainkat maradandóbbá tetted. Emléked szívünkbe zárjuk, és őrizzük mindörökké azzal a több száz fiatallal együtt, akikkel néptáncpedagógiai munkásságod során megszerettetted a népi kultúrát.

Nyugodj békében, pihenésed legyen csendes

– búcsúzott a művésztől a Háromszék Táncszínház.

472787296_1039801831520433_7393363841664143041_n-094601.jpg

Virág Imola (Fotó/Forrás: Tamási Áron Színház)

Virág Imolától a Tamási Áron Színház is búcsút vett közösségi oldalán: mint írták, személyében egy rendkívül értékes embert veszített el a háromszéki néptáncélet.

„A színházunkban bemutatott táncelőadások állandó és kimagasló tehetségű szereplője volt,

a civil életben pedig szerény, kedves, figyelmes és vidám léleknek ismertük, aki férjével együtt évtizedeken át örömmel és szeretettel oktatta a néptánc iránt érdeklődőket.

A Tamási Áron Színház egyik legfontosabb produkciója volt az egykori Háromszék Táncegyüttessel közösen készített Vérnász című előadás, melynek sikeréhez ő is nagymértékben hozzájárult” – írta a teátrum.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg reklámokat.

Fejléckép: Virág Imola (Fotó/Forrás: Háromszék Táncszínház Facebook-oldala)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Operát írtak porszívóra – beszélgetés Iván Sárával és Perczel Enikővel

Kortárs operabemutatóval indította az évet a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, az Előjáték Lear királyhoz a vidéki teátrum számára készült. A zenei tagozat fiatal tehetsége, az Olaszországban zeneszerzést tanult Iván Sára írta a partitúrát, a librettóért Perczel Enikő dramaturg felelt. A közös munkáról, a mű születéséről és egy különleges porszívóról beszélgettünk velük.
Jazz/World

A sanzonok királynője – a Benczúr Házban látható Nádasy Erika Piaf-estje

Egy halhatatlan legenda, Edith Piaf drámai fordulatokkal teli élettörténete és magukkal ragadó, keserédes érzelmekkel teli dalai elevenednek meg február 25-én a Benczúr Házban. A francia sanzonénekesnőt a darab írója, Nádasy Erika kelti életre.
Könyv

A Bálnában rendezik meg a Könyvfesztivált, Janne Teller lesz a díszvendég

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése közzétette, hogy idén mikor rendezik meg a 96. Ünnepi Könyvhetet és a 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált. 
Klasszikus

Lunchtime koncertek indulnak az ELTE Bölcsészettudományi Karán

Az ELTE BTK Művészetközvetítő és Zenei Intézetének művészeti instruktor mesterképzési szakos hallgatói 2025 februárjától egyedülálló koncertsorozatot indítanak: zeneművészeti egyetemek hallgatói kapnak fellépési lehetőséget a Trefort-kertben.
Klasszikus

Dán szerelmi történettel búcsúzik az Erkel Színháztól az Opera

Több mint háromszáz fős előadói apparátus szólaltatja meg a százötven éve született Arnold Schönberg Gurre-dalok című, monumentális oratóriumát február 15-én az Erkel Színházban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Tánc Valentin-napra: jövő héten látható a Liliom

Magyarországon egyedülálló táncszínházi előadás a Liliom, a szerelem, a szenvedély és a sorsfordító döntések története. A Feledi Project előadása modern mozgásvilággal és érzelmekkel teli koreográfiával kelti életre Molnár Ferenc világhírű darabját. A Liliom február 19-én látható a Nemzeti Táncszínházban.
Tánc ajánló

Itt a friss Shakespeare-táncpremier: A makrancos hölgy

Február elsején debütált A makrancos hölgy Kecskeméten, a Kelemen László Kamaraszínházban. Shakespeare ismert vígjátéka Barta Dóra koreográfus-rendező elgondolása mentén kelt életre a színház balett-tagozatának előadásában.
Tánc ajánló

Ünnepélyes keretek között adták át a csárdás UNESCO-s bejegyzési dokumentumát a Hagyományok Házában

A csárdás az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára került fel. Az átadóünnepség táncművészek, néptánccsoportok jelenlétében zajlott.
Tánc hír

Szatmárnémetiben lépett fel a Magyar Állami Népi Együttes

Az Egycsillagú égbolt programsorozatának keretében a magyar tánckultúra egyik legjelentősebb társulata január 26-án a Körtánc című összeállítással lépett színpadra Szatmárnémetiben. A sikeres előadásról és közeli terveikről Mihályi Gábor számolt be.
Tánc ajánló

A commedia dell’arte szellemében született meg a Feledi Project új bemutatója

Az itthon ritkán látható Pulcinella nemcsak egy színházi előadás, hanem tisztelgés az olasz kultúra és színházművészet gazdag hagyománya előtt. A produkció pergő ritmusa, látványos koreográfiái és szívhez szóló humora garantáltan magával ragadja a közönséget.