Tánc

A Magyar Táncművészeti Egyetem támogatásra érdemes csodavilág – vallja az új rektorhelyettes

2025.02.18. 16:25
Ajánlom
Két hónapja dolgozik a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora, Fodorné Molnár Márta egyetemi tanár mellett rektorhelyettesként Salát Magdolna. Az intézmény korábbi tanulmányi igazgatója, aki 2008 óta tevékenykedik egyetemi pályán, ékszerdoboznak, egyben hazai és nemzetközi csúcsintézménynek tartja az Egyetemet. Úgy gondolja, komoly megtiszteltetés, hogy sokat tehet a Magyar Táncművészeti Egyetem kollektívájáért.

Salát Magdolna magyar és pedagógia szakra járt az ELTE-n, amely egyben első és meghatározó munkahelye is volt. Tizenhét éve az egykori Pedagogikum Központ Tanárképzési Osztályán kezdett dolgozni, amelyet később megbízott vezetőként irányíthatott is. Ezt követően a Rektori Hivatalban foglalkozott minőségbiztosítással, óraadó volt a PPK Neveléstudományi Intézetében, majd gyermekei születését követően a pedagógusképzés és közoktatás fejlesztésén dolgozott. Saját bevallása szerint sokat tanult a Felsőoktatás-pedagógiai Módszertani Központban és a kari minőségbiztosításban végzett feladatokból is. Lénárd Sándor vezetése mellett öt évet töltött a Tanárképzők Szövetségének titkáraként. 2022 februárjától már nem a tanítás a főállása, és 2022 augusztusában érkezett a Magyar Táncművészeti Egyetemre, tanulmányi igazgatóként. Az is, de a rektorhelyettesi munka is igen sok figyelmet és energiát kíván, így a fókusz természetesen az idén hetvenöt esztendős patinás Magyar Táncművészeti Egyetemen van.

Hogy hívják a kollégák?

Magdi. Nincs és nem is volt igazgató asszony, meg rektorhelyettes asszony megszólítás. Közvetlen vagyok, így velem is mindenki az.

Amikor megválasztották, és elnyerte azt a lehetőséget, hogy Fodorné Molnár Márta munkáját és az Egyetem előrejutását segítse, mi volt az a gondolat, cél, ami miatt úgy érezte, hogy ebbe érdemes belevágni?

Két év alatt már eléggé megismertem az Egyetemet, így tudtam, hogy itt mindig adódnak olyan megoldandó feladatok, amelyek érdekesek.

Engem a feladatok érdekelnek, nem az, hogy mi van a névjegyemre írva.

Az eddig feladatokból azt éreztem, hogy a Magyar Táncművészeti Egyetem egy bizonyos úton halad a vezetők és a fenntartó által kijelölt cél felé, de a célt más irányból is el lehet érni, gyorsabban. Eközben számomra az is fontos, hogy olyan dolgokkal foglalkozzak, melyekből tanulni tudok, és tulajdonképpen a kettő összeért. Kaptam egy nagy fokú bizalmat, látok egy szakmai lehetőséget, ami jót tesz az intézménynek, és bevallom, nagyon érdekel az eredmény. Mert – ezt még nem mondtam – alapvetően eredményközpontú vagyok.

Említette a bizalmat. Mivel érdemelte ki?

Nagyon megtisztelő volt a bizalom, az pedig különösen, hogy úgy éreztem, a  korábban itt végzett munkámra érkezik reakcióként. Bevallom, ez jóleső érzés volt, mert ritka, amikor a megbecsülés konkrétan kifejeződik.

SalatM2CsillagPal-162224.jpg

Salát Magdolna (Fotó/Forrás: Csillag PálMagyar Táncművészeti Egyetem)

A kinevezése annyiban különleges, hogy nem a szakmából, a táncművészetből érkezett. Azonban mindez nem példa nélküli, igaz nem is gyakori a Magyar Táncművészeti Egyetemen.

Igen, az előző rektor sem a táncművészet területéről érkezett, lévén jogász, igaz, a szakmában alkotott, tehát neki volt egy tánctörténeti, intézménytörténeti múltja, érdeklődése.

Az Egyetem működését támogató kiemelt feladatokat alapvetően menedzseri feladatnak tekintem.

Ennek alapján úgy gondolom, hogy a felsőoktatási és vezetői tapasztalat több ponton nagyon fontos lehet. Eközben látom, hogy a szakmát a kiváló mester és korábbi jelentős balettművész, Fodorné Molnár Márta rektorasszony és kiváló kollégái képviselik.

A korábbi pályaíve és az ott megszerzett tapasztalatok mennyire adnak más látásmódot? Kérdezem mindezt azért, mert a Magyar Táncművészeti Egyetem, amely összefonódik egy középiskolával, sokszor szinte társulati életet is felvillant, egészen különleges intézmény és oktatási kultúra.

Igen, pontosan. Ez is volt az első benyomásom, ami azóta is tart. Jobban megismerve azonban más szavakat használok az Egyetemre és azokra a benyomásokra, amelyek itt érnek. Ez egy csodálatos hely abból a szempontból, hogy holisztikus képzést ad. Tízéves kortól gyakorlatilag a tanárképzésig mindent csinál, és ennek minden sajátosságát hordozza is. Tehát fönntart egy középiskolát azért, hogy a szakmai képzését a lehető legmagasabb színvonalon tudja támogatni. Ilyen se nagyon van a felsőoktatásban, mert ha egy Egyetemnek van egy általa fenntartott köznevelési intézménye, az vagy gyakorló intézmény, vagy szolgáltatásként a dolgozói számára működteti azt. Ez is nagyon unikális, de például az is, hogy itt tízéves kortól hallgatóként tekintenek a gyerekekre. A kérdésre válaszolva: Amikor ideérkeztem azt láttam, hogy ez egy csodavilág, egy ékszerdoboz.

Ma már azt tudom mondani – mivel már ismerem a nemzetközi teret is –, hogy a Magyar Táncművészeti Egyetem ebben a kategóriában egy csúcsintézmény.

Nem nagyon van hasonló a világban, amely ilyen ívvel, ennyire sokszínű képzéssel, jelentős nemzetközi jelenléttel, a társastánctól a klasszikus balettig oklevelet ad. Unikális a Magyar Táncművészeti Egyetem, amelyet nagyon megbecsülve támogatni kell, mert érdemes rá!

SalatMagdolna3PalfiHeni-162224.jpeg

Salát Magdolna (Fotó/Forrás: Pálfi Heni / Magyar Táncművészeti Egyetem)

A számos feladat közül melyik lesz, amely a következő időszakban meghatározza a tevékenységét?

Azt hiszem, a most elfogadott intézményfejlesztési terv ezeket az irányokat jól kijelöli. Adott az indikátorokkal talán nem a legegyszerűbben leírható cél, hogy Európában még meghatározóbb felsőoktatási képzési hellyé váljon az intézmény 2030-ra. Próbáltunk egy olyan folyamatot leírni az intézményfejlesztési tervben, ami elvezethet idáig.

Ennek egyik nagyon fontos pillére a nemzetköziesítés, amely nem áll meg önmagában, tehát nem pár kolléga koordinálja, hanem egy intézmény szemléletévé kell tenni.

Mindez a jól leírható feladatokon túl széles körű változást kell hogy hozzon, mivel egy szemlélet előtérbe helyezésének mindenhol meg kell mutatkoznia: a szolgáltatásokban, az életpályamodellben, az Egyetem alapvető törekvéseiben és számos más területen is. Rendszerbe kell foglalni mindazt, ami a cél felé vezet, mindezt úgy, hogy a hallgatók számára nagyon érzékelhető legyen. Emellett még egy fontos célt kiemelnék. Nyilvánvaló és fontos látni, hogy a felsőoktatás világa – ha már csak a demográfiára gondolunk – át fog alakulni a következő években. A trendek már megfigyelhetőek.  Magyarország egyedüli felsőfokú diplomát adó táncművészképző intézménynek fontos missziója, hogy az alapfeladatai – tehát a táncművészek és tánctanárok képzése –  ne sérüljenek. Emellett azonban meg kell találni azokat a kiegészítő lábakat, amivel az Egyetem működése nemcsak fenntartható, hanem látható ívű fejlődőpályára állítható. 

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Salát Magdolna (fotó/forrás: Pálfi Heni / Magyar Táncművészeti Egyetem)

Magyar Táncművészeti Egyetem

A Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) 1950-ben Állami Balettintézet néven alakult, 1983-ban főiskolai, 2017. február 1-től egyetemi rangot kapott. 

„A tánc a ma művészete, mert gyors, közvetlen hatású, tömör és példázatos. Olyan vizuális művészet, amelynek nem kell mindent kimondani ahhoz, hogy mindent elmondjon. A tánc expanziójáért élek, hogy napvilágra jöjjön a táncnak ez az akarása, hogy legyen tánc, és hogy elfoglalja az őt megillető helyet. Hogy melyik ez a hely? Az első. Legalábbis véleményem szerint.”

Az idézet Maurice Béjart-tól, a XX. század egyik legjelentősebb koreográfusától származik, akinek gondolataival a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora, Fodorné Molnár Márta egyetemi tanár „teljes mértékben” azonosulni tud.

A Magyar Táncművészeti Egyetem oktatóinak, munkatársainak célja, hogy európaszerte elismert, jövőorientált képzési intézményként készen álljon a 21. századi társadalom kihívásaira az oktatás, a kultúra és azon belül a táncművészet eszközeivel.

Legolvasottabb

Tánc

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Plusz

Reflektorfényben a tehetség mentorai – átadták a Mester-M Díjakat

Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.
Klasszikus

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Könyv

Dragomán György: „Azt szeretnénk, hogy ez az alkotóház mindenki otthona lehessen”

Mint arról beszámoltunk, alkotóházként születhet újjá Esterházy Péter egykori, rómaifürdői családi háza. Bár az épülettel még rengeteg munka van, a tervek szerint az első vendégek már ősszel megérkezhetnek. Az alkotóház egyik megálmodójával, Dragomán György József Attila-díjas íróval beszélgettünk. Villáminterjú.
Színház

Jordán Tamás, Veiszer Alinda és Göttinger Pál is ott lesz a DANTE fesztiválján

Nyílt próba és stand-up, előadás élő zenével, beszélgetés a színházcsinálásról egy színházi legendával – nemsokára érkezik a DANTE Közösségi Alkotótér szülinapi fesztiválja. Nem érdemes kihagyni a Margit-negyed egyik legfiatalabb kulturális terének ünnepét!

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Tánc beszámoló

A jövő csillagai mutatkoztak be a Magyar Táncművészeti Egyetem gáláján

Az idén 75 éves Magyar Táncművészeti Egyetem 75 napon át tartandó eseménysorozatának nyitányaként április 10-én, csütörtökön este a Nemzeti Táncszínházban került sor az intézmény hallgatóinak gálaelőadására.
Tánc hír

Alumnitalálkozóval ünnepelték a 75 éves Magyar Táncművészeti Egyetemet

A Magyar Táncművészeti Egyetem 2025-ben ünnepli fennállásának hetvenötödik esztendejét, ezért és az intézmény egy hetvenöt napon át tartó programsorozattal köszönti a szép jubileumot. Az eseménysorozat egyik fontos programja volt az I. Alumnitalálkozó, amely emlékezetesre sikerült.
Tánc ajánló

Imádja a táncot? Akkor Miskolcon a helye!

Nyolcadik alkalommal válik Miskolc a tánc fővárosává április 22-26. között, ekkor rendezi meg ugyanis a Miskolci Nemzeti Színház a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált, amely idén sem hagyja hidegen a város tánckedvelő közönségét.
Tánc ajánló

Aki nélkül nem létezne a hazai kortárs tánc

Vannak kivételes formátumú pedagógusok: a szűk szakmán belül mindenki ismeri a nevüket; azok, akiket tanítottak, rajongással beszélnek róluk, de a széles közönség nem is tudja, mennyit köszönhet a szerény háttérembereknek. Jeszenszky Endre jellemzően ilyen tanár volt.