Színház

Van remény – IX. Újszövetség Maraton a Vörösmarty Színházban

2021.12.03. 11:45
Ajánlom
Idén – egy év kihagyás után – a székesfehérvári Vörösmarty Színház ismét megrendezte az adventi időszak immár hagyományosnak mondható kezdőeseményét, az Újszövetség Maratont. A négy evangéliumból gondosan összefésült szövegrészek olvasásával idézték meg a fehérváriak Jézus életét.

A színpadon a felolvasások között a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI diákjai léptek fel, miközben a háttérben az Újszövetség Maratonhoz kapcsolódó rajzpályázat legszebb alkotásaiból készült válogatást vetítették ki.

ujszovetseg_maraton_dsc_4416-113536.jpg

Újszövetség Maraton (Fotó/Forrás: Kiss László / Vörösmarty Színház)

A felolvasást Szikora János , a Vörösmarty Színház igazgatója zárta, aki családjával közösen olvasott fel:

Jó minden évben eszünkbe juttatni, hogy van remény.

Amikor a környezetünkben, a világunkban csupa olyan dologgal találkozunk, ami reménytelenséggel, kilátástalansággal, pusztulással szembesít, akkor mindig jó tudni azt, hogy azért a világnak, a létezésnek van egy másik oldala is.”

ujszovetseg_maraton_dsc_4495-113536.jpg

Újszövetség Maraton (Fotó/Forrás: Kiss László / Vörösmarty Színház)

A felolvasáson részt vett Vargha Tamás országgyűlési képviselő és dr. Cser-Palkovics András , Székesfehérvár polgármestere is:

Szimbolizálja a város keresztény hagyományait, értékrendjét, és azt, ami bennünket körülvesz,

ami gyakorlatilag mi magunk vagyunk a mindennapokban is, de akár az ünnepekben is. És ezen belül az egyik legszebb és legszentebb ünnepe a karácsony, de fontos, hogy ne csak beleessünk ebbe a karácsonyba, hanem az adventi időszakot meg és át tudjuk élni.”

ujszovetseg_maraton_dsc_4550-113536.jpg

Újszövetség Maraton (Fotó/Forrás: Kiss László / Vörösmarty Színház)

A maratont követően fellobbant az első gyertya lángja a színház adventi koszorúján. A program zárását követően a felolvasás résztvevői Tóth Tamás esperes, Bencze András evangélikus lelkész és Szász Zoltán református lelkész közreműködésével

közösen gyújtották meg a színház adventi koszorúján az első gyertyát.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Újszövetség Maraton (fotó/forrás: Kiss László / Vörösmarty Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Zoboki Gábor: A Müpa tervezésében a szakmám és a szenvedélyem találkozott

Immár húsz éve, hogy a Müpa a hazai kulturális élet egyik legjelentősebb helyszínévé vált, nagy sztárok csodálkoztak el, milyen pompás akusztikai környezetben lehet itt muzsikálni. Zoboki Gábor építész felidézte a kezdeteket.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Plusz

Elhunyt Bényi Ildikó

Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után kedden elhunyt Bényi Ildikó. A népszerű Wacha Imre-díjas televíziós műsorvezető, a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati nagykövete 55 éves volt. Bényi Ildikót a közmédia saját halottjának tekinti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

A Tháliában rendez Szikszai Rémusz

Elkezdődtek Friedrich Dürrenmatt A csendestárs című, sötét humorú tragikomédiájának próbái a Thália Színházban. A 2024/25-ös évad utolsó bemutatóját Szikszai Rémusz rendezi meg. A bemutatóra április 25-én kerül sor a Thália Télikertben.
Színház ajánló

Nyílt próbán mutatkozik be a Cyrano modern változata

Március 29-én, egy nyílt próba keretében találkozhatnak a nézők először Martin Crimp Cyrano-feldolgozásával, amely Edmond Rostand klasszikusának modern köntösbe bújtatott változata. A történetet Závada Péter fordításában, Pelsőczy Réka rendezésében ismerheti meg a közönség.
Színház hír

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Színház interjú

Koncz Andrea: „Könnyen azonosulok a beatnemzedék lelkületével”

Koncz Andrea tizenhárom éve erősíti az Újszínház társulatát. A színésznővel új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán színpadi időutazásról, a határon átnyúló pályakezdésről, Jack Kerouac-ról és a támogató családi háttérről is beszélgettünk.
Színház interjú

Boldogan éltek… de mi jön utána? – interjú Cseh Judit író-rendezővel

A mesékben a boldogság örökké tart – a herceg és a királylány összeházasodnak, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. A valóságban ez máshogy van. A ’mi jön utána?’-kérdését járja körül a Kultkikötő és az Összpróba Alapítvány legújabb előadása, amelynek bemutatójára március 13-án kerül sor a Szkéné Színházban. Az előadást rendező és részben író Cseh Judit mesélt a Boldogan éltekről.