Színház

Utolsó évadát kezdi meg a Vörösmarty Színház élén Szikora János

2024.09.16. 14:25
Ajánlom
Szeptember 14-én tartotta évadnyitó társulati ülését a székesfehérvári Vörösmarty Színház. Az eseményen az új évad bemutatói mellett a teátrum jövőjéről és az új igazgatói pályázat részleteiről is szó esett: Szikora János bejelentette, hogy a kontinuitás jegyében Lőrincz Zsuzsa, a színház jelenlegi ügyvezetője adja be pályázatát.  

Szikora János, a színház igazgatója beszéde elején köszöntötte a társulat színművészét, Kovács Tamást, aki a napokban vette át a Junior Prima díjat. Az évadkezdés kapcsán elmondta, hogy a munka már hetek óta elkezdődött, hiszen A windsori víg nők, az Úri muri és A mi Rómeónk és Júliánk című produkciók próbái már augusztus végén elkezdődtek. 

A színházigazgató, aki immáron tizenhárom éve vezeti a fehérvári teátrumot, bejelentette, hogy a 2024/25-ös évad folyamán jótékonysági talk showkat szervez majd a színház, ahol ötvenéves szakmai karrierjének emblematikus alakjaival ül majd le beszélgetni.

Az események bevételéből egy alapítványt szeretne létrehozni, amelynek célja, hogy a színház fiatal művészei számára külföldi tapasztalatszerzés céljából évente szakmai utakat tudjanak finanszírozni egy-egy ösztöndíjjal

– derül ki a teátrum közleményéből.

_T0_2036-141904.jpg

Szikora János mond beszédet a Vörösmarty Színház évadnyitóján (Fotó/Forrás: Burkus D. Egon)

Az igazgatói pályázat kapcsán elmondta, hogy az évad végén az igazgatói pozíció terhét ugyan leteheti, a felelősséget viszont nem. Éppen ezért egész nyáron azon dolgoztak kollégáival, hogy a színház vezetésének átadása összhangban és a teátrum érdekeinek legmegfelelőbben menjen végbe. Bejelentette, hogy a Vörösmarty Színház igazgatói pozícióját Lőrincz Zsuzsa, a teátrum jelenlegi ügyvezetője fogja megpályázni, aki menedzser igazgatóként vezetné a színház működését, mellette pedig felállna az a művészeti tanács, amellyel közösen határoznák meg a teátrum művészeti stratégiáját. A művészeti tanács egy művészeti vezetőből, egy főrendezőből, illetve egy művészeti intendánsból állna, Bagó Bertalan, Horváth Csaba és Szikora János személyében. A színház hosszú távú jövője jegyében az évadot a teátrum igazgatója egy vezérgondolattal indította útjának, mely szerint:

Rövid volt a nyár, de remélem hosszú lesz a szüret!

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere elmondta, hogy a következő igazgatói pályázatot a tervek szerint november-december hónap fordulóján fogja kiírni a város önkormányzata. Kijelentette, hogy az önkormányzat célja, hogy olyan pályázat készüljön, ami a város és a színház érdekeit szolgálja, hiszen a Vörösmarty Színház nem csak Székesfehérvárnak, de a térségnek is meghatározza a kulturális életét. 

Nagyszínpadi bemutatók

Az első premiert a Pelikán Fészekben rendezik október 12-én, A mi Rómeónk és Júliánk címmel, Shakespeare klasszikusa a Ciszterci Szent István Gimnázium és a Teleki Blanka Gimnázium diákjainak szereplésével kerül színpadra. A 2024-es Atlantisz Program győztes csapatai Ferenczy Noémi és Somos Ákos drámapedagógusok rendezésében alkotják újra a veronai szerelmesek tragikus történetét.

A nagyszínpadon először Horváth Csaba állítja színpadra Móricz Zsigmond egyik legismertebb művét, az Úri murit. Ennek a produkciónak október 19-én tartják a bemutatóját. A következő nagyszínpadi színdarab William Shakespeare A windsori víg nők című komédiája lesz Szikora János rendezésében. Az előadás a Vörösmarty Színház és a Komáromi Jókai Színház koprodukciójában jön létre, Falstaffot Gál Tamás Jászai Mari-díjas színművész, a Komáromi Jókai Színház igazgatója alakítja.

_T0_1975-141904.jpg

A Vörösmarty Színház társulata a teátrum évadnyitóján (Fotó/Forrás: Burkus D. Egon)

A további nagyszínpadi premierek a 2025-ös naptári évben jönnek majd létre. Húsz év után visszatér a Vörösmarty Színház nagyszínpadára a Hegedűs a háztetőn, a világ legismertebb musicalje. Tevjét Egyed Attila, Goldét Váradi Eszter Sára játssza majd, az előadást Telihay Péter rendezi.

A nagyszínpadi premierek sorát Térey János műve, A Nibelung-lakópark című produkció zárja, Szikora János rendezésében. Az évad végén egy előbemutatót is rendez Szikora János a nagyszínpadon: Jókai Mór regénye alapján Nagy Tibor Magnus musicaljét, a Benyovszky, a szabadság szerelmese című előadást állítja színpadra. A főszerepet György-Rózsa Sándor alakítja, aki egyszer már Benyovszky bőrébe bújt az ősbemutatón, szerelmét Kiss Diána Magdolna játssza.

Kamaraelőadások

Kamaraelőadásokkal is készül a teátrum az új évadra. A Kozák András Stúdióban az évad első bemutatója Ivan Viripajev Részegek című drámája lesz. Az előadást Bagó Bertalan rendezi, és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatói írnak hozzá tételeket, amik élőben szólalnak meg az előadásokon.

Ezután Horváth Csaba rendez a Kozák András Stúdióban, Eugene O’Neill Amerikai Elektra című színdarabját. A rendező jellegzetes fizikai színházi stílusával ezúttal egy mélylélektani dráma mélyére ás. Ezt követően ugyanitt Herczeg Ferenc Kék róka című darabja kerül színpadra. Ezt a szerelmi sokszöget Bagó Bertalan viszi színre, ezzel tisztelegve a szerző halálának hetvenedik évfordulója előtt.

A 2024/25-ös évadban a következő gyermek- és ifjúsági előadással várja a fiatalabb közönséget a teátrum:

  • Dés László-Geszti Péter-Grecsó Krisztián: A Pál utcai fiúk - Komáromi Jókai Színház
  • Berg Judit: Rumini Tükör-szigeten - Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház
  • Fazekas Mihály-Tasnádi István: Lúdas Matyi - Csokonai Nemzeti Színház Debrecen
  • Szabó Magda: Tündér Lala - Komáromi Jókai Színház
  • Arany János: Toldi - Forte Társulat
  • Dóka Péter-Perczel Enikő: A kék hajú lány - Vörösmarty Színház
  • Veress András: Ágoston, avagy egér a felhők között - Ziránó Színház
  • Tűzkő Sándor: Élni jó - Sanyi, Én és a Gyerekek Produkció

További részletek a Vörösmarty Színház oldalán.

Fejléckép: Szikora János (Fotó/Forrás: Vörösmarty Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Tág keretek között mozog a Zeneakadémia rektori pályázati kiírása

Az intézmény vezetésére március 17-ig lehet jelentkezni, a pályázatokat május 15-ig bírálják el. Sajtóértesülések két főbb jelöltet prognosztizálnak.
Klasszikus

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.
Vizuál

„Jót tesz nekünk, ha rácsodálkozunk a világra” – elstartolt a jubileumi Berlinale

Több mint egy héten keresztül Berlinre figyel a nemzetközi filmélet: a világ egyik legrangosabb A-kategóriás szemléje a hétvégén startolt el, a fesztivált Tom Tykwer új rendezése nyitotta meg, de bemutatták Burhan Qurbani új alkotását is, amelyben a III. Richárd történetét ültette át a jelenbe.
Vizuál

Presser Gábor és Parti Nagy Lajos nyitja meg a Godot Intézet új kiállítását

A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.
Színház

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Darányi Ádám: „Próbált volna meg Pavarotti az én hangommal karriert csinálni!”

Petőfi-premierrel folytatja évadát az Újszínház. Petőfi Sándor egyetlen regénye, A hóhér kötele március 7-én debütál a Paulay Ede utcai teátrum színpadán, az előadás egyik szereplőjét, Darányi Ádámot kérdeztük a születő produkcióról.
Színház kritika

Trágárság bekeretezve

A mű Koltai M. Gábor rendezésében szélsőségesen sötét és állatias, sőt helyenként gusztustalan, ennek nyomán igen szórakoztató is, az alkotók kihasználják a darab adta lehetőségeket. Megnéztük a Vaknyugatot a szegedi Kisszínházban. Kritika.
Színház hír

Szoríthatunk a színházaknak! – idén nyolc magyar vonatkozású UNITER-jelölés van

Az UNITER-díjak Románia legfontosabb színházi elismerései, amelyeket a Román Országos Színházi Szövetség (UNITER) évente ítél oda a szakma legkiválóbb eredményeiért. Idén is több magyar vonatkozású jelölés van, úgyhogy szoríthatunk a határon túli alkotóknak!
Színház ajánló

Itt a vége – már elérhetőek a jegyek a Kultúrbrigád utolsó előadásaira

Megjelent a Kultúrbrigád záró, áprilisi műsora, a jegyek február 18-tól vásárolhatóak meg az utolsó előadásokra. A legutolsó alkalommal, 2025. április 30-án a RaM-ArT Színházban Reginald Rose egyik legsikeresebb és legismertebb művét, a 12 dühös embert játsszák
Színház hír

Április közepéig pályázhatnak a független színházi alkotók a pesti Jurányira

A Fővárosi Önkormányzat a Jurányi független művészeti központ mintájára, új alkotó- és játszóhelyet biztosít egy egykori iskolaépületben, a XIII. kerületi Szabolcs utcában. Április 15-ig várják a független színházak és kulturális műhelyek jelentkezését.