Színház

Teljesen bezár a dunaújvárosi színház, csak online közvetítéseket tartanak

2020.03.16. 16:30
Ajánlom
Az előzetes tervekkel ellentétben a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza is úgy döntött, hogy a veszélyhelyzet feloldásáig teljesen bezár, próbákat sem tartanak.

Őze Áron, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatója a mai napon rendkívüli társulati ülésen jelentette be: a színház a veszélyhelyzet feloldásáig teljesen bezár.

Ahogy arról korábban tájékoztatták a nyilvánosságot, március 12-étől már nem tartanak előadásokat, mától pedig a következő bemutatók próbáit is felfüggesztették. A színház vezetése minderről egyeztetett Dunaújváros vezetésével.

Mint írják, a színház társulata a veszélyhelyzetben is szeretne segíteni a városnak, ezért felajánlották együttműködésüket a szociális és oktatási területen. „Köszönetet mondunk Nézőinknek a támogató szavakért, gesztusokért.

Csakis együtt tehetünk egymásért, ezt vallja a Bartók Kamaraszínház.

- írják a közleményben. A színházzal együtt a jegypénztár és a közönségszervezés is zárva tart, jelenleg e-mailen ([email protected]) vagy hétköznapokon 8 óra és 16 óra között telefonon (25/402 598) érhető el a színház.

A színház online felületén folytatódnak a virtuális színházi előadások, erről is olvashatnak bővebben:

Virtuális színházat indít a Bartók Kamaraszínház

Kapcsolódó

Virtuális színházat indít a Bartók Kamaraszínház

A dunaújvárosi intézmény nem hagyja kultúra nélkül a közönséget: korábbi előadásaikat online stream formájában vetítik. Cikkünk frissült!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Bayreuthban is koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Az együttes ausztriai és bajorországi turnéra indul Mahler 4. szimfóniájával a tél végén, míg júliusban a német zenei központban játsszák a Mendelsshon testvérek műveit.
Vizuál

A kortárs művészetekkel kapcsolatos kérdéseinkre keresi a választ a Ludwig Múzeum új kiállítása

Február 14-én nyílik meg a Ludwig Múzeum új, Gyakran Ismételt Kérdések című módszertani kiállítása, amellyel a céljuk, hogy a látogatók közelebb kerülhessenek a kortárs művészetben tapasztalható tendenciák megértéséhez, befogadásához.
Színház

A fura, az általában jó

Február 13-án került sor a Rózsavölgyi Szalon legújabb előadásának bemutatójára: Hárs Anna Mákfagyi című darabját Dicső Dániel állította színpadra. Játssza Jeney Luca és Kálid Artúr, fontos szerep jut még egy fagyitérképnek.
Zenés színház

Lelkiismereti kérdések – Matthew Wild rendező a Macbethről

Dél-Afrikából érkezik Budapestre az európai zenés színpadokat sorra hódító rendező, Matthew Wild, hogy Verdi Macbethjét új elképzelés szerint állítsa színre.
Színház

Megszűnik a Vádli Alkalmi Színházi Társulás

Tizennégy évi működés után beszünteti tevékenységét a Vádli Alkalmi Színházi Társulás – jelentette be a Facebook-oldalán Szikszai Rémusz, az alapító-rendező. Előadásaik között olyan nagy sikerű és emlékezetes produkciók voltak, mint az I. Erzsébet, a Caligula helytartója vagy a Kutyaharapás.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.
Színház magazin

A fura, az általában jó

Február 13-án került sor a Rózsavölgyi Szalon legújabb előadásának bemutatójára: Hárs Anna Mákfagyi című darabját Dicső Dániel állította színpadra. Játssza Jeney Luca és Kálid Artúr, fontos szerep jut még egy fagyitérképnek.
Színház hír

Megszűnik a Vádli Alkalmi Színházi Társulás

Tizennégy évi működés után beszünteti tevékenységét a Vádli Alkalmi Színházi Társulás – jelentette be a Facebook-oldalán Szikszai Rémusz, az alapító-rendező. Előadásaik között olyan nagy sikerű és emlékezetes produkciók voltak, mint az I. Erzsébet, a Caligula helytartója vagy a Kutyaharapás.
Színház hír

Színházigazgatók közleménye: „Minden esetben tiszteletben tartjuk a fenntartó döntését”

„Elfogadhatatlan kollégáink felelősségteljes döntésének megkérdőjelezése” – közös nyilatkozatot adott ki több színházigazgató, melyben kiállnak azok mellett a munkatársaik mellett, akik a közelmúlt igazgatói pályázatainál bírálóként, javaslattevőként tevékenykedtek.
Színház interjú

 Vizi Dávid: „Vannak esték, amikor nem én követem a nézőket, hanem ők engem”

Bár fiatalon azt gondolta, színésznek lenni sokkal egyszerűbb, mégsem bánja, hogy ezt a hivatást választotta – Vizi Dáviddal, a Katona József Színház színészével a zenés színházról, saját hangja megtalálásáról, a Karsai Dániellel való találkozásról és a közösségi médiáról beszélgetettünk.