Színház

Színészek gyártanak szájmaszkokat a veszprémi kórház számára

2020.03.22. 12:00
Ajánlom
A Petőfi Színház kezdeményezésére azonnal igent mondtak a művészek.

Mint a színház közleményében írják, a maszkok gyártásához speciális, erős, fertőtleníthető textíliát, valamint egyéb kiegészítőket vásároltak, majd a társulat tagjainak közreműködésével nekiláttak a gyártásnak. Az első ütemben hatszáz maszk gyártását tűzték ki célul. „Természetesen az előírásoknak megfelelően, elkülönítve és minden higiéniai követelményt biztosítva történik a maszkok készítése” – írják.

20200318152453-120112.jpg

Oberfrank Pál igazgató (Fotó/Forrás: Veszprémi Petőfi Színház)

A színház szoros kapcsolatot ápol a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházzal.

Azt a munkát, melyet a kórház dolgozói tesznek napról-napra, különösen a veszélyhelyzetben ilyen módon tudjuk megköszönni!

(via veol.hu)

A fejléckép forrása: Petőfi Színház

Miklósa Erika is megköszönte az orvosok és ápolók munkáját

Kapcsolódó

Miklósa Erika is megköszönte az orvosok és ápolók munkáját

A túlterheltség és a nem megfelelően elérhető védőfelszerelések miatt az egészségügyi dolgozók hatalmas veszélynek vannak kitéve a járvány idején.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Bayreuthban is koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Az együttes ausztriai és bajorországi turnéra indul Mahler 4. szimfóniájával a tél végén, míg júliusban a német zenei központban játsszák a Mendelsshon testvérek műveit.
Vizuál

A kortárs művészetekkel kapcsolatos kérdéseinkre keresi a választ a Ludwig Múzeum új kiállítása

Február 14-én nyílik meg a Ludwig Múzeum új, Gyakran Ismételt Kérdések című módszertani kiállítása, amellyel a céljuk, hogy a látogatók közelebb kerülhessenek a kortárs művészetben tapasztalható tendenciák megértéséhez, befogadásához.
Színház

A fura, az általában jó

Február 13-án került sor a Rózsavölgyi Szalon legújabb előadásának bemutatójára: Hárs Anna Mákfagyi című darabját Dicső Dániel állította színpadra. Játssza Jeney Luca és Kálid Artúr, fontos szerep jut még egy fagyitérképnek.
Zenés színház

Lelkiismereti kérdések – Matthew Wild rendező a Macbethről

Dél-Afrikából érkezik Budapestre az európai zenés színpadokat sorra hódító rendező, Matthew Wild, hogy Verdi Macbethjét új elképzelés szerint állítsa színre.
Vizuál

KÉP-regény: A szelfi és az AI

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a mesterséges intelligenciáról, a segítségével legyártott képekről írt, és még a Valentin-napot is szóba hozta.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.
Színház magazin

A fura, az általában jó

Február 13-án került sor a Rózsavölgyi Szalon legújabb előadásának bemutatójára: Hárs Anna Mákfagyi című darabját Dicső Dániel állította színpadra. Játssza Jeney Luca és Kálid Artúr, fontos szerep jut még egy fagyitérképnek.
Színház hír

Megszűnik a Vádli Alkalmi Színházi Társulás

Tizennégy évi működés után beszünteti tevékenységét a Vádli Alkalmi Színházi Társulás – jelentette be a Facebook-oldalán Szikszai Rémusz, az alapító-rendező. Előadásaik között olyan nagy sikerű és emlékezetes produkciók voltak, mint az I. Erzsébet, a Caligula helytartója vagy a Kutyaharapás.
Színház hír

Színházigazgatók közleménye: „Minden esetben tiszteletben tartjuk a fenntartó döntését”

„Elfogadhatatlan kollégáink felelősségteljes döntésének megkérdőjelezése” – közös nyilatkozatot adott ki több színházigazgató, melyben kiállnak azok mellett a munkatársaik mellett, akik a közelmúlt igazgatói pályázatainál bírálóként, javaslattevőként tevékenykedtek.
Színház interjú

 Vizi Dávid: „Vannak esték, amikor nem én követem a nézőket, hanem ők engem”

Bár fiatalon azt gondolta, színésznek lenni sokkal egyszerűbb, mégsem bánja, hogy ezt a hivatást választotta – Vizi Dáviddal, a Katona József Színház színészével a zenés színházról, saját hangja megtalálásáról, a Karsai Dániellel való találkozásról és a közösségi médiáról beszélgetettünk.