Színház

Parti Nóra: „A szívem csücske az Igenis, miniszterelnök úr!”

2025.01.22. 10:45
Ajánlom
Több mint tíz év töretlen siker után az Igenis, miniszterelnök úr! utolsó előadásai közelednek a RaM-ArT Színházban. A válságkomédia már csupán áprilisig látható, azt követően lekerül színpadról a Kultúrbrigád sikerdarabja.

„Többek között azért szeretem nagyon, mert ez volt az első szerepem nagyjából 12 évvel ezelőtt, amivel bekerültem a Kultúrbrigád előadásaiba” – mondja Parti Nóra, aki az előadásban Claire Sutton politikai tanácsadót alakítja.

Az előadás rengeteget fejlődött az elmúlt években, pedig emlékeim szerint a premier előtti este még az is felmerült, hogy ne mutassuk be

 – teszi hozzá. Szerinte a produkciónak különleges a humora, örök aktualitását pedig az is mutatja, hogy az elmúlt évek során soha nem volt szükség érdemi változtatásokra, mert mindig maga az élet kúszik alá: egy-egy szó vagy helyzet egészen mást jelent ma, mint öt vagy akár tíz évvel ezelőtt.

Idén már csaknem 12 éve, hogy a Kultúrbrigád színpadra állította Antony Jay és Jonathan Lynn világhírű brit komédiasorozata, a Yes Minister és Yes Prime Minister magyar adaptációját, Igenis, miniszterelnök úr! címmel. A Znamenák István rendezésében készült, kétrészes válságkomédia 2013 óta fut töretlen sikerrel a Kultúrbrigád műsorán,

február 11-én kerül 225. alkalommal színpadra.

Igenis5-101721.jpg

Alföldi Róbert és Hevér Gábor az Igenis, miniszterelnök úr! című előadásban (Fotó/Forrás: Lakatos Péter / Kultúrbrigád)

A történet a brit miniszterelnök egyetlen napjáról szól, amely alatt a főhősnek (Hevér Gábor) számos hazai és nemzetközi problémával kell szembenéznie: a Brexit terhei, az energiaárak emelkedése, egy olajválság, a monarchia gyengülése, valamint egy nemzetközi diplomáciai botrány mind-mind a napirenden szerepel. Az események során Sir Humphrey Appleby, a minden hájjal megkent kabinetfőnök (Alföldi Róbert) vállalja magára a helyzet megoldását, de a folyamatban egy illegálisan dolgozó magyar szakácsnő és lánya akaratlanul is kulcsszerepet kap.

A világhírű brit sorozat adaptációja az évek során számtalan érdekes fordulatot élt meg a Pécsett való betiltástól a politikai aktualitások változásáig, és mindig képes volt alkalmazkodni az aktuális társadalmi-politikai helyzethez.

Az előadás folyamatosan új elemekkel gazdagodott, részben a mindenkori közéleti témák hatására.

A produkció az eltelt bő évtized alatt vendégszerepelt Budaörsön, Kecskeméten, Aradon, Nyíregyházán, Gödöllőn, Kazincbarcikán, Pakson, Komlón, a betiltott pécsi előadás helyett Szigetváron dupla teltházas előadást játszottak belőle, Szegeden a THEALTER közönségdíját is elnyerte, Veresegyházon pedig szabadtéren is játszották, 1400 fős közönség előtt.

Igenis2-101719.jpg

Parti Nóra és Alföldi Róbert az Igenis, miniszterelnök úr! című előadásban (Fotó/Forrás: Lakatos Péter / Kultúrbrigád)

A produkció története során több szereplő is cserélődött: Ficza István után ma már Szatory Dávid játssza a miniszterelnök személyi titkárát, míg a kumrán követ alakja Némedi Árpád Szombathelyre távozását követően Marton Róbert megformálásában látható. A nálunk eddig 80 000 nézőt vonzó darab ilyen hosszú szériával egyetlen más országban sem büszkélkedhet.

Budapesten legközelebb február 4-én és 11-én, majd március 12-én, 21-én és 31-én is látható a RaM-ArT színpadán.

További információ és jegyvásárlás itt érhető el.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Parti Nóra és Hevér Gábor az Igenis, miniszterelnök úr! című előadásban (fotó / forrás: Lakatos Péter / Kultúrbrigád)

 10 éve rejtegetik az illegálisan dolgozó magyar szakácsnő kilétét az Átriumban

Kapcsolódó

10 éve rejtegetik az illegálisan dolgozó magyar szakácsnő kilétét az Átriumban

November 5-én volt pontosan tíz éve, hogy a Kultúrbrigád színpadra állította az Antony Jay és Jonathan Lynn legendás BBC-tévésorozata alapján készült Igenis, miniszterelnök úr! című darabot Znamenák István rendezésében az Átrium színpadán.

150. előadásánál tart az Igenis, miniszterelnök úr! az Átriumban

150. előadásánál tart az Igenis, miniszterelnök úr! az Átriumban

December 3-án este százötvenedik alkalommal volt látható az Igenis, miniszterelnök úr!, Antony Jay és Jonathan Lynn válságkomédiája az Átriumban. Az előadás jubileumi alkalommal köszönti ötvenezredik nézőjét.

Megvan, ki tiltotta le Alföldi Róbert darabját Pécsett

Megvan, ki tiltotta le Alföldi Róbert darabját Pécsett

Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetője magára vállalta az Igenis, miniszterelnök úr! pécsi előadásának indoklás nélküli törlését.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Zoboki Gábor: A Müpa tervezésében a szakmám és a szenvedélyem találkozott

Immár húsz éve, hogy a Müpa a hazai kulturális élet egyik legjelentősebb helyszínévé vált, nagy sztárok csodálkoztak el, milyen pompás akusztikai környezetben lehet itt muzsikálni. Zoboki Gábor építész felidézte a kezdeteket.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Plusz

Elhunyt Bényi Ildikó

Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után kedden elhunyt Bényi Ildikó. A népszerű Wacha Imre-díjas televíziós műsorvezető, a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati nagykövete 55 éves volt. Bényi Ildikót a közmédia saját halottjának tekinti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

A Tháliában rendez Szikszai Rémusz

Elkezdődtek Friedrich Dürrenmatt A csendestárs című, sötét humorú tragikomédiájának próbái a Thália Színházban. A 2024/25-ös évad utolsó bemutatóját Szikszai Rémusz rendezi meg. A bemutatóra április 25-én kerül sor a Thália Télikertben.
Színház ajánló

Nyílt próbán mutatkozik be a Cyrano modern változata

Március 29-én, egy nyílt próba keretében találkozhatnak a nézők először Martin Crimp Cyrano-feldolgozásával, amely Edmond Rostand klasszikusának modern köntösbe bújtatott változata. A történetet Závada Péter fordításában, Pelsőczy Réka rendezésében ismerheti meg a közönség.
Színház hír

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Színház interjú

Koncz Andrea: „Könnyen azonosulok a beatnemzedék lelkületével”

Koncz Andrea tizenhárom éve erősíti az Újszínház társulatát. A színésznővel új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán színpadi időutazásról, a határon átnyúló pályakezdésről, Jack Kerouac-ról és a támogató családi háttérről is beszélgettünk.
Színház interjú

Boldogan éltek… de mi jön utána? – interjú Cseh Judit író-rendezővel

A mesékben a boldogság örökké tart – a herceg és a királylány összeházasodnak, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. A valóságban ez máshogy van. A ’mi jön utána?’-kérdését járja körül a Kultkikötő és az Összpróba Alapítvány legújabb előadása, amelynek bemutatójára március 13-án kerül sor a Szkéné Színházban. Az előadást rendező és részben író Cseh Judit mesélt a Boldogan éltekről.