Színház

Ősbemutatót állít színre Alföldi Róbert a Szegedi Nemzeti Színházban

2025.03.11. 14:30
Ajánlom
Ismét ősbemutatóra készül a Szegedi Nemzeti Színház Alföldi Róbert rendezésében: ezúttal Varsányi Anna A szent című színművét állítja színpadra. A produkciót május 2-től a Nagyszínházban láthatja a közönség, a színház tánckarának közreműködésével.

A március 11-i olvasópróbával hivatalosan is kezdetét vette A szent próbafolyamata. Barnák László főigazgató kiemelte, kortárs magyar ősbemutatót létrehozni mindig nagy öröm, és egyben fontos szakmai lépés. A Szegedi Nemzeti Színház dramaturgja, a darab írója, Varsányi Anna korábban is dolgozott már együtt Alföldi Róberttel, aki hangsúlyozta, szeret élő szerzővel együtt gondolkodni, mert közösen alakíthatják a készülő előadást, beleszólhat a szöveg alakulásába, elviheti más irányba a hangsúlyokat.

Aszentolvasoproba-7-145534.jpg

A szent olvasópróbája (Fotó/Forrás: Tari Róbert / Szegedi Nemzeti Színház)

Az érzelmes történet egy kis faluban játszódik, mindannyiunk számára ismerős figurákkal és szituációkkal. „Szeretem a problémákat közel hozni, de nem annyira, hogy kiszámíthatóak legyenek” – mondta a rendező, és kitért arra is, hogy célja volt bonyolítani az eseményeket, hogy ne lehessen tudni, mikor kell sírni vagy nevetni.

Ez egy tanmese, azt szeretném, hogy nagyon erős végletei legyenek, attól függően, hogy honnan fókuszálunk a helyzetekre,

milyen mélyről közelítjük meg az adott pillanatot.”

Kálmán Eszter díszlettervező is dolgozott már a Szegedi Nemzeti Színházban, munkáját a Mária országában láthatták a nézők. Az egyszerű, erőteljes, jól használható díszletet kiegészítik Pattantyus Dóra színes, eltúlzott jelmezei, a végleteket pedig Puskás Dávid zenéje fokozza.

Varsányi Anna: A szent

Bemutató: május 2. 19:00, Szegedi Nemzeti Színház

További részletek itt érhetők el. >>>

Fejléckép: Alföldi Róbert A szent olvasópróbáján (fotó/forrás: Tari Róbert / Szegedi Nemzeti Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Először rendezik meg a Rolla János Zenei Napokat az Óbudai Társaskörben

A háromnapos eseményt hagyományteremtő céllal rendezi meg az Óbudai Társaskör a 2023-ban elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész tiszteletére. A záróestén Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Fenyő László ad kamarakoncertet.
Plusz

P. Howard szellemében – 5 Rejtő-program Budapesten

Közeleg március 29-e, azaz hazánk talán legkedveltebb írójának, Rejtő Jenőnek születésnapja, a páratlan zsenijű és kivételes humorú szerző 120 éve ezen a napon látta meg a napvilágot. Számos program esedékes a következő hetekben, amely Rejtőhöz kapcsolódik. Ezekből válogattunk.
Vizuál

Megszűnik az Indafotó

A szolgáltató közlése szerint március 31-én éjfélkor 13 641 979 fotót törölnek véglegesen. A felhasználók a platform megszűnéséig azonban letölthetik az ott tárolt képeiket.
Vizuál

Újra Magyarországon látható a Fejedelmek aranya

Március 15-én lenyűgöző időszaki kiállítás nyílik Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban. A 16-17. századi erdélyi pénzérmék mellett ötvösmunkákat, díszfegyvereket is megtekinthetünk.
Klasszikus

Az inspiráló Bartók: Bartók és a csend

Bartók inspirációs ereje vitathatatlan: Amerikától Ázsiáig, határokon és műfajokon átívelve, generációk óta kiapadhatatlan ihletforrásként ösztönzi alkotásra a művészeket. De vajon ő maga miből merített ihletet?

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.
Színház ajánló

Egy korszak lezárul – búcsúzik a Kultúrbrigád

160 hónap, 2700 előadás, 800 ezer néző – a Kultúrbrigád elmúlt 13 éve alatt számtalan emlékezetes pillanatnak lehetett tanúja a közönség, , most egy meghatóan gazdag, 2012 óta tartó korszak zárul le.
Színház hír

„Meghallja-e a színház a segélykiáltásokat?” – itt a színházi világnapi üzenet

„Működhet-e a színház a különbözőségek együttélésének műhelyeként vérző traumáink figyelembevétele nélkül?” – Theodórosz Terzopulosz görög rendező sorai a színházi világnap kapcsán.
Színház hír

A Tháliában rendez Szikszai Rémusz

Elkezdődtek Friedrich Dürrenmatt A csendestárs című, sötét humorú tragikomédiájának próbái a Thália Színházban. A 2024/25-ös évad utolsó bemutatóját Szikszai Rémusz rendezi meg. A bemutatóra április 25-én kerül sor a Thália Télikertben.
Színház ajánló

Nyílt próbán mutatkozik be a Cyrano modern változata

Március 29-én, egy nyílt próba keretében találkozhatnak a nézők először Martin Crimp Cyrano-feldolgozásával, amely Edmond Rostand klasszikusának modern köntösbe bújtatott változata. A történetet Závada Péter fordításában, Pelsőczy Réka rendezésében ismerheti meg a közönség.