Színház

Ők a Színikritikusok díja várományosai

2018.07.13. 14:25
Ajánlom
A Színházi Kritikusok Céhe 39. alkalommal adja át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeinek járó elismerést szeptemberben.

A Radnóti Miklós Színház két produkciója - Egy piaci nap, III. Richárd - kilenc kategóriában várományos, öt-öt kategóriában van jelen a szombathelyi Weöres Sándor Színház (A salemi boszorkányok) és a Vígszínház (Hamlet, Kinek az ég alatt már senkije sincsen). A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház két bemutatója (Alice, Chioggiai csetepaté) négy kategóriában esélyes, valamint a Katona József Színház három előadása (Ithaka, Ascher Tamás Háromszéken, Háztűznéző) is a legjobbak közt szerepel.

Két-két kategóriában izgulhatnak a Kolozsvári Állami Magyar Színház (Rosmersholm), a Miskolci Nemzeti Színház (Kabaré, A kaukázusi krétakör), az Örkény Színház (A hattyú, IV. Henrik) és a TÁP Színház (Utas és holdvilág) alkotói. A várományosok között található az Átrium (A félelem megeszi a lelket), a kecskeméti Katona József Színház (Csárdáskirálynő), a Nemzeti Színház (Bánk bán) és az Újvidéki Színház (Borisz Davidovics síremléke) is.

A függetlenek élmezőnyében három, a Trafóban bemutatott előadás (Tótferi, Utas és holdvilág, Vaterland), a gyerek- és ifjúsági előadások kategóriájában a k2 Színház és a szombathelyi Mesebolt Bábszínház is esélyes. A legjobb új magyar drámák között Szilágyi Eszter Anna és Tasnádi István műve is szerepel. Idén huszonnégy színikritikus vett részt a voksolásban, néhány kategóriában második fordulót is tartottak. A helyezésekért adott pontok megszámlálásával alakult ki a legjobbak listája.

A győztesek a szeptember 20-i gálaesten vehetik át az elismeréseket, ugyanott a Színházi Kritikusok Céhe életműdíjat ad át, kihirdeti és megjutalmazza a Koltai Tamás kritikapályázat győzteseit, valamint a Színházi Dramaturgok Céhe kitünteti az évad legjobb új magyar drámáját. Az esemény színhelye a Budapest Bábszínház, rendezője Szabó Réka, a Tünet Együttes vezetője.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Tánc

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Plusz

Reflektorfényben a tehetség mentorai – átadták a Mester-M Díjakat

Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.
Klasszikus

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Könyv

Dragomán György: „Azt szeretnénk, hogy ez az alkotóház mindenki otthona lehessen”

Mint arról beszámoltunk, alkotóházként születhet újjá Esterházy Péter egykori, rómaifürdői családi háza. Bár az épülettel még rengeteg munka van, a tervek szerint az első vendégek már ősszel megérkezhetnek. Az alkotóház egyik megálmodójával, Dragomán György József Attila-díjas íróval beszélgettünk. Villáminterjú.
Színház

Jordán Tamás, Veiszer Alinda és Göttinger Pál is ott lesz a DANTE fesztiválján

Nyílt próba és stand-up, előadás élő zenével, beszélgetés a színházcsinálásról egy színházi legendával – nemsokára érkezik a DANTE Közösségi Alkotótér szülinapi fesztiválja. Nem érdemes kihagyni a Margit-negyed egyik legfiatalabb kulturális terének ünnepét!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Orosz Csenge: „Szomjazom az instrukciókat, és bírom a kritikát”

Orosz Csenge az idei évadban az eddigi lánykarakterek után eljátszhatta élete első asszonyszerepét, amihez orosz nyelvleckéket vett. Az Újszínház színésznőjével fontos szakmai pillanatokról, többszöri mély vízbe ugrásról, a gyerekelőadások kihívásairól és furcsa honvágyáról is beszélgettünk.
Színház ajánló

Jordán Tamás, Veiszer Alinda és Göttinger Pál is ott lesz a DANTE fesztiválján

Nyílt próba és stand-up, előadás élő zenével, beszélgetés a színházcsinálásról egy színházi legendával – nemsokára érkezik a DANTE Közösségi Alkotótér szülinapi fesztiválja. Nem érdemes kihagyni a Margit-negyed egyik legfiatalabb kulturális terének ünnepét!
Színház kritika

15 sor színház: A kutyatartó lány

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház stúdióelőadásáról, A kutyatartó lányról szól. 15 sor színház.
Színház hír

Magyar színházak versenyeznek Kisvárdán – itt a program!

Tizenkilenc előadás került be a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiváljának versenyprogramjába. A határon túli színházak seregszemléjét az Országos Színházi Találkozó után, június 20. és 28. között rendezik meg.
Színház hír

Színházi találkozások határok nélkül – összeállt a Szemle Plusz programja

Augusztus 25. és szeptember 9. között immár tizenharmadik alkalommal rendezi meg a Városmajori Szabadtéri Színpad a Szemle Plusz programsorozatot, amely ezúttal is a legkiemelkedőbb vidéki és határon túli színházi alkotásokra, valamint a független előadóművészek támogatására helyezi a hangsúlyt.