Színház

Mennyből a kuckó – A HEROSZ Állatotthon és a Vörösmarty Színház színész-keresztszülők segítségével keres új otthont az elhagyott állatoknak

2024.12.09. 12:00
Ajánlom
A Vörösmarty Színház és a székesfehérvári HEROSZ Állatotthon közös karácsonyi kampányt indít, Mennyből a kuckó! címmel. A közös mentorprogram keretében a teátrum színművészei segítenek a menhely állatainak új gazdikat és egy szerető otthont találni karácsonyra.

A kampány során tizenkét színész lett a mentora egy-egy kutyának vagy macskának, akik az örökbefogadók jelentkezéséig ideiglenesen nevükre is veszik az elárvult állatokat.

A naponta jelentkező videósorozatban egy-egy kiskedvencet mutat be a teátrum a közösségi média felületein, akiknek jár már egy szerető család.

Ezekben a videókban megismerhetjük az állatok történetét és jellemüket is, illetve hogy milyen otthon lenne számukra ideális.

Az ideiglenes művészkeresztszülőkről és a mentorált négylábúakról fotósorozat is készült, melyet egy 2025. évi falinaptár formájában is kiad a Vörösmarty Színház.

A kezdeményezésben a Vörösmarty Színház színművészei közül részt vesz: Ballér Bianka, aki Dakota kutyus mentora lett; Decsi Edit, aki Plezsi cica keresztanyukája; Gáspár Sándor, aki Lencsi cica pótapukája; Keller János, aki Bogyó kutyát ajánlja örökbefogadásra; Kerkay Rita, aki Bíbor kutyusnak szeretne otthont találni; Kiss Diána Magdolna, aki Orwell kutyával barátkozott össze; Krisztik Csaba, aki Luncsi macska pártfogója; Ladányi Júlia, aki Pizza cicussal kampányol; Rovó Tamás, aki Szuszu mentorszülője; Sághy Tamás, aki Lee kutyát vette nevére; Trokán Péter, aki Marcell kutyust ajánlja; valamint Varga Mária, aki a Kála Baba nevű elegáns megjelenésű cicának szeretne új gazdit találni.

Akinek megtetszik az adott kutya vagy cica, a HEROSZ Állatotthont felkeresve tud vele személyesen találkozni és akár azonnal örökbe tudja fogadni.

Az örökbefogadás menete:

Az állatotthon facebook oldalán közvetlenül (https://www.facebook.com/fehervariallatotthon), vagy a 30/9858309-es telefonszámon lehet időpontot foglalni. Az örökbefogadáshoz személyi igazolvány és lakcímkártya szükséges. A kutyák, és a felnőtt macskák mind azonnal elvihetők végleges szerződéssel, az adomány kifizetése után.

A színház munkatársai remélik, hogy mindegyik imádnivaló kutya és macska szerető otthonra lel karácsonyig, valamint hogy az adventi időszakban kicsiknek és nagyoknak is sok örömet okoznak majd a bemutatott házikedvencek!

A Mennyből a kuckó naponta megjelenő videóit itt lehet megtekinteni. >>>

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Kerkay Rita és Bíbor (fotó/forrás: Kiss László / Vörösmarty Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Operát írtak porszívóra – beszélgetés Iván Sárával és Perczel Enikővel

Kortárs operabemutatóval indította az évet a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, az Előjáték Lear királyhoz a vidéki teátrum számára készült. A zenei tagozat fiatal tehetsége, az Olaszországban zeneszerzést tanult Iván Sára írta a partitúrát, a librettóért Perczel Enikő dramaturg felelt. A közös munkáról, a mű születéséről és egy különleges porszívóról beszélgettünk velük.
Jazz/World

A sanzonok királynője – a Benczúr Házban látható Nádasy Erika Piaf-estje

Egy halhatatlan legenda, Edith Piaf drámai fordulatokkal teli élettörténete és magukkal ragadó, keserédes érzelmekkel teli dalai elevenednek meg február 25-én a Benczúr Házban. A francia sanzonénekesnőt a darab írója, Nádasy Erika kelti életre.
Könyv

A Bálnában rendezik meg a Könyvfesztivált, Janne Teller lesz a díszvendég

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése közzétette, hogy idén mikor rendezik meg a 96. Ünnepi Könyvhetet és a 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált. 
Klasszikus

Lunchtime koncertek indulnak az ELTE Bölcsészettudományi Karán

Az ELTE BTK Művészetközvetítő és Zenei Intézetének művészeti instruktor mesterképzési szakos hallgatói 2025 februárjától egyedülálló koncertsorozatot indítanak: zeneművészeti egyetemek hallgatói kapnak fellépési lehetőséget a Trefort-kertben.
Klasszikus

Dán szerelmi történettel búcsúzik az Erkel Színháztól az Opera

Több mint háromszáz fős előadói apparátus szólaltatja meg a százötven éve született Arnold Schönberg Gurre-dalok című, monumentális oratóriumát február 15-én az Erkel Színházban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

A szem nem öregszik – először tartottak felnőttbábfesztivált Veszprémben

Árnyjátékkal a mindennapi szorongásokról, szemgolyókkal az evolúcióról mesélni – mostanra talán tudatosodhatott a hazai nézőkben, hogy a báb műfaja nem csak gyerekeknek szól, a hétvégén az I. Veszprémi Nemzetközi Felnőttbábfesztivál is ezt igazolta. Négy előadáson jártunk. Beszámoló.
Színház interjú

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Színház magazin

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Színház interjú

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Színház interjú

Bátyai Éva: „Megtanultam szeretni a nehézségeket”

Bátyai Éva pályája során számos zenés előadásban szerepelt, de thrillerben ez idáig még nem játszott. Az Újszínház színésznőjével új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán a készülő krimi-musicalről, a leghálásabb közönségről, az összetartó társulat erejéről, valamint arról is beszélgettünk, mi mindenre tanítja őt a futás.