Színház

Makai Zsolt világosító kapta idén a Vígszínház Várkonyi Zoltán-emlékdíját 

2023.05.15. 11:45
Ajánlom
A Várkonyi-díjjal minden évben azok munkáját ismeri el a Vígszínház társulata, akik bár a közönség számára láthatatlanok, tevékenységük elengedhetetlen és megkerülhetetlen a színház életében. A Várkonyi-díj 2023-as győztese Makai Zsolt világosító, fényszabályzó-kezelő, aki közel 38 éve hűséges tagja a Szent István körúti teátrumnak.

A Vígszínház egykori főrendezője, legendás igazgatója, Várkonyi Zoltán 1912. május 13-án született. Szakmai öröksége a Vígszínház és az egész magyar színháztörténet közös értéke. Várkonyi Zoltán szerette és tisztelte a háttérben dolgozó kollégáit. Emlékét őrzi a Várkonyi Zoltán-emlékdíj, amelyet özvegye, Szemere Vera alapított 1984-ben. Az elismerést minden évben az a műszaki vagy adminisztratív kolléga kapja, akit a Vígszínház munkatársai titkos szavazással megválasztanak.

Az idei díjazott Makai Zsolt, világosító, fényszabályzó-kezelő, aki 1985. szeptember 16-án kezdett dolgozni a Vígszínházban, és azóta is a társulat hűséges tagja, hiszen számára ez a munka „életre szóló szerelem” lett.

„Villanyszerelőként végeztem, de a világosító munkát érdekesebbnek találtam. Egy évet voltam a Tháliában, utána kerültem a Vígszínházba. Olyan régóta vagyok itt, hogy a színház szinte minden tégláját ismerem. Szerencsésnek érzem magam, hogy egy ilyen szép épületben dolgozom. Több mint tíz év után kerültem fel a pultba, addig színpadi világosítóként dolgoztam. Szeretem a kulissza hangulatát, az előadásokat. A munkánk változatos, mindig kerülnek be új darabok a repertoárba. A világosítás érdekesebb munka, mint ahogy egy civil gondolná.

Nekünk kell biztosítani, hogy a 100. előadáson is úgy nézzen ki a hatásvilágítás, ahogy a világítástervező megálmodta.

Egy jól beállított fény szebbé varázsolja a díszletet, képes például a drámai hangulatot erősíteni. Egy nagy fogaskeréknek vagyunk az egyik eleme, mindenki pontos munkájára szükség van. Ezáltal kicsit a nagy színpadi sikerek részesei is vagyunk” – meséli Makai Zsolt.

makaizsolt-113747.jpg

Makai Zsolt, a Vígszínház világosítója és fényszabályzó-kezelője (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Vígszínház)

Azt is hozzáfűzi: 

Olyan boldog vagyok, mintha a lottó ötöst nyertem volna meg, hogy megkaphattam ezt a díjat.

Nagyon köszönöm mindenkinek. Bár én mindenkinek odaítélném, aki több mint egy évtizede dolgozik itt” 

A Várkonyi Zoltán-emlékdíjat május 12-én ünnepélyes keretek között, Az öreg hölgy látogatása című előadás után a Várkonyi-család – Várkonyiné Farkas Éva, Várkonyi Gáspár és családja –, valamint Rudolf Péter, a teátrum igazgatója adta át.

Fejléckép: Makai Zsolt világosító átveszi a Várkonyi Zoltán-emlékdíjat (fotó/forrás: Gordon Eszter/Vígszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Zoboki Gábor: A Müpa tervezésében a szakmám és a szenvedélyem találkozott

Immár húsz éve, hogy a Müpa a hazai kulturális élet egyik legjelentősebb helyszínévé vált, nagy sztárok csodálkoztak el, milyen pompás akusztikai környezetben lehet itt muzsikálni. Zoboki Gábor építész felidézte a kezdeteket.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Plusz

Elhunyt Bényi Ildikó

Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után kedden elhunyt Bényi Ildikó. A népszerű Wacha Imre-díjas televíziós műsorvezető, a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati nagykövete 55 éves volt. Bényi Ildikót a közmédia saját halottjának tekinti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

A Tháliában rendez Szikszai Rémusz

Elkezdődtek Friedrich Dürrenmatt A csendestárs című, sötét humorú tragikomédiájának próbái a Thália Színházban. A 2024/25-ös évad utolsó bemutatóját Szikszai Rémusz rendezi meg. A bemutatóra április 25-én kerül sor a Thália Télikertben.
Színház ajánló

Nyílt próbán mutatkozik be a Cyrano modern változata

Március 29-én, egy nyílt próba keretében találkozhatnak a nézők először Martin Crimp Cyrano-feldolgozásával, amely Edmond Rostand klasszikusának modern köntösbe bújtatott változata. A történetet Závada Péter fordításában, Pelsőczy Réka rendezésében ismerheti meg a közönség.
Színház hír

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Színház interjú

Koncz Andrea: „Könnyen azonosulok a beatnemzedék lelkületével”

Koncz Andrea tizenhárom éve erősíti az Újszínház társulatát. A színésznővel új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán színpadi időutazásról, a határon átnyúló pályakezdésről, Jack Kerouac-ról és a támogató családi háttérről is beszélgettünk.
Színház interjú

Boldogan éltek… de mi jön utána? – interjú Cseh Judit író-rendezővel

A mesékben a boldogság örökké tart – a herceg és a királylány összeházasodnak, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. A valóságban ez máshogy van. A ’mi jön utána?’-kérdését járja körül a Kultkikötő és az Összpróba Alapítvány legújabb előadása, amelynek bemutatójára március 13-án kerül sor a Szkéné Színházban. Az előadást rendező és részben író Cseh Judit mesélt a Boldogan éltekről.