Színház

Ismét megtörték a csendet - folytatódott a Fame-casting a Vörösmarty Színházban

2021.05.04. 15:05
Ajánlom
Vasárnap 21 kiválasztott részvételével folytatódott a Vörösmarty Színház Fame-castingja. A válogatóhoz ezúttal a Fehérvár Tv stábja is csatlakozott, május 8-án ugyanis egy egyórás műsorban lehet majd visszanézni a versenyzőket.

Az áprilisban meghirdetett szereplőválogatásra közel 350-en jelentkeztek, közülük választották ki – beküldött videóik alapján – azt a 110 fiatalt, akik az előző rostán bemutatkozhattak a zsűri előtt. A 110 főből a mostani válogatásra összesen 51 tehetséges színész/táncos-palánta jutott tovább. Anyák napján közülük 21-en mutathatták meg az immár ötfősre nőtt zsűri (Kiss Diána Magdolnához, Hargitai Ivánhoz, Kéménczy Antalhoz és Rovó Tamáshoz ezúttal a Vörösmarty Színház művészeti vezetője, Bagó Bertalan is csatlakozott) előtt tánc-ének- és színészmesterségbeli tudásukat.

casting_zsuri-150707.jpg

A Fame-casting zsűrje (Fotó/Forrás: Torma Sándor / Vörösmarty Színház)

A jelöltek nehezített pályán mozogtak azért is, mert nemcsak a „szigorú” zsűri előtt, hanem a kamerák kereszttüzében is helyt kellett állniuk. Az mindannyiukról elmondható, hogy ügyesen állták a sarat, nem ijedtek meg a zsűri olykor furcsának tűnő instrukcióitól, ahogy attól sem, ha improvizálniuk kellett.

A casting folytatódik, május 10-én újabb 30 tehetséges fiatal veszi birtokba a Vörösmarty Színház Nagyszínpadát, hogy megküzdjön a bejutásért. A vasárnapi fordulót május 8-án 19.40-től nézhetik meg a Fehérvár Televízióban.

Támogatott tartalom.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Tág keretek között mozog a Zeneakadémia rektori pályázati kiírása

Az intézmény vezetésére március 17-ig lehet jelentkezni, a pályázatokat május 15-ig bírálják el. Sajtóértesülések két főbb jelöltet prognosztizálnak.
Klasszikus

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.
Vizuál

„Jót tesz nekünk, ha rácsodálkozunk a világra” – elstartolt a jubileumi Berlinale

Több mint egy héten keresztül Berlinre figyel a nemzetközi filmélet: a világ egyik legrangosabb A-kategóriás szemléje a hétvégén startolt el, a fesztivált Tom Tykwer új rendezése nyitotta meg, de bemutatták Burhan Qurbani új alkotását is, amelyben a III. Richárd történetét ültette át a jelenbe.
Vizuál

Presser Gábor és Parti Nagy Lajos nyitja meg a Godot Intézet új kiállítását

A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.
Színház

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Darányi Ádám: „Próbált volna meg Pavarotti az én hangommal karriert csinálni!”

Petőfi-premierrel folytatja évadát az Újszínház. Petőfi Sándor egyetlen regénye, A hóhér kötele március 7-én debütál a Paulay Ede utcai teátrum színpadán, az előadás egyik szereplőjét, Darányi Ádámot kérdeztük a születő produkcióról.
Színház kritika

Trágárság bekeretezve

A mű Koltai M. Gábor rendezésében szélsőségesen sötét és állatias, sőt helyenként gusztustalan, ennek nyomán igen szórakoztató is, az alkotók kihasználják a darab adta lehetőségeket. Megnéztük a Vaknyugatot a szegedi Kisszínházban. Kritika.
Színház hír

Szoríthatunk a színházaknak! – idén nyolc magyar vonatkozású UNITER-jelölés van

Az UNITER-díjak Románia legfontosabb színházi elismerései, amelyeket a Román Országos Színházi Szövetség (UNITER) évente ítél oda a szakma legkiválóbb eredményeiért. Idén is több magyar vonatkozású jelölés van, úgyhogy szoríthatunk a határon túli alkotóknak!
Színház ajánló

Itt a vége – már elérhetőek a jegyek a Kultúrbrigád utolsó előadásaira

Megjelent a Kultúrbrigád záró, áprilisi műsora, a jegyek február 18-tól vásárolhatóak meg az utolsó előadásokra. A legutolsó alkalommal, 2025. április 30-án a RaM-ArT Színházban Reginald Rose egyik legsikeresebb és legismertebb művét, a 12 dühös embert játsszák
Színház hír

Április közepéig pályázhatnak a független színházi alkotók a pesti Jurányira

A Fővárosi Önkormányzat a Jurányi független művészeti központ mintájára, új alkotó- és játszóhelyet biztosít egy egykori iskolaépületben, a XIII. kerületi Szabolcs utcában. Április 15-ig várják a független színházak és kulturális műhelyek jelentkezését.