Színház

II. András koronázása elevenedik meg a Nemzeti Emlékhelyen

2018.08.06. 17:15
Ajánlom
Az Árpád-ház egyik legismertebb, leghosszabb ideig uralkodó királyának koronázási szertartását és életét viszi színre Szikora János rendező Székesfehérváron. Az egykori koronázótemplom helyén felépített grandiózus szabadtéri színpadon augusztus 18‒19-én látható előadásnak idén is szereplői lesznek a történelmi óriásbábok, statisztaként pedig határon túli gyerekek is bekapcsolódnak.

Hatodik alkalommal rendeznek idén, augusztus 18‒19-én Koronázási szertartásjátékot Székesfehérváron. A sorozat, amely 2013-ban kezdődött, Árpád-házi királyaink életét kelti életre liturgikus királylegenda formájában. A produkció helyszíne is jelképes, a nézők a Nemzeti Emlékhelyen, a magyar uralkodók egykori koronázó és temetkezési helyén láthatják a nagyszabású előadást, amelyről a Vörösmarty Színházban tartottak sajtótájékoztatót a szertartásjáték rendezője és közreműködői részvételével.

II. Andrással nem volt kegyes a történelem: könnyelmű, az ország javait és birtokait nyakló nélkül osztogató, gyöngekezű uralkodó képét hagyta ránk. II. Andrásnak ez az ábrázolása évszázadokon át makacsul tartotta magát. Csak az utóbbi időben kezdik árnyaltabban látni őt és életművét.

Gyöngekezű uralkodó aligha lehetett, ha harminc éven át irányíthatta az országot.

Ízig-vérig modern uralkodó volt, az újdonságok csigázták képzeletét. Az álmokhoz sok pénz kell, II. András gyakran került pénzszűkébe, megreformálta hát a gazdaság rendszerét, és a terményadókról egyre inkább áttért a pénzadókra. Öt gyermeke közül Béla IV. Béla néven követte őt a trónon, és lett a tatárjárás után a második honalapító. Erzsébet lányában az Árpád-ház negyedik szentjét tiszteli az egyház.

Szikora János

Szikora János (Fotó/Forrás: Mohos Angéla / Madách színház)

"A mi olvasatunkban II. András személyét és uralkodását három fontos motívum határozza meg" ‒ mondja az előadásról Szikora János rendező, a Vörösmarty Színház igazgatója. "Az egyik a felesége, Merániai Gertrúd meggyilkolása. Ez a bűncselekmény egész Európát sokkolta, mert királynét gyilkolni nem volt szokás. Bár Katona József híres Bánk bánja részletesen taglalja e bűntényt, de a mi, kutatáson alapuló okfejtésünk merőben más okokra megy vissza. A másik fontos mozzanat az Aranybulla kiadása, amely közjogi értelemben egyedi és páratlan alkotás, és amelynek főbb rendelkezései Magyarországon egészen 1848-ig érvényben maradtak. A harmadik, hogy ő volt Európa máig egyik legkedveltebb női szentje, Szent Ferenc szellemi társa, Árpád-házi Szent Erzsébet édesapja. E három fontos tematika képezi az idei szertartásjáték történetének gerincét. II. András modernitását tükrözi, hogy fiát, IV. Bélát megelőzve ő volt az első modern városfejlesztési program igazi elindítója. És ő volt az egyetlen, a Szentföldre keresztes hadat vitt magyar uralkodó is.

Összességében egy igazán különleges, titokzatos, az Árpád-házi királyok között is egyedülálló uralkodó volt.

Ebben az évben a Rákóczi Szövetséggel történő együttműködés eredményeként idén a színház létrehoz egy történelmi tábort, amelyben határon túli fiatalok II. Andrással és korával foglalkoznak, az előadásban pedig ők lesznek a színpadi játék statisztái: a diákok így a történelmi tudásukat átélve szereplőivé válnak a történetnek. Újdonság, hogy az idei szertartásjáték majdnem egy órával korábban kezdődik: a közönség részese lehet annak a királyi felvonulásnak, amely a koronázótemplomba tart, II. András és felesége, Merániai Gertrúd az udvartartás kíséretében vonulnak a bazilikába, majd kezdetét veszi a szertartás.

koronazasi_III_bela_dsc_2660-171010.jpg

Koronázási játék III. Béláról (2017) (Fotó/Forrás: Koronázási Ünnepi Játékok)

A címszereplő, II. András szerepét Sághy Tamás, feleségét, a gyilkosság áldozatává lett meráni Gertrúdot Varga Gabriella alakítja. Árpád-házi Szent Erzsébet szerepében a fiatal Osváth Judit lép majd színpadra. A koronázó érseket Körtvélyessy Zsolt formálja meg, és Mihályi Győző lesz a nagy ívű történet narrátora. A Koronázási szertartásjáték dramaturgja Matuz János, a koreográfus Horváth Csaba. Az előadás díszlettervezője Szendrényi Éva, a jelmezeket Kovács Yvette Alida tervezte. A zenét idén Szirtes Edina Mókus komponálja.

Részletek

Az előadásokat két alkalommal, 2018. augusztus 18-án és 19-én 21.00 órától láthatja a közönség Székesfehérváron, a Nemzeti Emlékhelyen.

Online jegyvásárlás ide kattintva>>>

Személyesen: Vörösmarty Színház jegyirodája (Székesfehérvár, Fő utca); jegyárusító pavilon (Városház tér), Tourinform iroda (Hiemer-ház)

A különleges szabadtéri előadásra ellátogatók bekapcsolódhatnak a Székesfehérvári Királyi Napok programjaiba is, igazi középkori hangulatú forgatag részesei lehetnek a Székesfehérvár belvárosában zajló Koronázási Ünnepi Játékokon.

Esténként a Ciszter-templom és a Rendház homlokzatán II. András életének legfőbb mozzanatait láthatjuk történelmi képregényként, a Fő utcán pedig az Árpád-házi uralkodókat és családtagjaikat megszemélyesítő, immár 19, közel öt méter magas óriásbábbal találkozhatunk.

Legyenek vendégeink, látogassanak el a Koronázási szertartásjátékra idén augusztusban Székesfehérvárra!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Tág keretek között mozog a Zeneakadémia rektori pályázati kiírása

Az intézmény vezetésére március 17-ig lehet jelentkezni, a pályázatokat május 15-ig bírálják el. Sajtóértesülések két főbb jelöltet prognosztizálnak.
Klasszikus

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.
Vizuál

„Jót tesz nekünk, ha rácsodálkozunk a világra” – elstartolt a jubileumi Berlinale

Több mint egy héten keresztül Berlinre figyel a nemzetközi filmélet: a világ egyik legrangosabb A-kategóriás szemléje a hétvégén startolt el, a fesztivált Tom Tykwer új rendezése nyitotta meg, de bemutatták Burhan Qurbani új alkotását is, amelyben a III. Richárd történetét ültette át a jelenbe.
Vizuál

Presser Gábor és Parti Nagy Lajos nyitja meg a Godot Intézet új kiállítását

A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.
Színház

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Darányi Ádám: „Próbált volna meg Pavarotti az én hangommal karriert csinálni!”

Petőfi-premierrel folytatja évadát az Újszínház. Petőfi Sándor egyetlen regénye, A hóhér kötele március 7-én debütál a Paulay Ede utcai teátrum színpadán, az előadás egyik szereplőjét, Darányi Ádámot kérdeztük a születő produkcióról.
Színház kritika

Trágárság bekeretezve

A mű Koltai M. Gábor rendezésében szélsőségesen sötét és állatias, sőt helyenként gusztustalan, ennek nyomán igen szórakoztató is, az alkotók kihasználják a darab adta lehetőségeket. Megnéztük a Vaknyugatot a szegedi Kisszínházban. Kritika.
Színház hír

Szoríthatunk a színházaknak! – idén nyolc magyar vonatkozású UNITER-jelölés van

Az UNITER-díjak Románia legfontosabb színházi elismerései, amelyeket a Román Országos Színházi Szövetség (UNITER) évente ítél oda a szakma legkiválóbb eredményeiért. Idén is több magyar vonatkozású jelölés van, úgyhogy szoríthatunk a határon túli alkotóknak!
Színház ajánló

Itt a vége – már elérhetőek a jegyek a Kultúrbrigád utolsó előadásaira

Megjelent a Kultúrbrigád záró, áprilisi műsora, a jegyek február 18-tól vásárolhatóak meg az utolsó előadásokra. A legutolsó alkalommal, 2025. április 30-án a RaM-ArT Színházban Reginald Rose egyik legsikeresebb és legismertebb művét, a 12 dühös embert játsszák
Színház hír

Április közepéig pályázhatnak a független színházi alkotók a pesti Jurányira

A Fővárosi Önkormányzat a Jurányi független művészeti központ mintájára, új alkotó- és játszóhelyet biztosít egy egykori iskolaépületben, a XIII. kerületi Szabolcs utcában. Április 15-ig várják a független színházak és kulturális műhelyek jelentkezését.