Színház

Igó Éva kapta idén az Iglódi István-emlékgyűrűt

2023.05.17. 13:40
Ajánlom
Meglepetéssel zárult a Vígszínház Kabaré című előadása tegnap a Vígszínházban. A tapsrend közben ugyanis Iglódiné Fábry Zsuzsa és Rudolf Péter ünnepélyesen bejelentette, hogy idén Igó Éva Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész kapja az Iglódi István-emlékgyűrűt.

Iglódi István Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, a Pesti Magyar Színház egykori igazgató-főrendezője, a Nemzeti Színház örökös tagja 1944. április 29-én született Magyarbólyon. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán színészként 1966-ban, rendezőként 1968-ban végzett. Pályáját a Nemzeti Színházban kezdte, ahol 1973-ig volt tag. Ezt követően a 25. Színházban dolgozott, majd a Népszínház színész-rendezője lett. 1982 és 1990 között a József Attila Színház főrendezője, később ismét a Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1999-től haláláig ugyanennek, akkor már Pesti Magyar Színházra átnevezett intézménynek az igazgatója volt. 30 évig tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol egyetemi docenssé nevezték ki. Számos tévéfilmben és színdarabban szerepelt, többek között a Hogy szaladnak a fákban, A tizedes meg a többiekben, A koppányi aga testamentumában, a Nem várok holnapigban, a Beszélő köntösben, az Utazás a koponyám körülben és az Elveszett illúziókban.

A Pesti Magyar Színház – korábbi Nemzeti Színház – 2009-ben elhunyt igazgatójáról elnevezett díjat özvegye, Iglódiné Fábry Zsuzsa alapította 2011-ben, hogy ezzel is ápolja férje emlékét.

Az elismerést minden év májusában olyan színművésznek adják át, aki szoros kapcsolatban volt a legendás színésszel, színházigazgatóval, rendezővel.

Az Iglódi-emlékgyűrűt az alapítás óta Kubik Anna, Rancsó Dezső, Auksz Éva, Jegercsik Csaba, Soltész Bözse, Méhes László, Pápai Erika, Őze Áron, Gregor Bernadett és Cserna Antal vehették át.

Atadas_gordon_eszter-134338.jpg

Igó Éva átvette az Iglódi István-emlékgyűrűt (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Vígszínház)

A díjátadás az utóbbi években teljes titokban szerveződik, így a díjazott csak az átadás pillanatában tudja meg, hogy ő kapta az elismerést.

Igó Éva a Kabaré című előadás tapsrendje közben vehette át az emlékgyűrűt. Iglódi István többször rendezte Igó Évát, többek között a Vígszínház 1987-ben bemutatott Csókos asszony című előadásban, amiért a művésznő elnyerte az Emerton-díjat.

Fejléckép: Igó Éva és Iglódiné Fábry Zsuzsa (fotó/forrás: Gordon Eszter/Vígszínház)

Makai Zsolt világosító kapta idén a Vígszínház Várkonyi Zoltán-emlékdíját 

Kapcsolódó

Makai Zsolt világosító kapta idén a Vígszínház Várkonyi Zoltán-emlékdíját 

A Várkonyi-díjjal minden évben azok munkáját ismeri el a Vígszínház társulata, akik bár a közönség számára láthatatlanok, tevékenységük elengedhetetlen a színház életében. A Várkonyi-díj 2023-as győztese, Makai Zsolt közel 38 éve hűséges tagja a teátrumnak.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Zoboki Gábor: A Müpa tervezésében a szakmám és a szenvedélyem találkozott

Immár húsz éve, hogy a Müpa a hazai kulturális élet egyik legjelentősebb helyszínévé vált, nagy sztárok csodálkoztak el, milyen pompás akusztikai környezetben lehet itt muzsikálni. Zoboki Gábor építész felidézte a kezdeteket.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Plusz

Elhunyt Bényi Ildikó

Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után kedden elhunyt Bényi Ildikó. A népszerű Wacha Imre-díjas televíziós műsorvezető, a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati nagykövete 55 éves volt. Bényi Ildikót a közmédia saját halottjának tekinti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

A Tháliában rendez Szikszai Rémusz

Elkezdődtek Friedrich Dürrenmatt A csendestárs című, sötét humorú tragikomédiájának próbái a Thália Színházban. A 2024/25-ös évad utolsó bemutatóját Szikszai Rémusz rendezi meg. A bemutatóra április 25-én kerül sor a Thália Télikertben.
Színház ajánló

Nyílt próbán mutatkozik be a Cyrano modern változata

Március 29-én, egy nyílt próba keretében találkozhatnak a nézők először Martin Crimp Cyrano-feldolgozásával, amely Edmond Rostand klasszikusának modern köntösbe bújtatott változata. A történetet Závada Péter fordításában, Pelsőczy Réka rendezésében ismerheti meg a közönség.
Színház hír

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Színház interjú

Koncz Andrea: „Könnyen azonosulok a beatnemzedék lelkületével”

Koncz Andrea tizenhárom éve erősíti az Újszínház társulatát. A színésznővel új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán színpadi időutazásról, a határon átnyúló pályakezdésről, Jack Kerouac-ról és a támogató családi háttérről is beszélgettünk.
Színház interjú

Boldogan éltek… de mi jön utána? – interjú Cseh Judit író-rendezővel

A mesékben a boldogság örökké tart – a herceg és a királylány összeházasodnak, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. A valóságban ez máshogy van. A ’mi jön utána?’-kérdését járja körül a Kultkikötő és az Összpróba Alapítvány legújabb előadása, amelynek bemutatójára március 13-án kerül sor a Szkéné Színházban. Az előadást rendező és részben író Cseh Judit mesélt a Boldogan éltekről.