Színház

Évadot hirdetett a Déryné Társulat: Tapasztó Ernő és Ivaskovics Viktor is rendez

2025.09.05. 15:50
Ajánlom
A Déryné Program Kárpát-medencei dimenzióra kiterjesztve folytatja művészeti tevékenységét. Kilenc bemutatóval, köztük három elsöprő komédiával, valamint több mint 3 700 előadással készülnek a 2025/26-os évadra.

Színház mindenkinek határon innen és túl, művészeti nevelés és közösségépítés az óvodásoktól az általános iskolásokon át a középiskolásokig. A Déryné Program több mint 3 700 előadással készül a 2025/26-os évadra. Az Országjárás és a Vándorszínház alprogramok keretében 700 előadást terveznek utaztatni. A tanév során az általános iskolásokat célzó Lázár Ervin Program közel 3 000 előadást foglal majd magában. A középiskolások értékfejlesztő művészeti nevelését támogató KultUp Program 80 témanapot, míg az óvodás korosztálynak kifejlesztett Vitéz László alprogram 100 témanapot tervez a tanévre. A pályakezdő művészek támogatására életre hívott Barangoló alprogramban is folytatódik a munka. Év végéig újabb négy kortárs dráma születik meg a Drámaírói Műhelyben, évad végéig pedig 6 új produkció debütál a Déryné Központban. Ezen felül a Határtalan Programban 63 esemény valósul meg a Vitéz László alprogram, a Lázár Ervin Program, a KultUp, valamint az Országjárás alprogram közreműködésével.

DeryneProgramevadnyito_3-152434.jpg

Évadnyitó a Déryné Központban (Fotó/Forrás: Déryné Program)

A Déryné Társulat három új bemutatóval, valamint legalább 140 előadással készül az új évadra. Az új produkciók között szerepel Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté című komédiája, amelyet Tapasztó Ernő rendezésében visz színpadra a társulat. Az előadás zenei vezetője Ungár Balázs, a jelmezeket Papp Janó álmodta meg, míg a díszletért Tyler Szonja felel. Goldoni klasszikusa szenvedélyes, sodró, és ízig-vérig olasz. Az emberek nem szégyellik az érzéseiket: kiabálva, csókolva, kacagva, balhézva élik az életet. Mediterrán temperamentum, csípős női nyelv, szívből jövő káosz és felszabadító nevetés. Fortunatót, a halászt Kaszás Mihály, míg Pasqua asszonyt Tarpai Viktória formálja meg. A próbafolyamat novemberben kezdődik, a premier december 13-án lesz a Déryné Központban.

2026 márciusában három Csehov-egyfelvonásost állít színpadra a társulat Ivaskovics Viktor rendezésében, aki az alapítás óta a társulat meghatározó művésze. A Leánykérés, a Nyári tragédia és a Jubileum látszólag könnyed komédiaként születtek, ám

mindhárom darab a maga groteszk módján örök emberi helyzeteket világít meg.

A Leánykérésben a szerelem magasztos pillanata apró civódások martalékává válik, a Nyári tragédiában a szívességek súlya alatt roskadozó ember panaszaiból fakad a derű, míg a Jubileumban az ünnep emelkedettségét nyeli el a hivatal és a magánérdekek kicsinyes zsivaja. Csehov zsenialitása abban rejlik, hogy a banális mindennapokból is képes a drámai mélységet és a humor felszabadító erejét megmutatni: a kicsinyesben felsejlik a nagy, a nevetségesben a megrendítő, s a derűn át feltárul előttünk a létezés rejtett titka. A próbafolyamat januárban indul, a premiert március 21-re tűzték ki.

A komédiák sorát folytatva, a Déryné Társulat 2026. május 22-én mutatja be A kölcsönkért kastély című előadást Funtek Frigyes rendezésében. Pekár Gyula vígjátéka az 1937-ben, Kabos Gyula, Tolnay Klári, Ráday Imre és Turay Ida főszereplésével bemutatott romantikus magyar filmvígjátékkal tett szert óriási ismertségre. A Déryné Társulat produkciójában Gruber Menyhértet, a Dél-Amerikából hazatérő milliomost Dányi Krisztián, lányát Ábrahám Kíra e.h. alakítja, Koltay Bálintot Vajda Zoltán Richárd e.h. formálja meg.

Új tagokkal bővült a Déryné Társulat. Sütő András színművész mellett a Kaposvári Egyetem hallgatója, Ladács Fanni csatlakozott a társulathoz, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetemről négyen is a Déryné Programnál töltik gyakorlati évüket: Ábrahám Kíra, Kertész Nóra, Hostyinszki Máté, valamint Vajda Zoltán Richárd.

KerteszNora_KisDomonkosMark-152432.jpg

Kertész Nóra és Kis Domonkos Márk (Fotó/Forrás: Déryné Program)

„Hiszem, hogy újra formálódó, értékes közösségként az új évadban is rendületlen alázattal és kitartással tudjuk szolgálni a magyar nyelvű színjátszás ügyét, az előadóművészetet, hozzájárulva a magyar kultúra fennmaradásához, gazdagításához. A Határtalan Programnak köszönhetően a külhoni magyar közösségekhez is eljutva, ott is élővé téve a közös kulturális örökséget” – emelte ki Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója az évadnyitó társulati ülésen.

Az évad kiemelt rendezvénye lesz a hatodik Déryné Fesztivál júliusban. A fesztivál az elmúlt öt év alatt Zemplén térségének egyik legrangosabb kulturális eseményévé nőtte ki magát. Idén közel 9000 érdeklődő látogatott ki a színházi, zenei és családi programokra. Jövőre is várja a középiskolás diákokat határon innen és túl a KultCamp. A Rákóczi szövetséggel közös szervezésben 500 diákot látnak majd vendégül a Rákóczi Táborban Sátoraljaújhelyen.

A Déryné Program folytatja misszióját, értéket teremtő színházi produkciók eljuttatása határon innen és túl, különös tekintettel azokra a településekre és közösségekhez, ahol a kultúrához való hozzáférés korlátozott. Az új évadban is a művészi alázat és kitartás jellemzi majd a Program munkáját, a cél változatlan: Színház mindenkinek!

Fejléckép: Évadnyitó a Déryné Központban (forrás: Déryné Program)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert főszereplésével jön A színházcsináló

Az Orlai Produkció legújabb bemutatójára november 15-én kerül sor az Átriumban. A Thomas Bernhard drámája nyomán készült előadást Pelsőczy Réka rendezésében láthatja a közönség.
Zenés színház

A hidegvérű wagnerista – interjú Egils Siliņšsel

A lettországi Egils Siliņš ősszel újra az Operaház vendége lesz. A Wagner-énekléshez szükséges megfelelő fizikai és mentális kondícióról, a magyar zenészekről és közönségről is beszélt.
Zenés színház

Diszkó, gospel és nevetés – Apáca Show az Erkelben

November 14-én ismét felfordul egy zárda élete: az Erkel Színház ugyanis ezen a napon mutatja be Szente Vajk rendezésében, impozáns szereplőgárdával az Apáca Show című musicalt.
Vizuál

Az elmúlt egy év legjobb spanyol filmjei érkeznek az Urániába

November 18. és 24. között rendezik meg a Spanyol Filmhetet az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az eseményen egyebek közt izgalmas politikai thrillert, szatírákat és a közelmúlt történelmét feldolgozó alkotásokat is láthat a közönség.
Színház

Díjnyertes Frankenstein-parafrázissal érkezik Budaörsre a Proton Színház

November 23-án a Budaörsi Latinovits Színház közönsége is megismerheti Mundruczó Kornél többszörösen díjazott előadását, a Frankenstein-tervet, amely újraértelmezi Mary Shelley klasszikusát, valamint újabb és újabb kérdéseket tesz fel a ma emberének.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház kritika

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Színház hír

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.
Színház ajánló

Alföldi Róbert főszereplésével jön A színházcsináló

Az Orlai Produkció legújabb bemutatójára november 15-én kerül sor az Átriumban. A Thomas Bernhard drámája nyomán készült előadást Pelsőczy Réka rendezésében láthatja a közönség.
Színház ajánló

Díjnyertes Frankenstein-parafrázissal érkezik Budaörsre a Proton Színház

November 23-án a Budaörsi Latinovits Színház közönsége is megismerheti Mundruczó Kornél többszörösen díjazott előadását, a Frankenstein-tervet, amely újraértelmezi Mary Shelley klasszikusát, valamint újabb és újabb kérdéseket tesz fel a ma emberének.
Színház ajánló

Balsai Móni a Kabóca imprósorozatának következő vendége

Októberben indult el a Kabóca Bábszínház improvizációs sorozata, a Spontán Kocsis Pál Jászai Mari-díjas színművész vezetésével. Az első vendég Hevér Gábor volt, az est sikert aratott a veszprémi közönség körében, november 15-én Balsai Mónit láthatjuk.