Színház

Elhunyt Szegvári Menyhért, az egri színház örökös tagja

2020.06.05. 10:55
Ajánlom
A Jászai Mari-díjas színész, rendező, az egri Gárdonyi Géza színház örökös tagja 71 éves volt.

A színházban, a színházért élt. A színházi alkotók azon nemzedékéhez tartozott, akik izzó tekintettel, eksztázisban alkottak, személyiségük teljes képét a színház világával való tökéletes azonosulás alakította.

Olyan típusú ember volt, aki jóban-rosszban ezer százalékig volt benne, mindenben teljes intenzitással, a legmagasabb hőfokon volt képes szeretni és gyűlölni.

1972-től a Pécsi Nemzeti Színházban dolgozott színészként és rendezőként, majd két évet a József Attila Színházban töltött, ezt követően Egerbe került, és 1994-től a Gárdonyi Géza színházban dolgozott elsősorban rendezőként.

IMG_20200604_1322321-125139.jpg

Szegvári Menyhért a Tévedések vígjátékában Győry Emillel (Fotó/Forrás: Gárdonyi Géza Színház)

Pályafutása során 57 darabban szerepelt színészként és 107 előadást rendezett. Igazi színházi mindenevő volt, repertoárján szerepelt a klasszikusoktól a modernig, a drámától a zenés darabokig minden. Rendezett többek között Shakespeare-t, Schillert, Brechtet, Beckettet, Mrozeket és Ionescu-t, Heltait, Márait, Spírót, Háy Jánost és Party Nagy-ot. Játszott Caliban-t a Viharban, Fortinbrast a Hamletben, Bazarovot az Apák és fiúkban.

A magyar és nemzetközi színházi irodalom minden szegmensében otthonosan mozgott, számtalan sikeres rendezés és produkció kötődik a nevéhez. Munkássága elismeréseként 1989-ben Jászai Mari-díjat kapott.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Tág keretek között mozog a Zeneakadémia rektori pályázati kiírása

Az intézmény vezetésére március 17-ig lehet jelentkezni, a pályázatokat május 15-ig bírálják el. Sajtóértesülések két főbb jelöltet prognosztizálnak.
Klasszikus

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.
Vizuál

„Jót tesz nekünk, ha rácsodálkozunk a világra” – elstartolt a jubileumi Berlinale

Több mint egy héten keresztül Berlinre figyel a nemzetközi filmélet: a világ egyik legrangosabb A-kategóriás szemléje a hétvégén startolt el, a fesztivált Tom Tykwer új rendezése nyitotta meg, de bemutatták Burhan Qurbani új alkotását is, amelyben a III. Richárd történetét ültette át a jelenbe.
Vizuál

Presser Gábor és Parti Nagy Lajos nyitja meg a Godot Intézet új kiállítását

A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.
Színház

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Darányi Ádám: „Próbált volna meg Pavarotti az én hangommal karriert csinálni!”

Petőfi-premierrel folytatja évadát az Újszínház. Petőfi Sándor egyetlen regénye, A hóhér kötele március 7-én debütál a Paulay Ede utcai teátrum színpadán, az előadás egyik szereplőjét, Darányi Ádámot kérdeztük a születő produkcióról.
Színház kritika

Trágárság bekeretezve

A mű Koltai M. Gábor rendezésében szélsőségesen sötét és állatias, sőt helyenként gusztustalan, ennek nyomán igen szórakoztató is, az alkotók kihasználják a darab adta lehetőségeket. Megnéztük a Vaknyugatot a szegedi Kisszínházban. Kritika.
Színház hír

Szoríthatunk a színházaknak! – idén nyolc magyar vonatkozású UNITER-jelölés van

Az UNITER-díjak Románia legfontosabb színházi elismerései, amelyeket a Román Országos Színházi Szövetség (UNITER) évente ítél oda a szakma legkiválóbb eredményeiért. Idén is több magyar vonatkozású jelölés van, úgyhogy szoríthatunk a határon túli alkotóknak!
Színház ajánló

Itt a vége – már elérhetőek a jegyek a Kultúrbrigád utolsó előadásaira

Megjelent a Kultúrbrigád záró, áprilisi műsora, a jegyek február 18-tól vásárolhatóak meg az utolsó előadásokra. A legutolsó alkalommal, 2025. április 30-án a RaM-ArT Színházban Reginald Rose egyik legsikeresebb és legismertebb művét, a 12 dühös embert játsszák
Színház hír

Április közepéig pályázhatnak a független színházi alkotók a pesti Jurányira

A Fővárosi Önkormányzat a Jurányi független művészeti központ mintájára, új alkotó- és játszóhelyet biztosít egy egykori iskolaépületben, a XIII. kerületi Szabolcs utcában. Április 15-ig várják a független színházak és kulturális műhelyek jelentkezését.