Színház

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

2025.05.19. 10:20
Ajánlom
Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.

Dunaújvárosban ma már értéknek számít a MIKRO Fesztivál. Rögtön jól fogadták a helyiek ezt a seregszemlét?

Igen. A legszebb meglepetés az volt, hogy nem is kellett sokáig kopogtatnunk: már az első évben, 2022-ben is éreztük a nyitottságot. Dunaújváros szereti a közösségi élményeket. A színház pedig mint élő, érzékeny közeg képes hidat építeni különböző művészeti formák, generációk és társadalmi csoportok között. A MIKRO Fesztivál e híd egyik tartópillére lett: nem a „nagybetűs” színházi ünnepélyesség, hanem a személyesség és az intimitás által tud hatni. A dunaújvárosiak talán pont emiatt is érzik sajátjuknak ezt az eseményt már a kezdetektől.

Öntől származik az ötlet. Nem is tartott attól, hogy egy újabb színházi szemle elvész a fesztiválrengetegben?

Természetesen volt bennem félsz. Minden új kezdeményezés hordoz magában bizonytalanságot. De mélyen hittem abban – és ma is hiszem –, hogy nem a „nagy számok”, hanem

a hitelesség, a közösséghez való őszinte odafordulás adja meg egy esemény súlyát.

A MIKRO Fesztivál nem akar többnek látszani, mint ami: érzékeny színházi mikrokozmosz. És épp ez a „kicsiség”, ez a fókuszáltság teszi igazán különlegessé. Nem recepteket követ, hallgatni próbál a világra – az alkotók és a nézők világára egyaránt. Ez a közösen megélt figyelem, ez az odafordulás az, ami szerintem a siker kulcsa lett.

Ön választja ki a fesztivál előadásait az ország legkülönfélébb színházaiból. Milyen szempontok alapján dönt?

A szempont mindig ugyanaz: szülessen találkozás színpad és néző között, múlt és jelen között, művészet és valóság között.

Olyan előadásokat keresek, amelyek mernek kérdezni, amelyek nemcsak közölnek, hanem dialógust kezdeményeznek.

Számomra a színház nem közlés, inkább meghívás – belépés egy világba, ahol nem megoldásokat kapunk, hanem új szempontokat.

image-151200.jpeg

Csadi Zoltán (Fotó/Forrás: Ónodi Zoltán / Bartók Színház)

Mindenki, aki fellép a fesztiválon, egy kis szobrocskát kap. Jól gondolom, hogy annak is van üzenete: nem versenyeztetik az előadásokat díjakért?

Így van. Ezzel a gesztussal azt fejezzük ki: itt minden alkotó egyformán fontos. Nem rangsort állítunk, közösséget építünk. A kis szobor nem trófea, hanem emlék – egy kézzelfogható jelképe annak, hogy valaki részese volt ennek az érzékeny, időben sűrűsödő közösségi élménynek. Külön öröm és büszkeség, hogy a fesztivál szobrát a ma már Bécsben élő és alkotó, de szülővárosához, Dunaújvároshoz mindig hűséges fiatal képzőművész, Várnai Ágnes készítette. Az együttműködés vele nemcsak esztétikai értéket jelent, hanem közös történetmesélést is: így tudjuk mi is népszerűsíteni Ágnest, ő pedig minket – és ebben a kölcsönösségben születik meg valami igazán közös.

Az idei fesztiválnak van egy „nagy dobása”. A világhírű Florian Zeller trilógiája is megtekinthető – a Vígszínházból Az apa, a Karinthy Színházból Az anya és a Bartók Színház előadásában A fiú. Tudtommal még sehol a világon nem játszották ezeket a darabokat így, együtt, egy helyszínen.

Ez a triptichon-előadás szakmai bravúr és színháztörténeti esemény is. Arról is szól, hogy képesek vagyunk egymás felé fordulni intézmények, generációk, városok szintjén. A három előadás három aspektusa egy történetnek, de egyetlen közös kérdés van: mit jelent embernek lenni a 21. században? Ez nemcsak Zeller-trilógia – ez egy közös nyelv.

OZ_02270-132255.jpg

Jelenet A fiú című előadásából (Fotó/Forrás: Ónodi Zoltán / Bartók Színház)

Meghívták a szerzőt?

Igen. Bár Florian Zeller személyesen nem tud eljönni, stábján keresztül érkezett visszajelzés: örömmel és meglepetéssel fogadták, hogy éppen itt, Dunaújvárosban születik meg ez a különleges találkozás a darabjai között. Azt hiszem, ez újabb bizonyíték arra: a periféria – ha szívvel csinálják – a centrum legérzékenyebb tükre is lehet.

Ráadásul a Bartók Színház A fiú című előadását beválogatták az idei Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába is. A Hippolyt, a lakáj produkciójuk beutazza az országot. Kicsit összegezve a Bartók elmúlt éveit: honnan hova jutott Őze Áron és az ön vezetésével ez a színház?

A Bartók elmúlt évei egy következetesen felépített, sokrétű művészi és közösségi munka eredményét tükrözik. Egy kisvárosi kőszínház lehetőségei sosem korlátlanok. Sőt! De ha kellően nyitottak vagyunk a világra és a közösségeinkre, ha képesek vagyunk csapatban dolgozni és a ránk bízott értékekkel kellő alázattal és tisztelettel bánni, akkor hiszem, hogy valódi hatást érhetünk el. Mi, Őze Áron igazgatóval, a Bartók Színház teljes művészeti alkotó közösségével és a háttérdolgozókkal közösen azt igyekszünk bizonyítani, hogy a színház nem csupán kulturális intézmény, szellemi központ is lehet: párbeszédet indít, érzékenyít, közösséget formál. A mostani sikerek – A fiú meghívása az OSZT-ra, a Hippolyt országos turnéja – mind egy hosszú építkezés mérföldkövei. De számomra a legnagyobb eredmény mégis az, ha a nézőink hazavisznek egy gondolatot, egy kérdést vagy éppen egy érzést, akkor tudjuk: amit csinálunk, az valóban él.

A június 2. és 8. között zajló MIKRO Fesztiválról bővebb információ itt érhető el. >>>

Fejléckép: Csadi Zoltán (forrás: Ónodi Zoltán / Bartók Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Holtan találták a férfit, akiről díjnyertes dokumentumfilm készült

A 62 éves František Klišíkre egy tóban találtak rá július 13-án, egy nappal azután, hogy a róla és ikertestvéréről készült dokumentumfilm fődíjat nyert Karlovy Varyban. A rendőrség szerint semmi nem utal bűncselekményre. 
Vizuál

Szlovák film nyerte a fődíjat Karlovy Varyban

Fliegauf Bence Jimmy Jaguár című alkotása nem nyert díjat Közép-Európa egyetlen A-kategóriás szemléjén. Kovács István Ostrom című nagyjátékfilmje a KVIFF Talents szakmai program díjában részesült. A rangos fesztiválon Stellan Skarsgaard-t is elismerték. 
Zenés színház

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Klasszikus

Kamarazenei gyöngyszemek festői környezetben – jön a 28. Haydn Fesztivál Pápán

A Budapesti Vonósok minden évben megrendezett eseményén megcsodálhatjuk a pápai Esterházy-kastély történelmi jelentőségű épületét, valamint a klasszikus és a népzene határvidékére is elkalandozhatunk, neves vendégek hangversenyein.
Színház

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Az Apertúra kapja a Színházi Kritikusok Céhének Jövő díját

A Színházi Kritikusok Céhe 2022-ben alapította meg a Jövő díjat. Az elismerést a társadalmi folyamatok alakításán innovatív színházi gondolkodással, elkötelezetten dolgozó alkotók kaphatják meg. Idén a Jövő díjat az Apertúra érdemelte ki.
Színház hír

Harmincötödször is Szegeden találkoznak a függetlenek – itt a THEALTER programja!

Július 26. és augusztus 2. között rendezik meg a 35. THEALTER színházi fesztivált Szegeden. A nyolcnapos rendezvény hét helyszínén lesz többek között inkluzív táncelőadás, vitaszínház, koncertszínház, monodráma és bábelőadás is.
Színház hír

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.
Színház kritika

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.
Színház interjú

Fülöp Péter: „Annyira gyorsan változik a világ, komoly kihívás lépést tartani”

Tíz év után, direktori mandátumának lejárta előtt távozott a kaposvári Csiky Gergely Színház éléről Fülöp Péter, akit nemrég a Nemzeti Színház operatív igazgatásával bízott meg Vidnyánszky Attila. A kaposvári időszakról és a rá váró feladatokról kérdeztük. Interjú.