Alig egy órával ezelőtt ért véget A palacsintás király című zenés mesejáték, amelyben Kökényszemű Katicát alakítod. Emellett a mostani évadban három másik gyerekelőadásban is szerepelsz.

Soha nem játszottam egyszerre ennyi mesedarabban, mint most, de egyáltalán nem bánom, hogy így alakult, mert az Újszínházban kifejezetten jók a mesejátékok, és mindegyik rendkívül népszerű. A királylány bajusza már tíz éve repertoáron van, az első fiam egyéves volt, amikor bemutattuk, és azóta is telt házzal megy.

Sok előadóművész szerint a gyerekek a leghálásabb közönség, ugyanakkor ők a legkritikusabbak és a legőszintébbek is. Nagyon egyértelműen kifejezik a véleményüket akkor is, ha tetszik nekik az előadás, és akkor is, ha nem.

Valóban kendőzetlenül kimutatják az érzéseiket. Előadás közben be-beszólnak kedvesen, maximálisan átélik és átérzik, amit látnak, és az a természetes számukra, hogy belehelyezkednek abba, ami a színpadon törtétnik. Igazán hálásak, és nagyon tudnak jönni a színésszel. Az Újszínházban a mesejátékokat Háda János rendezte, és ő mindig figyel arra is, hogy a szülő is élvezze az előadást, ne csak a gyerek. A visszajelzések alapján a felnőttek is szívesen jönnek hozzánk. Valamelyik évben a Színházak Éjszakája programsorozat keretében műsorra tűztük a Minden egér szereti a sajtot című mesejátékot, amikor is a nézőtéren csak felnőttek ültek. Vélhetően jórészt olyan szülők, akik gyerekkorukból ismerik ezt a mesét, és tapasztalatból mondom, hogy ami gyerekkorunkban kedves volt számunkra, azt szeretnénk megmutatni a gyerekeinknek is. Én például a Süsüt imádtam, ezért is örülök nagyon, hogy szerepelek benne. Természetesen a két kisfiam is megnézte az előadást, és jó érzés volt látni, hogy nekik is tetszik.

A mesejátékokon kívül többféle műfajban kipróbálhatod magad, ami színészként nyilván inspiráló.

Valóban változatos feladatokat kapok. Amíg a Zsákbamacska című zenés komédiában főszerepet játszom, addig a Kabaré Parisianában „csak” énekelek. A kőszívű ember fiai klasszikus prózai előadás, ami azért is kedves a szívemnek, mert bár nagyon szeretek zenés szerepeket játszani, a próza áll igazán közel hozzám. Az újszínházas előadásaim mellett vendégként szerepelek a Békéscsabai Jókai Színházban a Legénybúcsúban, valamint a Vidám Színpadon a Tanulmány a nőkről című vígjátékban.

Bátyai Éva és Papp Attila (Fotó/Forrás: Újszínház)

Az anyaszínházadban épp egy ősbemutatóra készülsz, már javában zajlik A hóhér kötele próbafolyamata. A zenés thrillerként jegyzett darab ajánlója szerint „lélegzetállító históriára” számíthat a közönség. Egyetértesz ezzel?

Petőfi Sándor egyetlen regényét Katona Imre dolgozta át színpadra, az előadást Pataki András rendezi. Különleges hangvételű, rendhagyó zenés darab készül, amelynek már a témája sem szokványos. A 19. század elején kezdődő történet kiindulópontja egy árulás miatti bosszú, ami tragédiák sorozatát indítja el. Szerelem, szenvedély, gyűlölet és generációkon keresztül zajló, ádáz harc:

Az előadás időnként elég félelmetes, olykor hátborzongató, de a zeneszerző, Szarka Gyula olyan atmoszférát teremt, amelynek köszönhetően a darab abszolút „fogyaszthatóvá” válik. A zene ugyanis lazítja magát a témát, befogadhatóbbá teszi, akár a fiataloknak is. Betti megformálójaként kicsi, de fajsúlyos szerepet játszom. Van egy nagyon szép dalom, kimondottan tetszik. Egyébként a női karakterek egyikének sem jut nagy szerep a darabban, de mindannyian fontos mellékszereplők vagyunk. Jelenleg még a próbafolyamat elején járunk, de már most nagyon izgalmas előadásnak ígérkezik, alig várom.

Sorra megtalálnak a zenés szerepek, ami nem meglepő, hiszen az éneklés régóta az életed része.  

Egy Bács-Kiskun megyei kisvárosban, Jánoshalmán nőttem fel. A gimnáziumot ott kezdtem, de amikor a zeneiskolás énektanárnőm azt javasolta, hogy magasabb szinten kellene folytatnom az énektanulást, tanárt váltottunk. A csodálatos Sík Olgához kerültem, ami azzal járt, hogy tizenhat évesen a fővárosba jöttem, és kollégista lettem. A drámatagozatos gimiben már egyértelmű volt számomra, hogy a színészet lesz az én utam. Akkoriban, tinédzserként még leginkább a musicalek érdekeltek. Az évek során többször nekifutottam a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek, de mindig kiestem a harmadik rostán. Mígnem egy idő után elengedtem ezt a dolgot, mert közben elkezdtem színházban játszani. Érettségi után a Madách Színházba kerültem, ahol kisebb szerepekben kaptam lehetőséget, zenés és prózai darabokban egyaránt. Később az Újszínház stúdiójában tanultam, majd Nyíregyházára szerződtem, később hat évig a győri társulat tagja voltam. Kimondottan szerettem vidéken dolgozni, mert sokféle műfajban kipróbálhattam magam, ami egy fiatal színésznek hatalmas ajándék. Másrészt mindkét helyen azt tapasztaltam, hogy az idősebb kollégák fontosnak tartják, hogy a fiatalok beilleszkedjenek az ottani közösségbe, felvegyék a fonalat, és szívesen segítenek nekik, adnak tanácsot, ha az ifjak elfogadják azt. Szerettem a vidéki társulati létet.

Bátyai Éva (Fotó/Forrás: Újszínház)

Tizenkét évvel ezelőtt szerződtél az Újszínházhoz. A stúdióban töltött időszak után visszahúzott a szíved a Paulay Ede utcába?

Igazából nem a nosztalgia hozott vissza, hanem egy szakmai találkozás. Győrben együtt játszottam Dörner Györggyel a Kék, kék, kék című darabban, ő alakította az apámat, és onnan ismerjük egymást. Ő hívott a társulatba, ezért szerződtem ide. Nagyon jól érzem magam itt, úgy gondolom, hogy az Újszínháznak az egyik legfőbb erőssége a társulata.

Legutóbb 2020 elején, néhány héttel a pandémia kezdete előtt találkoztunk a Barátok közt stúdiójában, akkor már három éve szerepeltél a napi sorozatban. Többek között arról beszélgettünk, hogyan tudod összehangolni a televíziós elfoglaltságot és a színházat. A következő évben végleg befejeződött a népszerű széria. Hogy élted meg ezt a fordulatot?

Habár volt pár hónapunk felkészülni rá, nyilván rosszulesett, hogy véget ért, mert nagyon szerettem forgatni, és minden alkalommal jó érzéssel mentem be a stúdióba. A tévés csapat olyan volt, mint egy társulat, kötődtem hozzájuk. Rengeteget tanultam az ottani munkám során, és nem utolsósorban biztos megélhetést adott. Másrészt viszont egyre nehezebben tudtam összeegyeztetni a forgatásokat a színházi munkáimmal és a családi életünkkel, a két kisgyerekkel. Idővel egyre gyakrabban megfogalmazódott bennem a váltás gondolata, és ebből a szempontból nem bántam, hogy az élet megoldotta ezt a helyzetet.  

Az elmúlt években a futás az első számú szenvedélyeddé vált. Mi késztetett arra, hogy futócipőt húzz?

A karantén idején kezdtem el futni. Egyrészt úgy éreztem, hogy valamilyen módon ki kell törnöm a bezártságból, másrészt a Covid miatti kiszámíthatatlanság eléggé megviselt, és a futás segített abban, hogy könnyebben megéljem az állandó bizonytalanságot.

Tíz kilométer megtétele után éreztem először, ahhoz, hogy érdemben tudjak fejlődni, szükségem van egy edzőre, így az első félmaratonomra már edzői segítséggel készültem. A második félmaratonom után találtam rá Erdélyi Nándorra, akivel azóta is együtt dolgozom, és vele együtt egy egész sportlabor segít a fejlődésben. Nagyon izgalmas ilyen tudatosan edzeni.

Mi volt az első nagy sikerélményed?

Amikor teljesítettem az első félmaratont. Habár az első nem volt annyira jó élmény, a második viszont már jólesett. Tavaly lefutottam a maratont, ami a következő fontos mérföldkőnek számított, ugyanakkor nekem mindig is a terepfutás volt a hosszú távú célom.

Bátyai Éva (Fotó/Forrás: Újszínház)

Jól tudom, hogy december elején már indultál is ilyen versenyen?

Két héttel a maraton után. Úgy mentem oda, hogy lesz, ami lesz. Leginkább a kíváncsiságom hajtott, látni akartam, mik a hiányosságiam, és miben kell fejlődnöm. Semmilyen elvárásom nem volt magammal szemben, és talán éppen ezért hihetetlenül jól éreztem magam. Ráadásul szinte nulla terepfutó tapasztalattal lefutottam a 17,3 kilométeres távot, 527 méteres szintemelkedéssel, ami büszkeséggel töltött el. Most pedig már készülök a következő megmérettetésre. Pünkösd vasárnap rendezik Magyarország egyik legnagyobb létszámú és presztízsű terepfutóversenyét, az UTH-t (Ultra-Trail Hungary), amelyen az 54 kilométeres távon indulok. Már most keményen kell edzeni rá, úgyhogy Nándi irányításával hetente legalább ötször futok, és mellette erősítek. Igyekszem úgy szervezni az edzéseket, hogy a futás ne a családdal töltött közös időből vegyen el, ami nyilván állandó sakkozást jelent, és azzal jár, hogy van, amikor hajnalban megyek futni.

Mit ad neked ez a sportág?

Kitartásra, következetességre és alázatra tanít. Amióta rendszeresen futok, megtanultam másképp viszonyulni a nehézségekhez. Ma már kihívásnak tekintem ezeket, nem pedig akadálynak, és bátran szembenézek velük. Ha bármilyen problémával küzdök, legyen az egy szakmai elakadás egy próbafolyamatban, a futás egy kicsit kiránt az adott problémából, és abban is segít, hogy másként lássam azt. Ma már nem görcsölök be attól, ha nem boldogulok a szerepemmel egy próbaidőszakban, sokkal inkább kihívást, megoldandó feladatot látok benne. Megtanultam szeretni a nehézségeket. A futás a stressz levezetésre is a leghatékonyabb eszközöm. Számomra sokszor felér egy meditációval. A folyamatos edzés nemcsak fizikailag tart kondícióban, hanem szellemileg is felfrissít, amire színészként nagy szükségem van. Miközben kedvemre feszegethetem a határaimat.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Bátyai Éva (fotó/forrás: Újszínház)