Színház

A szabadtéri színpad mindenképpen Broadway – interjú Gemza Péterrel a Nagyerdei Szabadtéri Játékok idei programjáról

2022.06.03. 16:45
Ajánlom
Már a tavalyi nyári évadot, a Nagyerdei Szabadtéri Játékok programját is a debreceni Csokonai Színház igazgatója ajánlotta, állította össze, az ide évtől pedig a két intézményt együtt vezeti. Erről, valamint a nyári programokról kérdeztük Gemza Pétert.

A Csokonai Színház igen széles skáláját játssza a daraboknak, a Nagyerdőre meghívott produkciókkal képesek vagyunk tovább bővíteni a műfaji sokszínűséget, még nagyobb választékot tudunk kínálni a közönségünknek. A legfontosabb számomra, hogy minőségi előadásokat szeretnénk hozni a régióba.

Mit jelent a minőség?

A Csokonai csapata kiterjedt szakmai kapcsolatrendszerben dolgozik, ahol szakmai érveket és érdekeket tudunk ütköztetni, ennek alapján döntjük el, hogy melyik előadásokat mutassuk be.

Az egykori táncos, a színházalapító, a mostani igazgató mennyiben viszi be a saját szubjektív ízlését?

Az igazgató legfontosabb feladata, hogy jó csapatot hozzon létre, és ezt a Csokonaiban művészeti vezetőként, majd igazgatóként töltött éveim alatt sikerült felépítenem. Komoly munkát fektettünk abba, hogy tanulmányozzuk a Nagyerdei Szabadtéri Játékok elmúlt tíz évét, a statisztikák iránymutatóak voltak.

A közönségsiker nem hazudik.

Vannak társulatok, előadások, amelyek tíz éve százszázalékos jegyeladással működnek. Ilyen siker A Pál utcai fiúk, egy-két nap alatt elfogy rá minden jegy. Zeneileg, szövegileg is nagyon jó darab, Keszég László rendező és Gergye Krisztián, aki a táncot koreografálta, szuper produkciót készítettek. Országos szinten válogattuk hozzá a fiatal színészeket, ez volt a legnehezebb feladat.

gemza1-1-153710.jpg

Gemza Péter (Fotó/Forrás: Máthé András / Csokonai Színház)

Idén nyáron nyolc produkciójuk lesz, két saját előadással, a klasszikustól a kortárson át a prózai és zenés darabokig. A közönségigényt és a saját szempontokat mennyire kell összhangba hozni?

Többségében zenés színházi előadásokat és vígjátékokat válogattunk, de mindig fontos, hogy fajsúlyosabb dolgok is legyenek a kínálatban, mint például az opera. Ha ezt az egyensúlyt jól építi fel az ember, jól kommunikálja, akkor ez a műfaj is megtalálja a maga közönségét.

Egy szabadtéri színpad mindenképpen Broadway, mindenképpen a könnyedségről kell szólnia.

Mint például a Tesla musical?

A Nikola Tesla − Végtelen energia című előadással nyitjuk meg a Szabadtérit június 8-án. Nagy stábbal, nagy vállalás a Nikola Tesla életét bemutató hatalmas musical. Egy egészen új dimenzióját mutatja meg a kortárs színpadi technikáknak. A Pál utcai fiúk mellett saját produkciónk még Molnár Ferenc Játék a kastélyban című előadása, amit szintén Keszég László rendezett. Mindkettő nagyon közel áll a szívemhez.

217162455_3944706448988098_6455855613440919562_n-164600.jpg

A Nagyerdei Szabadtéri Játékok nézőtere (Fotó/Forrás: Nagyerdei Szabadtéri Játékok)

A Héttorony táncelőadás középpontjában az építész Makovecz Imre áll, a táncszínházi előadásba beépült az egykori Sevillai Magyar Pavilon zenéje. Mit tud megmutatni egy ennyire összetett személyiségről a zenében-táncban feldolgozott előadás?

Az általa megalkotott Magyar Pavilon, úgy gondolom, nemzetközi siker volt. Makovecz teljesen egyedi képi világot, nagyon sajátos struktúrát hozott a magyar építészetbe, ezt a világot adja vissza képeiben s a táncban is a mű.

A Nagyerdei Szabadtéri Színpad a Debreceni Ünnepi Játékok egyik fontos helyszíne. Összekapcsolódik a két rendezvény?

A debreceni kulturális szektor akarata is, hogy együtt dolgozzunk, együtt találjuk ki Debrecen nyári szezonját, odafigyeljünk, hogy ne legyenek párhuzamosságok. A sok helyszín miatt kevesebb előadás lesz a szabadtérin, de összességében Debrecen nyer ezzel a színes kulturális kínálattal. Ha az elmúlt két évünket összegzem, az újranyitás utáni tavalyi év már nagyon jól működött, az ezerfős nagyszínpadon szinte végig teltház volt. Idén, azt érzékelem, ezt felülmúljuk, nagyon nagy a várakozás. Ezt erősíti az is, hogy a kőszínházunk, ami újranyílik, hosszú ideig zárva volt. Mindenki kiéhezett.  A turizmust is erősíteni szeretnénk: a szabadtéri színház kiváló esti program lehet a Debrecenbe látogató bel- és külföldi turistáknak egyaránt.

A Nagyerdei Szabadtéri Játékok műsoráról bővebben itt tájékozódhat! >>>

Fejléckép: Gemza Péter (forrás: Máthé András / Csokonai Színház)

Támogatott tartalom.

Klasszikus és kortárs a Nagyerdei Szabadtéri Játékok programjában

Kapcsolódó

Klasszikus és kortárs a Nagyerdei Szabadtéri Játékok programjában

Június 8-án, a Nagyerdei Szabadtéri Játékok programsorozatával nyitja meg kapuit Debrecenben a Nagyerdei Szabadtéri Színpad. A Nagyerdő fái között helyet kapó ezerfős színpad nemcsak a Csokonai Színház üzemeltetésében működő színházi esteknek ad helyet, hanem második alkalommal megrendezett Debreceni Ünnepi Játékok eseményeinek is. A két rendezvény augusztus végéig kínál színes műsorkavalkádot számos műfajban a debrecenieknek és az idelátogató turistáknak.

Nagyerdei Szabadtéri Játékok

Hatalmas erdei fenyők és tölgyóriások között, a Nagyerdő szívében található a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpad. Több évtizedes múltra tekint vissza. Jelentős rekonstrukció után – immár a 21. század elvárásainak megfelelően – 2014 nyarán ismét megnyitotta kapuit: jelenleg az észak-alföldi régió legnagyobb szabadtéri színháza 1017 fős befogadóképességgel.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Operát írtak porszívóra – beszélgetés Iván Sárával és Perczel Enikővel

Kortárs operabemutatóval indította az évet a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, az Előjáték Lear királyhoz a vidéki teátrum számára készült. A zenei tagozat fiatal tehetsége, az Olaszországban zeneszerzést tanult Iván Sára írta a partitúrát, a librettóért Perczel Enikő dramaturg felelt. A közös munkáról, a mű születéséről és egy különleges porszívóról beszélgettünk velük.
Jazz/World

A sanzonok királynője – a Benczúr Házban látható Nádasy Erika Piaf-estje

Egy halhatatlan legenda, Edith Piaf drámai fordulatokkal teli élettörténete és magukkal ragadó, keserédes érzelmekkel teli dalai elevenednek meg február 25-én a Benczúr Házban. A francia sanzonénekesnőt a darab írója, Nádasy Erika kelti életre.
Könyv

A Bálnában rendezik meg a Könyvfesztivált, Janne Teller lesz a díszvendég

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése közzétette, hogy idén mikor rendezik meg a 96. Ünnepi Könyvhetet és a 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált. 
Klasszikus

Lunchtime koncertek indulnak az ELTE Bölcsészettudományi Karán

Az ELTE BTK Művészetközvetítő és Zenei Intézetének művészeti instruktor mesterképzési szakos hallgatói 2025 februárjától egyedülálló koncertsorozatot indítanak: zeneművészeti egyetemek hallgatói kapnak fellépési lehetőséget a Trefort-kertben.
Klasszikus

Dán szerelmi történettel búcsúzik az Erkel Színháztól az Opera

Több mint háromszáz fős előadói apparátus szólaltatja meg a százötven éve született Arnold Schönberg Gurre-dalok című, monumentális oratóriumát február 15-én az Erkel Színházban.

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

A szem nem öregszik – először tartottak felnőttbábfesztivált Veszprémben

Árnyjátékkal a mindennapi szorongásokról, szemgolyókkal az evolúcióról mesélni – mostanra talán tudatosodhatott a hazai nézőkben, hogy a báb műfaja nem csak gyerekeknek szól, a hétvégén az I. Veszprémi Nemzetközi Felnőttbábfesztivál is ezt igazolta. Négy előadáson jártunk. Beszámoló.
Színház interjú

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Színház magazin

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Színház interjú

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Színház interjú

Bátyai Éva: „Megtanultam szeretni a nehézségeket”

Bátyai Éva pályája során számos zenés előadásban szerepelt, de thrillerben ez idáig még nem játszott. Az Újszínház színésznőjével új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán a készülő krimi-musicalről, a leghálásabb közönségről, az összetartó társulat erejéről, valamint arról is beszélgettünk, mi mindenre tanítja őt a futás.