Színház

A jövő és az innováció jegyében zárul az Országos Színházi Találkozó Debrecenben

2023.06.13. 11:10
Ajánlom
Véget ér a 10. Színházi Olimpia keretében rendezett Országos Színházi Találkozó Debrecenben. A szakmai program zárásaként a magyar színházak innovációs készségéről és nyitottságáról, illetve az országos színházi fesztivál jövőképéről tartanak beszélgetést.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

Záróhetéhez érkezett az Országos Színházi Találkozó, amelyet idén rendhagyó módon rendeztek meg Debrecenben. Gemza Péter, a Csokonai Színház leköszönő igazgatója arra kérte társulatvezető kollégáit, hogy a társulatukat leginkább reprezentáló előadásukat vigyék el Debrecenbe. A 2023. május 15. és június 16. között megrendezett Országos Színházi Találkozó kapcsán a debreceni társulat vezetője így fogalmazott: „A mindennapjaink tele vannak kihívással, erőpróbával és vetélkedéssel, nap mint nap tapasztaljuk, hogy csak a másik háttérbe szorításával juthatunk/juthatnánk előre. Ezzel azonban becsapjuk magunkat:

hiszem, hogy a színházi társulatok közösségét nem az állandó versengés, hanem az együttműködés viheti csak előre.

Ezért a 10. Színházi Olimpia keretében egy olyan Országos Színházi Találkozót szerveztünk a kiemelt és nemzeti színházi státusszal rendelkező társulatoknak, amelyen megmutathatják, mit gondolnak a társadalomban elfoglalt helyükről, a saját feladatukról, milyen kérdés foglalkoztatja őket, és milyen válasszal állnak elő.”

A záróhéten Debrecen legújabb előadó-művészeti terében, a Csokonai Fórumban láthatta a közönség a dunaújvárosi társulat Szerelem című előadását, illetve a kaposváriak produkcióját, az Ádám almáit. A hét további részében látható lesz még a Miskolci Nemzeti Színház előadásában a Feketeszárú cseresznye és végül a szombathelyi társulat zárja a fesztivál programját a Kivilágos kivirradtig című darabbal.

Debrecenepulet-110827.jpg

Csokonai Fórum (Fotó/Forrás: Csokonai Színház)

Az Országos Színházi Találkozó szakmai programja keretében június 15-én két kerekasztal-beszélgetést is tartanak a szervezők a Csokonai Fórumban. Az Innováció a magyar színházakban című beszélgetésen Kosztolánczy Gábor, a MÜPA vezérigazgató-helyettese, Marosi Bence, a DynamoPricing ügyvezető igazgatója, Bodnár József, a Crane ügyvezetője, Radnai Márk, a SzínházTV alapítója, illetve Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója osztja meg gondolatait. A délelőtt további részében A POSZT-on túl – egy országos színházi fesztivál felé című eseményen vidéki színházigazgatók és fesztiválszervezők beszélgetnek arról, hogy milyen jövőképe lehet az országos színházi fesztiválnak.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: A szombathelyi Weöres Sándor Színház Kivilágos kivirradtig című előadása (forrás: Csokonai Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Zoboki Gábor: A Müpa tervezésében a szakmám és a szenvedélyem találkozott

Immár húsz éve, hogy a Müpa a hazai kulturális élet egyik legjelentősebb helyszínévé vált, nagy sztárok csodálkoztak el, milyen pompás akusztikai környezetben lehet itt muzsikálni. Zoboki Gábor építész felidézte a kezdeteket.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Plusz

Elhunyt Bényi Ildikó

Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után kedden elhunyt Bényi Ildikó. A népszerű Wacha Imre-díjas televíziós műsorvezető, a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati nagykövete 55 éves volt. Bényi Ildikót a közmédia saját halottjának tekinti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

A Tháliában rendez Szikszai Rémusz

Elkezdődtek Friedrich Dürrenmatt A csendestárs című, sötét humorú tragikomédiájának próbái a Thália Színházban. A 2024/25-ös évad utolsó bemutatóját Szikszai Rémusz rendezi meg. A bemutatóra április 25-én kerül sor a Thália Télikertben.
Színház ajánló

Nyílt próbán mutatkozik be a Cyrano modern változata

Március 29-én, egy nyílt próba keretében találkozhatnak a nézők először Martin Crimp Cyrano-feldolgozásával, amely Edmond Rostand klasszikusának modern köntösbe bújtatott változata. A történetet Závada Péter fordításában, Pelsőczy Réka rendezésében ismerheti meg a közönség.
Színház hír

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Színház interjú

Koncz Andrea: „Könnyen azonosulok a beatnemzedék lelkületével”

Koncz Andrea tizenhárom éve erősíti az Újszínház társulatát. A színésznővel új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán színpadi időutazásról, a határon átnyúló pályakezdésről, Jack Kerouac-ról és a támogató családi háttérről is beszélgettünk.
Színház interjú

Boldogan éltek… de mi jön utána? – interjú Cseh Judit író-rendezővel

A mesékben a boldogság örökké tart – a herceg és a királylány összeházasodnak, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. A valóságban ez máshogy van. A ’mi jön utána?’-kérdését járja körül a Kultkikötő és az Összpróba Alapítvány legújabb előadása, amelynek bemutatójára március 13-án kerül sor a Szkéné Színházban. Az előadást rendező és részben író Cseh Judit mesélt a Boldogan éltekről.