Színház

A Játék a kastélyban indította a Vörösmarty Színház jubileumi évadát

2019.10.09. 11:20
Ajánlom
Különleges este volt a székesfehérvári Vörösmarty Színház életében az október 5-i, hiszen a teátrum önálló társulatának megalakulásának negyedszázados évfordulóját ünnepli ebben az évadban, amelynek első bemutatója Molnár Ferenc: Játék a kastélyban című komédiája. A premiert ünnepélyes pillanatok is megelőzték: Cser-Palkovics András polgármester „Pro Theatro Civitatis Albae Regalis” díjat adott át Juhász Illés színművésznek.

A Játék a kastélyban című Molnár Ferenc darab előadása előtt október 5-én Szikora János igazgató köszöntötte a premier nézőit és a színház 25. jubileumi évada alkalmából a társulatot. Mint mondta, számukra is nagy öröm, hogy évről évre egyre több, a színházban, a színházért, a kultúráért dolgozó személy kapja meg a város elismerését.

Cser-Palkovics András polgármester a Székesfehérvár Önkormányzata által alapított elismerést, a „Pro Theatro Civitatis Albae Regalis” díjat az idei évben Juhász Illés színművésznek adta át, aki 20 éve tagja a Vörösmarty Színház társulatának.

pro_theatro_dij-2-111202.jpg

Juhász Illés a Pro Theatro Civitatis Albae Regalis díj átvételekor (Fotó/Forrás: Molnár Artúr / Vörösmarty Színház)

A méltatásban elhangzott, hogy Juhász Illést az Arany János Színház Stúdiójában és a Gór Nagy Mária Színi Tanodában végzett tanulmányait követően a televízióban futó Família Kft. és Angyalbőrben című filmsorozatokból ismerhette meg a közönség. Filmes szerepek mellett nagy vágya volt, hogy színházi társulat része legyen. Ez a kívánsága is teljesült, hiszen 1999-ben szerződött a Vörösmarty Színházhoz. Kollégái szerint segítőkész, hiszen nemcsak a közvetlen környezetében történt problémákra reagál, de a tágabb közösség, a társulat életét érintő ügyekben is lehet rá számítani.

Az ünnepélyes pillanatokat követően gördült fel a függöny, és halk zeneszóval útnak indult a közönség egy távoli olasz kastélyba, ahol egy kiváló drámaíró vezetésének és kreativitásának köszönhetően, egy vidám játék részesei lehettek az est nézői.

Molnár Ferenc elegáns komédiájában semmi sem az, aminek látszik.

Jatek_a_kastelyban-0641-111145.jpg

Játék a kastélyban (Fotó/Forrás: Simon Erika / Vörösmarty Színház)

Az író a mesemondás virtuóza, világhírű darabja a Játék a kastélyban szellemes színpadi játék, elegáns komédia. A primadonna, a hősszerelmes és a fiatal zeneszerző kínos szerelmi bonyodalmát csak egy drámaíró oldhatja meg. Színházat látunk a színházon belül, ahol menthetetlenül összegabalyodik valóság és látszat, igazság és hazugság, élet és színház.

Szikora János a darab rendezője rámutatott, hogy bár a Játék a kastélyban az egyik legismertebb Molnár Ferenc darab, de nem ismerjük eléggé: „A Játék a kastélyban szellemessége, villódzó, sziporkázó, mókás jelenetei alatt ugyanis egy mély tragédia, komoly emberi érzések húzódnak. Ez a dupla fenekűség izgatott engem a darab színrevitelében. Molnár filozófiája egy életfilozófia, amely az életet paradoxonnak és fekete – fehérre külön szét nem bonthatónak látja. Szerintem így éljük mi is valamennyien az életünket.

Szeretnénk bizonyos szituációkban végtelenül egyértelműen látni és dönteni, de az élet nem így lett kitalálva, nem csak fekete és fehér, hanem paradoxonok sorozata.

Jatek_a_kastelyban-0265-111145.jpg

Játék a kastélyban (Fotó/Forrás: Simon Erika / Vörösmarty Színház)

A végtelenül szellemes, frappáns darab egyik fontos üzenete, hogy a játék, a hamisság jótékonyan megoldja azt, amit az ember az eszével nem tud. A szerepekben Sághy Tamást, Ballér Biankát, Gáspár Sándort, Kozáry Ferencet, Andrássy Mátét, Juhász Illést és Kricsár Kamillt láthatjuk.

A Turait alakító Sághy Tamás szerint karaktere egy nagy machinátor a darabban, s mindezt rendkívül elegánsan teszi, azzal a Molnár Ferenc-i eleganciával, humorral, amit az író kiválóan használt. „Azon kívül, ahogy Turai kiváló problémamegoldó képességével bravúrosan meg tudja oldani a helyzeteket, amibe keveredik, ezen túl történetében egy érzelmi szál is végig fut, hiszen több szereplőhöz is rendkívül közel áll.” – tette hozzá Sághy Tamás.

További információ és jegyvásárlás ide kattintva>>>

Támogatott tartalom

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Tág keretek között mozog a Zeneakadémia rektori pályázati kiírása

Az intézmény vezetésére március 17-ig lehet jelentkezni, a pályázatokat május 15-ig bírálják el. Sajtóértesülések két főbb jelöltet prognosztizálnak.
Klasszikus

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.
Vizuál

„Jót tesz nekünk, ha rácsodálkozunk a világra” – elstartolt a jubileumi Berlinale

Több mint egy héten keresztül Berlinre figyel a nemzetközi filmélet: a világ egyik legrangosabb A-kategóriás szemléje a hétvégén startolt el, a fesztivált Tom Tykwer új rendezése nyitotta meg, de bemutatták Burhan Qurbani új alkotását is, amelyben a III. Richárd történetét ültette át a jelenbe.
Vizuál

Presser Gábor és Parti Nagy Lajos nyitja meg a Godot Intézet új kiállítását

A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.
Színház

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Darányi Ádám: „Próbált volna meg Pavarotti az én hangommal karriert csinálni!”

Petőfi-premierrel folytatja évadát az Újszínház. Petőfi Sándor egyetlen regénye, A hóhér kötele március 7-én debütál a Paulay Ede utcai teátrum színpadán, az előadás egyik szereplőjét, Darányi Ádámot kérdeztük a születő produkcióról.
Színház kritika

Trágárság bekeretezve

A mű Koltai M. Gábor rendezésében szélsőségesen sötét és állatias, sőt helyenként gusztustalan, ennek nyomán igen szórakoztató is, az alkotók kihasználják a darab adta lehetőségeket. Megnéztük a Vaknyugatot a szegedi Kisszínházban. Kritika.
Színház hír

Szoríthatunk a színházaknak! – idén nyolc magyar vonatkozású UNITER-jelölés van

Az UNITER-díjak Románia legfontosabb színházi elismerései, amelyeket a Román Országos Színházi Szövetség (UNITER) évente ítél oda a szakma legkiválóbb eredményeiért. Idén is több magyar vonatkozású jelölés van, úgyhogy szoríthatunk a határon túli alkotóknak!
Színház ajánló

Itt a vége – már elérhetőek a jegyek a Kultúrbrigád utolsó előadásaira

Megjelent a Kultúrbrigád záró, áprilisi műsora, a jegyek február 18-tól vásárolhatóak meg az utolsó előadásokra. A legutolsó alkalommal, 2025. április 30-án a RaM-ArT Színházban Reginald Rose egyik legsikeresebb és legismertebb művét, a 12 dühös embert játsszák
Színház hír

Április közepéig pályázhatnak a független színházi alkotók a pesti Jurányira

A Fővárosi Önkormányzat a Jurányi független művészeti központ mintájára, új alkotó- és játszóhelyet biztosít egy egykori iskolaépületben, a XIII. kerületi Szabolcs utcában. Április 15-ig várják a független színházak és kulturális műhelyek jelentkezését.