A 2500 éves történet örök témája ezúttal Csiky Gergely fordításában került egy polgárháború sújtotta milliőbe – ami akár a közeli jövő, vagy a jelen is lehet –, hogy az emberről szóljon tisztán, érthetően (díszlet és jelmez Vereckei Rita). A rendezői szándék már a kezdetektől éppen ez volt – 2500 év ide vagy oda –, hogy az ember nem változott. És nem is fog.
Nagy Péter Székesfehérváron most debütált rendezőként, és bizonyította, hogy nem sablonokban gondolkodik, elemző-értő előadást alkotott az egész stábot aktívan belevonva a kreatív munkába. Ez egy valódi csapatmunka volt.
A történetet talán nem kell bemutatni, a szokásokkal szakítva azonban most nem a hatalom a központi a kérdés, hanem az Ember és a józan ész viszonya:
Az igazi nagy fordulat az, hogy Kreón enged, és belátja, hogy nem feltétlenül a józan ész irányítja;
az egyik másik ügy, hogy ez a tragédia kimenetele szempontjából későn történik, és még valami fontos dologra irányítja majd rá a figyelmet. Ez egy olyan emberi pillanat, amiben nagyon sok a tanulság.”
Kreón (Sághy Tamás) alulmarad: „Hoz az uralkodása legelején egy rendeletet, ami téves. És tulajdonképpen szembemegy mind az emberi, mind az isteni törvényekkel.
Mégis mereven ragaszkodik hozzá, nem tud engedni, nem tudja az észérveket, nem tud racionálisan, normálisan gondolkodni már.
Antigone (Molnár G. Nóra) pedig, bár címszereplő, az egyetlen, aki a darab legelején hoz egy döntést, és úgy is marad: „Az én olvasatom mindig az volt, hogy Kreón a darab főszereplője, központja.
Antigone a forgószél, ami a Kreónt megpörgeti, és változásra kényszeríti.
Az előadást legközelebb február 18-án, március 8-án és 9-én láthatják a Kozák András Stúdióban.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Varga Lili és Molnár G. Nóra az Antigonéban (fotó/forrás: Torma Sándor / Vörösmarty Színház)
hírlevél
