Az X-esek többségében fanyalogtak, az Y-osok talán elvoltak vele, a boomerek helyében viszont nem lennék. Jómagam, milleniál-faktoros Z-sként, azaz – és most tanulunk egy új szót! – zilleniálként vegyes érzelmekkel távoztam a Vígszínház évadkezdő nagyszínpadi bemutatója után, de összességében pozitív az előjel. Bár két verzió élt a fejemben, alapvetően ki tudtam olvasni @LL3t4rgIA címét, de nem értettem, miért kell ennyire különcködni, a címválasztás mögött álló filozófia csak az előadás utáni reggelen vált világossá.

hiszen normál esetben egy @-al kezdődő szövegrészt nem olvasunk föl hangosan, az velünk csak a szkrollozás [értsd: közösségi médiás tartalmak böngészése] közben jöhet szembe. Ezen analógia mentén született meg egy olyan előadás, ami féléletű: a közösségi médiás platformok használatát képezi le, és ha valamit el tud mondani, akkor azt, hogy mi az a kimondhatatlan  – pont olyan, mint ’@LL3t4rgIA’.

Gyöngyösi Zoltán és Böröndi Bence @LL3t4rgIA című előadásban (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel / Vígszínház)

Ifj. Vidnyánszky Attila rendezése egy olyan világba vezet minket, ahol a múlt értékrendje nem találkozik a jelen problematikájával, és fingja sincs a jövőről, tehát a magyar iskolarendszer ad terepet az átfogalmazott Leonce és Lénának. Nem kell ismerni a témaadó Büchner-darabot ahhoz, hogy felfogjuk az előadást, bár az irodalomtanár (Zoltán Áron jól működik a bölcsészkarakterben) német romantikusok iránti rajongása okán így is kapunk belőle némi kivonatot. Viszont a zenés-néptáncos jelenetsor is arra jó igazán, hogy példázza, milyenek a hétköznapok egy olyan fél-analóg környezetben, ahol

Borbiczki Ferenc tornatanárként nagyon szerethető, ráadásul mesélhet, úgy, ahogyan csak ő tud, nem mellesleg abba a színészgenerációba tartozik, amelyiknek ez nagyon megy. 

Jelenet a @LL3t4rgIA című előadásból (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel / Vígszínház)

Ötvös András makacs iskolaigazgatóján szétröhöghetjük magunkat, a két világ közt lavírozó iskolapszichológusként pedig Kovács Patrícia remekel Schnábel Zita gigantikus tornaterem-díszletében, Csontos Balázs elképesztő fényeiben. A vendégként érkező Böröndi Bence kis szerepeiben is sokat hoz a színpadon, az előadás legnagyobb felfedezettje számomra azonban a szintén vendég Szabó Sebestyén László, akit sosem láttam még ennyire felszabadultnak és pontosnak. A 15 sor rövidsége miatt most másokról nem írok, a főszereplőkről viszont muszáj megjegyeznem: Medveczky Balázs hatalmas teljesítményt nyújt, ahogyan egészen biztosan méltó partnere Márkus Luca, viszont én az előadást a fantasztikus koreográfiákért felelő Kondákor Ajsa Panka beugrásával láthattam.

Jelenet a @LL3t4rgIA című előadásból (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel / Vígszínház)

Alapvetően nem vagyok elkötelezett híve ifj. Vidnyánszky színházának, sok aránytalanságot, üresjáratot tapasztalok rendezéseiben, és ezek megvannak @LL3t4rgIAban is, viszont ez számomra a legkomplexebb munkája, amelyben legjobban hasznosította tudását, ízlését, világlátását és humorát. @LL3t4rgIA bombasztikus és sok, mint maga a virtuális világ, ahol sosincs csend (a Vígben sem, előadás előtt, alatt, a szünetben és utána is megállás nélkül szól valami), a figyelemzavar leképezésén túl mégis valahogy közelebb engedett ahhoz a generációhoz, amelyről szól, és elmond valamit róla azoknak, akik nem értik. Jó volt látni, ahogy bevonódnak a középiskolások,

fülelve a megjegyzésikre pedig kiderült, szerették, de voltak (jogos) ellenvetéseik – mindez az önálló véleményalkotás első lépcsőfoka, hála érte!

Márkus Luca @LL3t4rgIA című előadásban (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel / Vígszínház)

Nem gondolom, hogy feltétlenül @LL3t4rgIA lesz a Vígszínház évadának legjobb előadása, de hogy ennél fontosabb dolog aligha történhet a nagyszínpadon, abban biztos vagyok.

Fejléckép: Medveczky Balázs és Márkus Luca @LL3t4rgIA című előadásban (fotó / forrás: Dömölky Dániel / Vígszínház)