székesfehérvár

2017 április 13., 14:39
Színház műtét Szerző: Fidelio

Azonnali műtétre szorul Cserhalmi György

A Nemzet Színészét egy komoly gerincprobléma miatt szükséges mielőbb megoperálni – tájékoztatott a székesfehérvári Vörösmarty Színház.
2017 március 21., 16:22
Színház székesfehérvár Szerző: Fidelio/MTI

Szikora János maradhat a székesfehérvári színház igazgatója

A székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói munkakörére benyújtott pályázatával kapcsolatban Szikora Jánost kedd délelőtt hallgatta meg a szakmai bizottság, akik ellenszavazat és tartózkodás nélkül szavazták meg a jelölt támogatását.
2016 december 20., 08:04
Színház kritika Szerző: Zappe László

Csak a nagy találat hiányzik – két bemutató Székesfehérváron

Tóth Ildikó egy hervadó asszony gyönyörű monodrámáját játssza a Három nővérben, míg a Figaro házasságának címszerepében Lábodi Ádám inkább kissé botcsinálta intrikus – írja kritikusunk.
2016 június 29., 09:22
Klasszikus székesfehérvár Szerző: Fidelio/MTI

Ön is élőben hallhatja Da Vinci titokzatos hangszerét!

A reneszánsz polihisztor tervei nyomán készült egyedülálló hangszer, a viola organista is megszólal a székesfehérvári templomi koncertsorozaton.
2016 május 12., 10:38
Színház hír Szerző: Fidelio/MTI

Székesfehérváron már látják a jövőt

A székesfehérvári Vörösmarty Színházban is új évadot hirdettek a héten, és számos különlegességet kínálnak: lesz itt Három nővér, ami igazából hat, egy ősbemutató, és egy táncjáték, amit a Pina Bausch-tanítvány, Blaskó Borbála rendez.
2016 április 24., 11:25
Klasszikus lengyel Szerző: (um)

Magyarországra érkezik Da Vinci titokzatos hangszere

Három koncerten is bemutatja Leonardo da Vinci titokzatos hangszerét, a viola organistát Sławomir Zubrzycki lengyel zongoraművész, zeneszerző és hangszerkészítő, aki a reneszánsz mester eredeti tervei alapján készítette el a billentyűs és vonós hangszer ötvözetét.
2016 április 4., 10:29
Színház kritika Szerző: Zappe László

Két világ nem találkozása

Zenével kezdődik A velencei kalmár a Pesti Színházban éppúgy, mint Székesfehérváron. Egyébként kevés dologban egyezik a két előadás. Reményekre jogosító, markáns értelmezést ígérő kezdet lehetne mind a kettő, pláne, ha együtt, egy előadásban jelennének meg.
2016 február 16., 09:13
Színház kritika Szerző: Zappe László

Beteljesült prófécia

Hargitai Iván székesfehérvári rendezésében a közvetlen politikai él kissé tompult. A korszellem és a hatalom öntudatával visszatérő Szutyok egyenruhájáról hiányoznak a sávok. Legföljebb odaemlékezhetjük vagy –gondolhatjuk – írja Zappe László.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Tág keretek között mozog a Zeneakadémia rektori pályázati kiírása

Az intézmény vezetésére március 17-ig lehet jelentkezni, a pályázatokat május 15-ig bírálják el. Sajtóértesülések két főbb jelöltet prognosztizálnak.
Klasszikus

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.
Vizuál

„Jót tesz nekünk, ha rácsodálkozunk a világra” – elstartolt a jubileumi Berlinale

Több mint egy héten keresztül Berlinre figyel a nemzetközi filmélet: a világ egyik legrangosabb A-kategóriás szemléje a hétvégén startolt el, a fesztivált Tom Tykwer új rendezése nyitotta meg, de bemutatták Burhan Qurbani új alkotását is, amelyben a III. Richárd történetét ültette át a jelenbe.
Vizuál

Presser Gábor és Parti Nagy Lajos nyitja meg a Godot Intézet új kiállítását

A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.
Színház

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.

Nyomtatott magazinjaink